Hoppál Bori testtudatoktató |
Helyben vagyunk szögezi le Hoppál Bori testtudatoktató, akinek A női test csodái című előadás-sorozata azt célozza, hogy visszavezessen bennünket elfeledett misztériumainkhoz. Mi, nők teljesen kibillentünk önmagunkból. Míg a külsőnkre aránytalanul nagy hangsúlyt fektetünk, lassan teljesen elveszítjük a kapcsolatot a testünkben lezajló történésekkel. Be kellene látnunk: a nőnek sokkal több befelé fordulásra van szüksége, mint a férfinak. Erre nyújtana alkalmat a menstruáció. Mi viszont nyűgnek tekintjük a termékenységért felelős havi ciklusunkat, és éppen úgy elhisszük róla, hogy valami szégyellendő dolog, mint egykor a nagyanyáink. Azt a szót, hogy menstruáció, társaságban nem illik kimondani. A mamák pedig nem tanítják meg a lányaiknak, hogy a női test működéséhez szeretettel és elfogadóan kellene viszonyulniuk. Hogyan is tudnák, hiszen őket sem tanította önmaguk tiszteletére senki!
Partnereink is velünk szenvednek a feszültségeinktől, fájdalmainktól. Lehet, hogy megérné nekik egy kicsit kényeztetni vagy legalább békén hagyni minket, ha azt látják, hogy ettől türelmesebbek, jobb hangulatúak leszünk »azokon a napokon«. |
Anya holdkunyhós
Hogy csinálják ezt az indiánok? Tartják magukat az ősi szokáshoz, és amikor közeledik az idő, az asszonyok, lányok elvonulnak az úgynevezett holdkunyhóba. (Megfigyelték, hogy azok a nők, akik sokat vannak együtt, azonos munkát végeznek vagy egy család tagjai, szinte egyszerre menstruálnak?) Ott addig énekelnek, beszélgetnek és táncolnak, elősegítvén ezzel a megtisztulást, amíg a vérzés le nem zajlik. Ezt az egész törzs elfogadja, senki nem kívánja tőlük, hogy ilyenkor dolgozzanak. De hova vonuljunk félre mi, mondjuk egy női munkahelyen?
Nem olyan lehetetlen, mint amilyennek látszik véli a testtudatoktató. Csak be kellene rendezni egy holdszobát, halk zenével, díványokkal, gyertyafénnyel, ahová munka közben egy órácskára el lehet vonulni. A legideálisabb helyszín a pihenésre természetesen az otthonunk. Egyszer egy iskolában adtam elő. Az egyik asszony nem ért rá, ezért a férjét küldte el maga helyett. Néhány hónap múlva felhívott a feleség, hogy a falujukból meghívott néhány nőt, menjek el hozzájuk újra, mert most már igazán kíváncsi arra, mit mondhattam a férjének. A családjukban azóta megváltozott az élet. A férje a nehéz napokon vacsorát készít, kényezteti őt, a gyerekei pedig lábujjhegyen járnak. Azt mondják, anya holdkunyhós.
Mi történik, ha megtagadjuk magunktól a pihenést? Rengeteg stressz halmozódik fel bennünk. A havivérzés nem csupán testi megtisztulást jelent, hanem lelkit is. Ilyenkor befelé fordulunk, és figyelünk. Feldolgozzuk a hónap során átélteket, és tisztába jövünk vágyainkkal. A legtöbb nő a ciklusnak ebben a szakaszában sokkal érzékenyebb. A szakember szerint ez nem baj, sőt. Ki tudja, hogy ami ezekben a napokban zavarja vagy rosszul érinti az embert, nem a valódi énjét, viszonyait, elvárásait tükrözi-e?
A sorozat további részei: Yoni, avagy az élet kapuja |
Istennő vagyok!
A menstruáció a női lét egyik legszebb rítusa. Az életadás, a termékenység ünnepe. A navahó indiánok napokig tartó ünnepséget tartanak azoknak a fiatal lányoknak, akik nővé érnek. Úgy tekintenek rájuk, mint istennőjük, a Változó Asszony földi megtestesülésére. Hódolattal járulnak eléjük, és gyógyításokat, tanításokat kérnek tőlük. Miért ne érezhetnénk magunkat mi is istennőnek legalább a holdnapok idejére?
Az ám, de mit szól majd ehhez a párunk? Este keresi a vacsorát, mi meg ott ülünk párnák közt, lábunk felpolcolva, és csak a szemünkkel üzenünk: Nem látod, hogy istennő vagyok?
Lehet, hogy a férfi, aki szeret minket, jó mókának tekintené az egészet mosolyodik el Hoppál Bori. Attól, hogy a kultúránk és benne mi, nők nem tudunk méltóképpen viszonyulni a menstruációhoz, nem csak mi érezzük rosszul magunkat. Partnereink is velünk szenvednek a feszültségeinktől, fájdalmainktól. Lehet, hogy megérné nekik egy kicsit kényeztetni vagy legalább békén hagyni minket, ha azt látják, hogy ettől türelmesebbek, jobb hangulatúak leszünk azokon a napokon. Azonkívül igenis Nőként akarnak bennünket tisztelni. Nemcsak versenytársként, szerelmi partnerként, hanem istenasszonyként, aki a gyerekeiket világra hozza. Ettől az érzéstől ma meg vannak fosztva. Adjuk vissza számukra a lehetőséget!
Kedves Olvasó! Remélem, egyetértünk abban, hogy ezt a sorozatot folytatni kell! Hiszen mindannyiunkat mélyen érintő problémákról van szó. Csak másképp, személyesebben, egyénre szabva. Ezért vállalkozó szellemű lányokat, asszonyokat keresünk, akik érintve érzik magukat néhány témában, és szívesen elbeszélgetnének velem és Hoppál Borival a Nők Lapja hasábjain. Biztosak vagyunk benne, hogy ezek az interjúk nem csupán a megszólalók, hanem valamennyiünk számára tanulságosak lesznek. Erre az e-mail címre írjatok: Koronczay@freemail.hu |