Segítség! Fõnök lettem!

Csak néhány a rengeteg kérdés közül, melyek felmerülnek a kinevezés kapcsán. Nem csoda, ha az euforikus öröm helyett inkább kétségbeesünk, és úgy érezzük, hogy patthelyzetbe kerültünk. Sem az egyik, sem a másik út nem tűnik különösen kecsegtetőnek. De már nincs visszaút. A főnök pedig várja a válaszunkat.

Kell-e azonnal választ adni?

Megtörténik a nagy pillanat: a főnök felkér az új pozícióra. Az utolsó mondata egy kérdés, amire nem is tudjuk, hogy mikor illik válaszolni. Nyugodjunk meg, semmiféleképpen sem a következő percben. Minden nagyobb döntést érdemes átgondolni, megfontolni, még akkor is, ha biztosan tudjuk a választ. Lássa csak a főnök, hogy nem kapkodjuk el a dolgokat, hanem gondosan mérlegeljük a lehetőségeket. A legtöbb esetben maga a vezető ajánlja fel a gondolkodási időt, ha mégsem így történne, akkor nekünk kell kérni. Általában egy hetet javasolnak a vezetői tanácsadók, ennél tovább nem szeretnek várni a humánpolitikán. Ha a főnök felajánlja a várakozási időt – mondjuk két napot –, de nekünk többre volna szükségünk, hivatkozva a rengeteg folyó ügyünkre, kérjünk több időt. Legvégső esetben a családdal is előjöhetünk: „A férjem külföldön van, csak hétvégén jön haza. Vele mindenféleképpen szeretném megvitatni a kinevezésemet.”

Megkaptuk a várva várt gondolkodási időt, most már csak gondolkodni kell. A legegyszerűbb módszer, ha előveszünk egy fehér papírt, a bal oldalára felírjuk, hogy milyen előnyökkel jár a pozíció elfogadása, a jobbra pedig, hogy milyen hátrányokkal. Ha végeztünk, már csak hasonlítgatni kell: hol olvasunk több bejegyzést.

Gondoljuk végig!
• Rendelkezem-e a munkakör betöltéséhez szükséges képesítéssel, képzettséggel?
• Mennyire tartom izgalmasnak az új munkakört?
• Fogom-e bírni a nagyobb terhelést?
• Kik lesznek a beosztottjaim?
• Képes leszek-e jó vezetővé válni?

Kérdezzük meg mások véleményét!

Az önvizsgálat után végezzünk rövid közvélemény-kutatást. Azokat az ismerőseinket kérdezzük, akik képesek valamelyest átlátni, hogy milyen területen szeretnénk bizonyítani, és van hasonló tapasztalatuk. (Nem biztos, hogy például a már nyugdíjas szüleink jól látják a helyzetünket, és használható tanácsot tudnának adni.) Több emberrel beszélgessünk, és ezek után vessük össze a hallottakat.

És mit szól a család?

Szinte biztos, hogy az új pozícióban az első hónapokban, akár években is, többet fogunk dolgozni. Kevesebb idő jut a magánéletre, hobbira, sportra, pihenésre. Ha házasságban élünk, ez a dolog természetesen a partnert is érinti, ha pedig már gyerekek is vannak, az egész család döntése az új állás elfogadása. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a családi kupaktanács szavaz a mi karrierünkről, de nyilván nagyot nyom a latban, hogy miként tudjuk átalakítani a család életét.
Ne hallgassunk azonban a huhogókra sem, akik szerint a nőnek döntenie kell család és karrier között! Igenis meg lehet szervezni úgy az együtt töltött időt, hogy többet kapjanak a gyerekek, még ha ez percben mérve kevesebb is, mint régebben. Fontos, hogy kérjünk segítséget (takarítónőt, nagymamát, férjünket), hogy a karrierünk miatt ne kezdjen el döcögni a családi fogaskerék.

Belevágunk!

Mindenki más okok miatt dönt az igen mellett: nagyobb fizetés, új kihívások, nagyobb felelősség, döntési pozíció, egy főosztály… Ha úgy érezzük, hogy többet nyerünk az új állással, mint veszíthetünk, mindenféleképpen vágjunk bele. (Ráadásul ki tudja, lesz-e még egy ilyen lehetőségünk?) De tény, hogy míg a sikeres férfiak mögött általában egy asszony áll, a nő mögött nincsenek háztartásbeli férjek. Sokkal több energia, szervezés, hogy a feleség-főnök mindkét helyen megállja a helyét.

Szabad-e nemet mondani?

Nagyon okosan kell a döntésünket megindokolni, hogy a főnök ne ásson el minket egy életre. Soha ne mondjuk azt, hogy nem merjük elvállalni az új munkakört, hogy félünk a megpróbáltatásoktól, a túl nagy kihívástól. Ezzel ugyanis azt jelezzük, hogy nem vagyunk alkalmasak a vezetői székre, semmiféle új feladatra.

Lássuk csak, mire is hivatkozhatunk?
– Pillanatnyilag (!) nem érezzük magunkat felkészültnek, előbb szeretnénk tovább képezni magunkat. Ilyenkor érdemes egy határozott időpontot mondani, amikorra be tudjuk tölteni a munkakört. (Addig meg van időnk gondolkodni.)
– Családi okok miatt nem tudjuk vállalni az új pozíciót. (Szintén tudjuk azzal kecsegtetni a főnököt, hogy amint a gyerek iskolás, napközis… lesz, elvállaljuk az új feladatot.)