nlc.hu
Életmód
Jaj, csak gyantát ne….!

Jaj, csak gyantát ne….!

Tudom, hogy a nõk fájdalomküszöbe magasabb, mint a férfiaké, de azért akadnak olyan nõk közöttünk, akik nagyon nehezen viselik fájdalmat. Közéjük tartozol? Ne aggódj! Neked is tudunk segíteni!





Sima selymes bőrt szeretnél, de írtózol a gondolattól, hogy gyantázz?
Hát ezzel a problémával nem vagy egyedül. Sőt! Az én barátnőm például soha ki nem próbálná a gyantát, mert a fájdalomtól való félelem megbénítja. Tudom vicces, de hát nem vagyunk egyformák. A másik barátnőm viszont tini kora óta gyantázza a lábát, de a bikinivonalát mindig szőrtelenítő krémmel szőrteleníti. Szerinte a bikinivonal vékony bőre nem bírna el egy “tépést”. Olyat is hallottam, hogy csak a “bajuszkáját” gyantázza valaki, de azt minden gond nélkül, míg a teste többi részén habbal távolítja el a nemkívánatos szőrszálakat. Én például ha nincs időm, de zavar a bundám, a zuhanyzás alatt használható krémet szoktam alkalmazni, mert percek alatt megvan a várt eredmény, és közben még a hajmosáson is túl vagyok.

Persze, ha tehetem, akkor inkább gyantázni szeretek.
Végeredményben teljesen mindegy, hogy melyik szőrtelenítő módszert választjuk, a lényeg csak az, hogy utánna szexinek és kívánatosnak érezzük magunkat, illetve, ha lehet ilyet kérni, akkor a férfiak lássanak bennünket szexinek és kívánatosnak.

A Veet Rád is gondol, hiszen olyan termékeket is kínál, amelyek hosszantartó simaságot nyújtanak percek altt. (Persze nem olyan hosszú simaságot, mint a gyanta, de a borotvánál sokkal hosszabbat)


Azoknak, akik a hagyományos megoldásokat kedvelik, most van egy jó hírünk. A szőrtelenítő krémek, most nagyobb, pumpás kiszerelésben is kaphatóak. Használatuk így roppant egyszerű:


A tökéletesen sima bőr eléréséhez mi sem lehet egyszerőbb, mint az új Veet® Pumpás krémmel való szőrtelenítés. Speciálisan kifejlesztett adagolója segítségével a krém könnyen használható és elkerülheti vele a felesleges




maszatolást. A pumpás kiszerelés segítségével a bőrre felvitt krém mennyisége tökéletesen kontrollálható.

Veet® pumpás szőrtelenítő krém
(Shea vajjal és liliommal)

Veet® pumpás szőrtelenítő krém
(Búzacsíra olajjal és orchideával)



A Veet® 3 perces szőrtelenítő krém 3 perc alatt eltávolítja a nemkívánt szőrt. A szőrtelenítő krém trükkje – csak meleg vízre és a könnyen nyomható krémtubusra van szüksége.Mivel a krém feloldja a szőrt nem pedig elvágja, ezért a nemkívánt szőr később nő vissza, mint borotválkozás után, és a szőrbenövés is kevéssé gyakori a krém használata után.





Hidratáló 3 perces szőrtelenítő krém (Aloe Verával)



Bőrlágyító 3 perces szőrtelenítő krém (Selyemkivonattal)



Szőrtelenítő krém érzékeny bőrre (mandulatejjel)


 
Akik vágynak valami újra:

Most olyan egyszerűen lehet selymesen sima bőre, mint amilyen egyszerű a zuhany alá állni. Az új Veet® zuhanyozás közben használható szőrtelenítő krém a különleges összetevőjének köszönhetően csodásan eltávoltíja a nemkívánt szőrt, mialatt Ön szokásos fürdőszobai rutinját végzi. Hidratló formulája olyan különlegesen vízálló, olajjal dúsított összetevőket tartalmaz, mely vízzel való érintkezés során lassan oldódik. A száraz szivacs puha, színes felével egyenletesen vigye fel a krémet bőrére, majd alaposan öblítse le a kezét.Várjon egy percet, majd ugorjon a zuhany alá!  2 perc múlva a szivacs fehér felével körkörös, masszírozó mozdulatot végezve távolítsa el a szőrt a bőrön maradt krémmel együtt és élvezze a selyem- és Aloe Vera kivonat által nyújtott hidratált és selymesen sima bőr érzetét. Mivel a krém feloldja a szőrt, nem marad kellemetlen kiütés vagy makacs szőrbenövés használata után, és bőre akár kétszer tovább marad selymesen sima szemben a borotválkozással.






Veet zuhanyzás közben használható krém
(Aloe Verával)
 
Veet zuhanyzás közben használható krém
(Selyemkivonattal)



Akik a habra szavaznak:


Csak nyomja le a szórófejet, majd ugorjon a zuhany alá – ilyen kényelmesen valósíthatja meg most álmai selymesen sima bőrét a Veet® szőrtelenítő hab segítségével. A Veet® szőrtelenítő habot lágy állaga miatt könnyedén a megfelelő területre irányíthatja lecsöppenések nélkül. A flakon ötletes tervezésének köszönhetően pedig akár fejjel lefelé is tarthatja azt, így könnyebben szőrtelenítheti a nehezen elérhető testájakat is, mint például a láb hátsó részeit. A puha masszírozó szivaccsal pedig pillantok alatt eltávolíthatja a szőrszálakat. Próbálja ki a Veet® szőrtelenítő habot hidratáló Aloe Vera vagy Selyemkivonat változatban. Mindkét termék használata után bőre hidratált, friss,selymesen sima lesz.






Hidratáló szőrtelenítő hab
(Aloe Vera-val)

Bőrlágyító szőrtelenítő hab
(Selyemkivonattal)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top