Csak semmi pánik! Van még egy esélyünk

Hoppál Bori testtudatoktató

Menopauza. Ijesztő, fenyegető szörny, amely házisárkányt csinál belőlünk. Hőhullámok, éjszakai izzadás, elviselhetetlen hangulatváltakozások – rémálmunkban se jöjjön elő… Aztán? Aztán néma csend. Vége a női létünknek. Fogatlan oroszlánok lettünk, akiken ettől kezdve átnéznek a férfiak. Szégyelljük, és kétségbeesettek vagyunk: „Uramisten, mit kezdjek a fennmaradó húsz-harminc évvel?”
– Ó, nagyon is sokat! – tiltakozik Hoppál Bori testtudatoktató. – Tudom, legtöbbünknek ez a női lét legnehezebb, legszomorúbb időszaka. Az anyaságnál is sokkal kevésbé megbecsült. Tabutéma. Szégyenlősen rejtegetjük, mintha nem lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig ha józanul végiggondoljuk, ez pusztán egy aspektusa a női létnek. Befejeződött a peteérés, nem vagyunk termékenyek többé. Na és? Nem tettünk meg már mindent ennek érdekében? Szültünk, gyerekeket neveltünk, elviseltük a párunk minden hóbortját. Ennek vége! Mostantól kezdve magunkra is figyelhetünk. Meg fogjuk látni, mennyi felfedezést tartogat számunkra ez a befelé fordulás. Innen már csak lefelé vezet az út, sugallja a társadalom. Szeretném hinni, hogy ez nem így van. Úgy képzelem, eddig erőltetett hegymenetben vettünk részt, és most végre elértünk a csúcsra, ahol egy kies fennsík vár ránk. Megpihenhetünk, szétnézhetünk, elgondolkozhatunk magunkon és a világ dolgain. Ez az új feladatunk.

„Amikor egy lány elkezd menstruálni, eljön hozzá az erő. A menstruáció évei alatt használja ezt az erőt, és amikor leáll a ciklusa, ő maga válik ezzé az erővé.”

Rossz helyre születtünk?

Akadnak kultúrák, ahol ezt nem kell elmagyarázni a nőknek. A menstruáció végét éppen olyan természetesen élik meg, mint annak idején a kezdetét. Talán éppen azért, mert a változás korát nem az öregség, hanem egy minőségileg új periódus kezdetének tekintik. Az indiánoknál a termékeny időszakukon túljutott, érett asszonyokra új szerep vár. Beválasztják őket a bölcs asszonyok tanácsába, és ettől kezdve minden, a törzs életét befolyásoló döntésben, betegségben, bajban kikérik a véleményüket. Régen még háborúba sem bocsátkoztak anélkül, hogy meg ne kérdezték volna őket: kockáztassák-e fiaik életét a cél érdekében? A magasabb státusz, a kivívott tekintély és az új feladatok abba az irányba hatottak, hogy az indián nők szinte észrevétlenül, tünetek nélkül vészelték át a változás korát. (Ez egyébként ma is így van, ha valaki ebben az időszakban értelmes célt talál az életének.) Ahogy Diana, egy nyolcvanhárom éves indián dédnagymama fogalmazott:
„Szeretem, ahogy öregszem. Sosem tudtam úgy gondolni a klimaxra, ahogy ebben a modern világban gondolnak rá. Én abban hiszek, hogy a női test, természetes ciklusait követve mindig más formát ölt. Természetesen már rég nem menstruálok, de akkor, amikor abbamaradt, semmilyen kellemetlen tünetem nem volt. Se hőhullámok, se mellfeszülés, semmi… Meg vagyok győződve róla, hogy ezek a kultúránk által belénk táplált dolgok.”







A testünk üzen

Csak a hegymenet vége. Azt tudnám feledni! Magdi, a barátnőm mesélte, hogy a klimax időszakában éjszakánként rémálmokat látott, és csatakosan, verítékben fürödve bámult hosszú órákon át a sötétbe. A férjét elviselni se bírta, a fokhagymától, melyet az reggelire evett, émelygett, és iszonyú nehezen tűrt mindenfajta stresszt. Végül megkérte a háziorvosát: szabadítsa meg a szenvedéstől, írjon fel neki hormonpótló tablettákat.
– Én Magdi helyében inkább az álmaimat próbáltam volna megfejteni, és ahhoz kértem volna szakembertől segítséget – csóválja a fejét Bori. – Azok a nők, akik ilyen nehezen élik meg a változás korát, gyaníthatóan sok-sok problémát, megoldanivalót hordoznak a lelkük mélyén. A tünetek, a szorongás, az álmok azt üzenik: dolgunk van önmagunkkal! Az elgondolkodás, a változtatás lehetőségét minden menstruáció előtt, életünkben átlagosan ötszázszor kínálja fel a szervezet. Kevesen élünk vele. Pedig a havivérzést megelőző napokban kiélesednek az érzékeink, és egyszerre nyilvánvalóvá válik, mi az, ami az életünkben, a környezetünkben zavar, bosszant, nem jó nekünk. Ezekre megoldást kellene találnunk. A döntést persze rendre elodázzuk. A menopauzát megelőző időszak az utolsó, a legnagyobb esélyünk arra, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Aki ehelyett hormonpótló tablettákkal tömi be szervezete száját, végleg elveszíti a tájékozódóképességét. Ezek a pirulák – amellett, hogy hosszú távon bizonyítottan veszélyesek az egészségre – elvágnak bennünket a saját szervezetünktől. Olyan ez, mintha bénán, zsibbadt lélekkel élnénk tovább.

A sorozat további cikkei: Yoni, avagy az élet kapuja Ha körte, ha alma – gyönyörű! Szex korhatár nélkül Talpig sminkben a pékhez is? Ez a csoda csakis a tied!

Merjünk változtatni!





Kezdhetjük mindjárt azzal, hogy reggelenként futunk egy fél órát a jó levegőn, nem iszunk több kávét, és eldobjuk a cigarettát. Azt mondják: még mit nem? Pedig higgyék el, lassan-lassan elmaradna az izzadás meg az álmatlanság. Ha hetente még egy jóízű úszásra és szaunázásra is szakítanánk időt, tapasztalnánk, hogy újra kapunk levegőt. Testi és lelki értelemben egyaránt. Tudnivaló, hogy a panaszokat a petefészek hormontermelésének folyamatos csökkenése és végül működésének megszűnése idézi elő. A szervezet nehezen szokik hozzá a női hormonok, főleg az ösztrogén hiányához. Testünk más szervei, többek között az agy és a zsírszövetek ilyenkor igyekeznek aktívabban részt venni a hormontermelésben. Várható tehát, hogy felszedünk pár kilót, de ezekre a jótékony párnácskákra most nagy szükségünk van. Fogadjuk ezt el, és diéta helyett inkább fordítsunk gondot az egészséges táplálkozásra! Igyekezzünk minél több antioxidánst bevinni az étrendünkbe (főleg gyümölcsökben és zöldségekben található), amelyek lassítják az öregedést, és fogyasszunk bőven telítetlen zsírsavakat (zsíros halakban, len- és repceolajban van)! A tünetek leküzdésében segíthetnek a gyógyfűfőzetek, a palástfű, a pásztortáska, a fagyöngy és a cickafarktea. A hüvely zavaró szárazságát is lehet orvosolni. Tegyünk reggel és este egy-egy teáskanálnyi joghurtot az ujjainkra, és óvatosan vezessük fel egészen a méhnyakig! Ebben az időszakban különösen fontos a rendszeres mozgás. Nagyon jótékony például a hatha vagy a luna jóga, mert serkentik a hormontermelést. A rendszeres szexuális élet is segíthet átvészelni ezt az időszakot. Tévedés azt hinni, hogy a hormonokkal eltűnik belőlünk a vágy is. Csak kicsit önzőbbé és talán kevésbé szentimentálisakká válunk. Ráadásul már a teherbe eséstől sem kell tartanunk. Csupa előny, nem igaz?
Az igazi, sorsfordító változások azonban a lelkünkben játszódnak le! A hasonló cipőben járó asszonyok szerető, elfogadó közössége ilyenkor megváltást jelenthet. Sok nő a hormonváltozástól megtámogatva, tudatosan vállalja a néha bizony gyötrelmes önismereti utazást, és nagy megkönnyebbülésére főnixmadárként újjászületve kerül ki belőle. Ez a megvilágosodás kora. Vannak, akik a tudatosodás olyan fokáig érnek el, hogy könyvet kezdenek írni. Mások eljutnak legmélyebb vágyaikig, és nekivágnak egy-egy hosszú utazásnak, akár „túlélőtúrának”. Sokan fordulnak a természetgyógyászathoz, fedeznek fel új hobbikat, alakítanak női köröket, vagy éppen válnak el a párjuktól, hogy felszabadulva új, igaz barátokra, barátnőkre bukkanjanak. Egyszóval rátalálnak önmagukra. Hogy indián nyelven szóljak: „Amikor egy lány elkezd menstruálni, eljön hozzá az erő. A menstruáció évei alatt használja ezt az erőt, és amikor leáll a ciklusa, ő maga válik ezzé az erővé.”

Kedves Olvasó! Remélem, egyetértünk abban, hogy ezt a sorozatot folytatni kell! Hiszen mindannyiunkat mélyen érintő problémákról van szó. Csak másképp, személyesebben, egyénre szabva. Ezért vállalkozó szellemű lányokat, asszonyokat keresünk, akik érintve érzik magukat néhány témában, és szívesen elbeszélgetnének velem és Hoppál Borival a Nők Lapja hasábjain. Biztosak vagyunk benne, hogy ezek az interjúk nem csupán a megszólalók, hanem valamennyiünk számára tanulságosak lesznek. Erre az e-mail címre írjatok: Koronczay@freemail.hu