A szoptatás gyönyörûsége

Mire megszületnek, valószínűleg már más emberek leszünk…
Fiatal anyuka szoptatja kisbabáját. Gyönyörködve nézi, ahogy a kicsi szuszogva, kipirulva dolgozik, egyszer csak elengedi a mellbimbót, és egy csepp tejjel a szája szegletén békésen elszunnyad. A mamája boldog kielégüléssel nyugtázza. Olyan, mintha láthatatlan burok venné körbe őket… Van ebben a burokban még valaki. Az apa. A nő csak akkor veszi észre, amikor végre felemeli a fejét. A férfi pár méterre áll tőlük, és szinte egybeöleli őket a tekintetével. Benne végtelen szeretet, rajongás és egy kis féltékenység. Vajon kire féltékeny? A kedvesére, amiért ebben az óriási élményben csak neki lehet része, vagy a gyermekükre, aki most olyan kielégülten szunnyad az anyja mellén, mint ahogy szeretkezés után ő szokott…

Hoppál Bori testtudatoktató

Erotika a szoptatásban?

– Ebben a pillanatban ott sűrűsödik az anyává válás legnagyobb lelki konfliktusa – mondja Hoppál Bori testtudatoktató. – A szoptatás első heteiben az édesanyáknak szinte minden gondolatát a kisbabájuk köti le. A gyermekágyas időszak elmúltával azonban felmerülhet a vágy, hogy újra megéljék a „régi, női énjüket”. Az apák valószínűleg már türelmetlenül várják ezt, hiszen egy időre kikerültek a figyelem középpontjából, és át kellett adniuk a helyüket a csecsemőknek. Sokszor még az ágyban is. A nőkben eleinte kavarognak az érzelmek: most anya vagyok vagy szerető? Hogyan kapcsoljak egyik „üzemmódból” a másikba? Lehetek-e egyszerre mindkettő? Hogy lehet ezt gondolatban, érzelmekben követni? A szoptatás ugyanis tagadhatatlanul erotikus élmény. Egy kismama a levelében így fogalmazza ezt meg: „Teljesen bele tudok lazulni a szoptatásba, mert annyira érzéki élmény.

Biztos van ott valami hormon is, ami szinte nyugtatóan hat. Amikor így, ellazulva szoptatok, úgy érzem, ez a csúcs. Csak a legnagyobb, legönfeledtebb szeretkezésekhez hasonlítható! Minden korttyal, amit a kisbabám lenyel, hihetetlen öröm és szeretetérzés jár át.” Ez a mama ösztönösen megsejtett valamit, amit a tudomány utólag igazolt: szoptatás közben, azaz a tejbelövelléskor ugyanaz az izomösszehúzó hatású oxitocin hormon működik közre, amely szeretkezés és szülés alkalmával a méhizmokat is ritmikusan összerántja. Egyúttal kötődést alakít ki anya és gyermeke, illetőleg a két szerelmes között. Lám, a természet milyen rafinált szervező! Úgy talált ki bennünket, nőket, hogy mindenképpen szeressünk szoptatni. Ezt érzik meg és erre irigykednek az apukák…
Bizonyára akadnak majd, akik a fentieket olvasván felháborodnak: hogy lehet az anyaság felemelő élményét a szeretkezéshez hasonlítani!? Hát csak úgy, hogy a szeretkezés a teremtés első és legalább ilyen nagyszerű pillanata. Akadnak azonban édesanyák, akik szégyellik, netalán elfojtják a szoptatásnak ezt a finom, erotikus mellékzöngéjét. Valamilyen ősi tiltás, beléjük nevelt előítélet nem engedi, hogy ellazuljanak. Amint ez a következő levélből is kitűnik:
„Igen, beszélgettem nőkkel, akiknek szinte szexuális élményt jelentett a szoptatás, de nekem soha nem volt ilyen érzésem, mert én egyébként sem kapcsoltam össze a mellet az erotikus izgalommal. Féltem ettől az élménytől. Mintha valahogy letiltottam volna magamban, hogy a melleim által élvezethez jussak. Így, bár szerettem szoptatni, sosem mertem megengedni magamnak, hogy szexuális értelemben is örömöt szerezzen.” Pedig nem kell megijednünk, ha ilyen érzéki gondolatok is beszűrődnek a szoptatás élményébe. Sőt lehet, hogy ez megkönnyíti majd, hogy anyai és szeretői mivoltunk között megtaláljuk a harmonikus átmenetet.

„Nem kell megijednünk, ha érzéki gondolatok is beszűrődnek a szoptatás élményébe. Sőt lehet, hogy ez megkönnyíti majd, hogy anyai és szeretői mivoltunk között megtaláljuk a harmonikus átmenetet.”

Feltétlenül fejni kell?

Szép, szép ez a nagy boldogság, de azért valljuk be, a szoptatás nem fenékig tejfel. Szeretném én látni azt az anyukát, aki az első fejés után vagy kisebesedett mellbimbókkal ujjong a gyönyörtől! Nem könnyű az addig kizárólag dédelgetett kebleinket, nőiességünk előretolt harci egységét most puszta tejtermelő üzemnek tekinteni. A nyomkodás, gyömöszölés, magyarul a fejés hihetetlenül megviseli a bőrt és a szöveteket. Én például meg voltam róla győződve: ha eddig nem, akkor most biztosan rákot kapok.
– Kár volt izgulni – állítja a szakértő. – Felmérések bizonyítják, hogy minél tovább és többször szoptat egy nő életében, annál kisebb az esélye a sejtek rákos burjánzásának. Sajnos, régen valóban szorgalmazták a fejést, és ráadásul rossz technikát tanítottak az édesanyáknak. Nem kell az egész mellet gyömöszölni, csak a bimbóudvar mögötti részt finoman nyomkodni. Az is tévedés, hogy a mellet feltétlenül fejni kell, hogy minden szoptatás végén ki kell nyomkodni a maradék tejet, mert begyullaszthatja a mirigyeket. Egy szoptatós nő teje sosem fogyhat ki, hiszen szinte állandóan újratermelődik. Annál több, minél többre van igény. Éppen ez jelenti a csapdát. Jobban járunk, ha hagyjuk, hogy a baba saját maga állítsa be azt a tejmennyiséget, amire szüksége van. Meg fogjuk látni, attól kezdve, hogy létrejön a kereslet-kínálat egyensúlya, a szoptatás kizárólag könnyebbséget jelent majd. Nem kell tápszert, főzeléket főzni, a „gyorsétterem” mindig kéznél lesz, és még mosogatni sem kell utána. A berepedezett mellbimbók legjobb gyógyszere maga az anyatej. Szoptatás után kenjünk szét rajta egy keveset, és utána biztosítsuk a mell számára az egészséges szellőzést!

A sorozat további cikkei: Yoni, avagy az Élet kapuja Ha körte, ha alma – gyönyörű! Szex korhatár nélkül Talpig sminkben a pékhez is? Csak semmi pánik! Van még egy esélyünk! A női test csodái

Meddig szoptassunk?

Nemrégiben hallottam egy rémtörténetet. A kismama már nagyon várta a gyermekét, és közben egyre jobban szorongott, hogy lesz-e elég teje. Nem véletlenül. Az édesanyja azzal biztatta szegényt, hogy már neki sem volt teje, meg a nagyanyjának se, miért pont a lányának lenne. Mit tesz isten, hat hét után valóban elapadtak az éltető források a lány mellében.
Az önbeteljesítő jóslatokkal nagyon kell vigyázni! A tej apadásának egyébként is szinte mindig lelki okai vannak. Szorongás, félelem a férfi elvesztésétől, rendezetlen körülmények… Egyetlen eset van, amikor senki sem tehető felelőssé a szoptatás abbamaradásáért. Ha a mama melleinek mirigyállománya túl kicsi. De ez a nők elhanyagolhatóan kis százalékát érinti. Általában érvényes szabály az, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy a baba legalább fél évig kizárólag anyatejen fejlődjön. Az ember olyan gyámoltalanul jön a világra, hogy legalább ennyi ideig még szüksége van erre a semmivel nem pótolható táplálékra. Az édesanyához való lelki kötődés kialakulásáról nem is beszélve. Amikor egy anya szoptat, bármit, amit akar, átadhat a gyermekének – vallják az indián asszonyok. „Amikor mi körbeülünk – mondja egyikük –, és felébresztjük különleges energiáinkat, a gyermekeink is ott ülnek velünk. Gyakran szopnak éppen, és így az anyatejen keresztül is eljut hozzájuk mindaz, amit éppen csinálunk, amiről beszélünk. Hitünk szerint nemcsak a tejjel magával tápláljuk a gyermekeinket, hanem minden rezgéssel, energiával, ami a testünkből árad.”





Almák helyett körték?

Hát igen. Ez a szoptatás ára. Először, sajnos, a melleink zsírállománya olvad le, ez okozza a keblek megereszkedését. Jó lenne, ha ezt a testi változást is képesek lennénk méltósággal megélni. A természeti kultúrákban az a mell ad okot a büszkeségre egy nőnek, amelyik köldökig lóg, hirdetve, hogy gazdájuk nem szűkölködött anyatejben számos gyermeke táplálásakor. De ne essünk túlzásba! Elég lenne, ha mi, modern nők csupán megtanulnánk megbékélni új, érett kebleinkkel. Ha nem minőségi romlásnak, hanem mondjuk, egy érési folyamat következményének tekintenénk a szoptatás utáni állapotot. Hiszen ha a melleink nem is állnak már annyira peckesen, mint annak előtte, bennük van egy csomó tapasztalat, amely egy húszéves lány kebleiben még nem lehet benne. Ez talán nem érték? Bár ma körülöttünk szinte minden ezt sugallja, szeretném hinni, hogy a boldogság nem a tökéletes testen múlik. Egy anyáé semmiképpen sem. Feltéve, hogy a gyermeke világrahozatalával valóban felnőtt. A feladathoz.

Kedves Olvasó! Remélem, egyetértünk abban, hogy ezt a sorozatot folytatni kell! Hiszen mindannyiunkat mélyen érintő problémákról van szó. Csak másképp, személyesebben, egyénre szabva. Ezért vállalkozó szellemű lányokat, asszonyokat keresünk, akik érintve érzik magukat néhány témában, és szívesen elbeszélgetnének velem és Hoppál Borival a Nők Lapja hasábjain. Biztosak vagyunk benne, hogy ezek az interjúk nem csupán a megszólalók, hanem valamennyiünk számára tanulságosak lesznek. Erre az e-mail címre írjatok: Koronczay@freemail.hu