A nõi test csodái

Hoppál Bori testtudatoktató

Egy óra reggel, egy óra este. Nem kevés idő a szépítkezésre. És akkor még nem említettem azt a kisebb vagyont, amelyet szintén erre költünk. S mindezt miért? Hogy a plakátnő az utcán ránk ne öltse a nyelvét? Hozzá még az a sok bosszantó dolog, ami a női léttel jár. A havibajától (már a kifejezés is árulkodó!) – ami kétségkívül nem más, mint a Teremtő bosszúja azért a falat nyomorult almáért – mindenki csak szenved. Egyrészt színe van meg szaga, másrészt fájdalommal jár, ami őrjítő, mert akadályoz bennünket a munkavégzésben. Istenem, talán jobb lett volna férfinak születnünk!
– Helyben vagyunk – szögezi le Hoppál Bori testtudatoktató, akinek A női test csodái című előadás-sorozata azt célozza, hogy visszavezessen bennünket elfeledett misztériumainkhoz. – Mi, nők teljesen kibillentünk önmagunkból. Míg a külsőnkre aránytalanul nagy hangsúlyt fektetünk, lassan teljesen elveszítjük a kapcsolatot a testünkben lezajló történésekkel. Be kellene látnunk: a nőnek sokkal több befelé fordulásra van szüksége, mint a férfinak. Erre nyújtana alkalmat a menstruáció. Mi viszont nyűgnek tekintjük a termékenységért felelős havi ciklusunkat, és éppen úgy elhisszük róla, hogy valami szégyellendő dolog, mint egykor a nagyanyáink. Azt a szót, hogy „menstruáció”, társaságban nem illik kimondani. A mamák pedig nem tanítják meg a lányaiknak, hogy a női test működéséhez szeretettel és elfogadóan kellene viszonyulniuk. Hogyan is tudnák, hiszen őket sem tanította önmaguk tiszteletére senki!

„Partnereink is velünk szenvednek a feszültségeinktől, fájdalmainktól. Lehet, hogy megérné nekik egy kicsit kényeztetni – vagy legalább békén hagyni – minket, ha azt látják, hogy ettől türelmesebbek, jobb hangulatúak leszünk »azokon a napokon«.”

A hold véréből

Nem volt ez mindig így. Amikor az emberek még közelebb éltek a természethez, ösztönösen tudták, hogy az élet egy körforgás. Ciklikus változásban van a növényektől az állatokon keresztül az emberig minden. A mag szárba szökken, virágba borul, majd új magot érlel, amelyből a földbe hullva új élet indul. Ugyanerre a ritmusra alakul a női test is. Méhünk a hónap első felében felkészül a petesejt fogadására. Amikor az



megérik, és eljut az anyaméhbe, az a mi virágzásunk. Ha a petesejt nem termékenyül meg, elpusztul, és leválik a méh faláról. Valamikor a nők havi ciklusa összhangban volt a hold változásával, nem volt szükség arra, hogy naptárban számítgassák a napokat. Erre mi sem szorulnánk rá, ha megtanulnánk figyelni testünk jelzéseire. Mindannak, ami bennünk történik, oka és célja van. A petesejt érése például szinte mindig enyhe alhasi fájdalommal, mellfeszüléssel jár, és testünk hőmérséklete is megemelkedik. Olyan rengeteg női energia szabadul fel ilyenkor, hogy szinte az egekbe szökik a szexuális kedvünk! A megtermékenyülést kívánja előmozdítani az a jelenség is, hogy a hüvelyváladék ragacsosból hígabbra, tojásfehérje-szerűre vált. Így engedi, segíti a hímivarsejtek méhbe való feljutását. A következő napokban alábbhagyhat a kedvünk, és nem csupán szexuális értelemben. Míg az ovulációt megelőző két hétben energikusak és kiegyensúlyozottak voltunk, a következő héten egyre fáradékonyabbak és ingerlékenyebbek leszünk. A legfeszültebbek általában a menzesz előtti napok. Fáj a fejünk, görcsöl a hasunk és lecsökken a koncentrációs képességünk. Orvosságot veszünk be, mintha bizony kóros jelenségről lenne szó. Jobb, ha tudjuk: ezek testünk kétségbeesett kiáltásai! Követelik, hogy lassítsunk, adjunk magunknak pihenőt, és egy kicsit kényeztessük magunkat. Ez ilyenkor jár nekünk!

Anya holdkunyhós

Hogy csinálják ezt az indiánok? Tartják magukat az ősi szokáshoz, és amikor közeledik az idő, az asszonyok, lányok elvonulnak az úgynevezett holdkunyhóba. (Megfigyelték, hogy azok a nők, akik sokat vannak együtt, azonos munkát végeznek vagy egy család tagjai, szinte egyszerre menstruálnak?) Ott addig énekelnek, beszélgetnek és táncolnak, elősegítvén ezzel a megtisztulást, amíg a vérzés le nem zajlik. Ezt az egész törzs elfogadja, senki nem kívánja tőlük, hogy ilyenkor dolgozzanak. De hova vonuljunk félre mi, mondjuk egy női munkahelyen?
– Nem olyan lehetetlen, mint amilyennek látszik – véli a testtudatoktató. – Csak be kellene rendezni egy holdszobát, halk zenével, díványokkal, gyertyafénnyel, ahová munka közben egy órácskára el lehet vonulni. A legideálisabb helyszín a pihenésre természetesen az otthonunk. Egyszer egy iskolában adtam elő. Az egyik asszony nem ért rá, ezért a férjét küldte el maga helyett. Néhány hónap múlva felhívott a feleség, hogy a falujukból meghívott néhány nőt, menjek el hozzájuk újra, mert most már igazán kíváncsi arra, mit mondhattam a férjének. A családjukban azóta megváltozott az élet. A férje a „nehéz napokon” vacsorát készít, kényezteti őt, a gyerekei pedig lábujjhegyen járnak. Azt mondják, „anya holdkunyhós”.
Mi történik, ha megtagadjuk magunktól a pihenést? Rengeteg stressz halmozódik fel bennünk. A havivérzés nem csupán testi megtisztulást jelent, hanem lelkit is. Ilyenkor befelé fordulunk, és figyelünk. Feldolgozzuk a hónap során átélteket, és tisztába jövünk vágyainkkal. A legtöbb nő a ciklusnak ebben a szakaszában sokkal érzékenyebb. A szakember szerint ez nem baj, sőt. Ki tudja, hogy ami ezekben a napokban zavarja vagy rosszul érinti az embert, nem a valódi énjét, viszonyait, elvárásait tükrözi-e?

A sorozat további részei: Yoni, avagy az élet kapuja Ha körte, ha alma – gyönyörű! Szex korhatár nélkül Talpig sminkben a pékhez is? Csak semmi pánik! Van még egy esélyünk

 

 

 

Istennő vagyok!

A menstruáció a női lét egyik legszebb rítusa. Az életadás, a termékenység ünnepe. A navahó indiánok napokig tartó ünnepséget tartanak azoknak a fiatal lányoknak, akik nővé érnek. Úgy tekintenek rájuk, mint istennőjük, a Változó Asszony földi megtestesülésére. Hódolattal járulnak eléjük, és gyógyításokat, tanításokat kérnek tőlük. Miért ne érezhetnénk magunkat mi is istennőnek legalább a „holdnapok” idejére?… Az ám, de mit szól majd ehhez a párunk? Este keresi a vacsorát, mi meg ott ülünk párnák közt, lábunk felpolcolva, és csak a szemünkkel üzenünk: „Nem látod, hogy istennő vagyok?”
– Lehet, hogy a férfi, aki szeret minket, jó mókának tekintené az egészet – mosolyodik el Hoppál Bori. – Attól, hogy a kultúránk és benne mi, nők nem tudunk méltóképpen viszonyulni a menstruációhoz, nem csak mi érezzük rosszul magunkat. Partnereink is velünk szenvednek a feszültségeinktől, fájdalmainktól. Lehet, hogy megérné nekik egy kicsit kényeztetni – vagy legalább békén hagyni – minket, ha azt látják, hogy ettől türelmesebbek, jobb hangulatúak leszünk „azokon a napokon”. Azonkívül igenis Nőként akarnak bennünket tisztelni. Nemcsak versenytársként, szerelmi partnerként, hanem istenasszonyként, aki a gyerekeiket világra hozza. Ettől az érzéstől ma meg vannak fosztva. Adjuk vissza számukra a lehetőséget!

Kedves Olvasó! Remélem, egyetértünk abban, hogy ezt a sorozatot folytatni kell! Hiszen mindannyiunkat mélyen érintő problémákról van szó. Csak másképp, személyesebben, egyénre szabva. Ezért vállalkozó szellemű lányokat, asszonyokat keresünk, akik érintve érzik magukat néhány témában, és szívesen elbeszélgetnének velem és Hoppál Borival a Nők Lapja hasábjain. Biztosak vagyunk benne, hogy ezek az interjúk nem csupán a megszólalók, hanem valamennyiünk számára tanulságosak lesznek. Erre az e-mail címre írjatok: Koronczay@freemail.hu