Életmód

Hogyan kérj fizetésemelést?

Elmaradt bérkorrekció. Folytonos túlóra. Nagyobb felelõsség. Több pluszfeladat. Nagyobb elvárások. Valószínûleg eljött az idõ, hogy nagyobb fizetést harcolj ki magadnak. De miként is vágj bele?

Magyarországon elsősorban a multinacionális vállalatoknál és az állami közigazgatásban emelik automatikusan – vagy külön kérés nélkül – a fizetéseket. Részben a nemzetközileg bevált szisztéma, részben pedig a törvényi előírások alapján. A cégek többsége az infláció 70-80 százalékának megfelelően egészíti ki a javadalmakat, általában az év elején.
A kis- és középvállalatoknál viszont többnyire nincs előre kidolgozott rendszer a bérek korrigálására, így itt a munkavállalónak kell kérniük a fizetésemelést.






Sokan félnek megtenni ezt a lépést, mert attól tartanak, hogy elveszíthetik az állásukat. Pedig ehhez a szituációhoz is hozzá kell szokni, mert hozzátartozik az önmenedzseléshez. Ha szakmailag, emberileg megálljuk a helyünket a munkahelyünkön, nem kell semmiféle retorziótól tartani. A siker érdekében azonban érdemes egy-két dolgot szem előtt tartanunk.


1. kérdés: Mennyit érek?

Nézzünk körül a piacon, hogy hasonló beosztású, hasonló végzettségűek mennyit keresnek. Legyünk tisztában azzal is, hogy ugyanazért a pénzért mennyit dolgoznak, és kapnak-e egyéb javadalmazást is: autót, üzemanyag-hozzájárulást, üdülési csekket, telefont… Próbáljuk cégen belül is kipuhatolni, hogy munkatársaink ugyan mennyit is kereshetnek.







Szólj hozzá a fórumokhoz!


• Fizetésemelés – de mennyi? »
• Fizetésemelés kérése »
• S.O.S. fizetésemelés – hogyan? »
• Fizetésemelés?:) »


Kapcsolódó írások:


• Szelídítsd meg a főnököd! »
• Szerettesd meg magad a munkahelyeden! »
• Karriertippek rendes lányoknak »
• Újabb hiba, amit rendes lányok követnek el »
• Rendes lányok, akik hibáznak »





 
2. kérdés: Valóban megérdemlem a béremelést?

Ha arra az eredményre jutunk, hogy a bérünk elmarad a hasonló pozícióban lévőktől, gondoljuk végig, hogy valóban megérdemeljük-e a fizetésemelést. Ami a lényeg: mit tudunk majd kiemelni a bértárgyaláson. Pontosan tartjuk a határidőket? Képesek vagyunk túlórázni? Elkötelezettek a munka iránt? Lelkesek?


3. kérdés: Milyen a cég anyagi helyzete?

Gondolhatjuk akármilyen megérdemeltnek a fizetésemelést, ha a vállalat anyagi helyzete még azt sem engedi meg, hogy a munkatársak napi kávéadagját céges kasszából fizesse. Lehetőleg akkor álljunk elő ezzel a kéréssel, ha tudjuk, hogy jól alakult az árbevétel, az eredmény.


4. kérdés: Mikorra időzítsük a beszélgetést?

Érdemes kivárni, amíg valamilyen sikernek együtt örülhetünk a vezetőséggel. Egy új üzlet megkötése, egy régebbi projekt lezárása után alkalmas lehet az időzítés, főleg, ha saját érdemeinket is megemlíthetjük. A főnök személyes hangulatát is figyeljük, a jó kedélyű emberek adakozóbbak.


5. kérdés: Mire hivatkozzunk?

Mikor időpontot kérünk a vezetőtől, ne áruljuk el egyből, hogy miért fontos számunkra ez a beszélgetést. Inkább mondjuk azt, hogy tanácsot szeretnénk kérni, esetleg azt, hogy a véleményére vagyunk kíváncsiak egy személyes ügyben.






• A fizetésünket a felvételkor, az első béralkunál tudjuk a legmagasabbra tornázni. Egyszerű tematika: minél jobb az induló bér, annál nagyobb összeggel emelik majd a továbbiakban.
•  Kategorikus elutasításnál érdemes elgondolkodni a továbbiakon.  
6. kérdés: Milyen legyen a beszélgetés?

Négyszemközt üljünk le a főnökünkkel, és ne vágjunk egyből a közepébe a témának. Próbáljunk kellemes hangulatot kialakítani, közben esetleg tegyünk javaslatot arra, hogy miként lehetne a céget még eredményesebbé tenni. Elmondhatjuk, hogy mennyire vagyunk elégedettek a vállalattal, a hangulattal, a szervezettséggel, és azt is, hogy mi mindenen lehetne változtatni. A beszélgetés közben lassan az is szóba kerül, hogy mennyire találják jónak a munkánkat. Ha a válasz pozitív, előhozakodhatunk a kérésünkkel.




Akkor vagyunk a legkönnyebb helyzetben, ha előléptettek, nagyobb felelősséggel járó munkát kaptunk, így jogosabbá válhat a kívánságunk. De hivatkozhatunk arra is, hogy a ránk bízott munkát mindig pontosan elvégezzük. Érveljünk az infláció okozta nehézségekkel. A „Nagyon hálás lennék egy kis fizetésemelésért” típusú stratégia általában beválik. A következő évben pedig már mondhatjuk: „Hiszen az elmúlt évben is kaptam…”
Soha! Ne indokoljuk azzal a kérésünket, hogy a kollégák többet keresnek!

7. kérdés: Mennyit kérjünk?

Jobban járunk, ha nem ragaszkodunk az előre elhatározott számokhoz, hanem hajlandóak vagyunk a kompromisszumra. A javadalmazási csomag több elemből állhat: tárgyalhatunk arról, hogy kapjunk kevesebb fizetésemelést, de ennek kompenzálásaként a prémiumunkat, a jutalmunkat vagy jutalékunkat emeljék meg. Jó, ha tudjuk, hogy kedvezőbb költségvonzatúak a cég számára a következő juttatások (étkezési-, utazási hozzájárulás, üdülési csekk, biztosítások, magánegészségügyi szolgáltatások, nyugdíjkiegészítő biztosítások, sportolási, fitness-wellness lehetőségek, gépkocsi, mobiltelefon, benzin-költségtérítés, ruhapénz, tanfolyamok, továbbképzések, lakásvásárlási hitel, albérlet-hozzájárulás, tanulmányi szerződés stb.), mint a bruttó bér növelése.


8. kérdés: Mikortól esedékes?

Ideális esetben a következő hónaptól. Ám, ha a főnök azzal érvel, hogy most a cégnek nem megy jól, és térjünk vissza később erre a témára, akkor ne szégyelljük megkérdezni, hogy pontosan mikor ülhetünk le újra négyszemközt a fizetésről beszélni.


9. kérdés? Mikor kérhetünk újra fizetésemelést?

Fél éven belül semmiképp. Legalább ennyi idő szükséges ugyanis ahhoz, hogy konkrét példákkal támaszthassuk alá: van alapja a kérésünknek.









A témában kérdezd szakértőnket!

Gerlei Béla karrier-tanácsadó, tréner blogjában többek között olvashatsz a pályaválasztás, pályamódosítás témájáról, megtudhatod, mi az a stresszinterjú, és ötleteket kaphatsz az álláskereséshez is.
Konkrét kérdéseidet a szakértői oldalon keresztül felteheted!

• Gerlei Béla karrier-tanácsadó, tréner szakértői oldala » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top