nlc.hu
Életmód
Visszatérés a munkába

Visszatérés a munkába

Jó állást találni manapság még fiatalon, megfelelõ iskolai végzettséggel sem könnyû. Vannak azonban olyan életszakaszok, amelyekbõl – munkanélkülivé válva – szinte lehetetlen visszakerülni a munkaerõpiacra.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium a Start program kibővítésével szeretne ezen a helyzeten segíteni. 2007. július 1-jétől már a kismamák és az idősek is kiválthatják a nekik szóló Start kártyákat, amellyel az őket alkalmazó munkáltató jelentős járulékfizetési kedvezményeket vehet igénybe.

Az előző, pályakezdőknek szóló program 2005 őszén indult, és azóta a Start kártya egyre népszerűbb. 2007 februárjáig több mint negyvennégyezer fiatal váltotta ki, akik közül csaknem tizenötezer felsőfokú végzettségű. A most bevezetett Start Plusz és Start Extra kártyák kiszélesítik a kedvezményezettek körét, és a legnehezebb helyzetben lévő álláskeresők esetében az igénybe vehető kedvezmény is magasabb. A Start kártya típusától és a munkavállaló végzettségétől függően a munkáltató akár 800 ezer forintot is megtakaríthat évente.

















  Start Plusz Start Extra  

Kik igényelhetik?


 


• Munkába visszatérők a gyes, gyed, gyet megszűnését követő egy éven belül.
Fontos! Ha a kismamát a gyes igénybevételét megelőzően foglalkoztatták, nem jár Start Plusz kártya!


• Gyes mellett munkát vállalók, a gyermek egy éves kora után.
Fontos! Ha a kártya érvényességi ideje alatt újabb gyermek születik, az a legfiatalabb gyermek után újra igényelhető.


• Munkába visszatérők ápolási díj megszűnését követő egy éven belül


• Tartósan álláskeresők, akik az igénylést megelőző 16 hónapból 12 hónapig munkanélküliek voltak.

 • 50 év feletti tartósan álláskeresők, akik az igénylést megelőző 16 hónapból 12 hónapig munkanélküliek voltak
Fontos! Az öregségi nyugdíjjogosultság határáig érvényes!

• Alacsony (legfeljebb alapfokú) iskolai végzettségű, tartósan álláskeresők, életkorra való tekintet nélkül




 



 


 


 


 


 




 


 


 


 


 










Mekkora az igénybe vehető kedvezmény?  Tételes egészségügyi hozzájárulás (1950 forint) alóli mentesség 2 évig. 
Start Plusz

Első évben 15 %-os, második évben 25 %-os járulékfizetési kötelezettség.
Start Extra
   
Első évben teljes járulékfizetési mentesség, második évben 15%-os járulékfizetési kötelezettség.
 

 Hogyan igényeljük?





A Start kártyák érvényességi ideje minden esetben a kiállítás időpontjától számított két év, ezért csak akkor érdemes kiváltani, ha munkalehetőség adódik. Az azonban fontos, hogy előbb a kártyát igényeljük, és csak azután kössük meg a munkaszerződést, hisz az igénylő nem állhat foglalkoztatási jogviszonyban!
1. Elsőként a 07T34 START jelű módosított adatlapot kell kitölteni, amely személyesen a település szerinti illetékes APEH ügyfélszolgálaton kérhető, de június 29-étől a www.apeh.hu honlapról is letölthető.
2. Az adatlaphoz csatolni kell az igénylés jogosultságát igazoló okiratot (vagy annak másolatát). A gyes, gyed, gyet folyósításáról, illetve megszűnéséről szóló határozatot a területileg illetékes OEP kirendeltségeken állítják ki, az ápolási díj folyósításának megszűnését a települési önkormányzat jegyzője, a tartós munkanélküliséget pedig a helyi Munkaügyi Központ igazolja. Az alapfokú végzettségről az igénylőnek csak az adatlapon kell nyilatkoznia.
3. Az igénylést postai úton vagy személyesen fogadják az APEH lakóhely szerinti illetékes kirendeltségein, és a kártya a benyújtás időpontjától érvényes. Ha közel a munkába állás időpontja, érdemes az igénylést személyesen leadni, mert az erről kiállított igazolással a munkáltató már igénybe veheti a kedvezményt.
4. A Start kártya körülbelül tizenöt napon belül készül el, és az APEH postán küldi meg az igénylőnek. Ezt a munkába állás napján át kell adni a munkáltatónak, aki ezt megőrzi, és ennek birtokában élhet a kedvezményekkel.

Mi lesz két év múlva…?

A Start Plusz és a Start Extra kártyák érvényessége – ugyanúgy, ahogy az alapprogramban – két év. Jogosan merülhet fel a kérdés, vajon mi a garancia arra, hogy a kedvezmények lejárta után nem bocsátják el a munkavállalót. Főleg az ötven év felettiek félelme lehet ez…
– A munkáltatóknak nincs továbbfoglalkoztatási kötelezettségük – mondja Kelemen Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Foglalkoztatási Főosztályának munkatársa. – A START-kártyák bevezetésével megnyíló lehetőség azonban alkalmat teremt arra, hogy a munkavállalók bebizonyíthassák, életkoruk, esetleg alacsony iskolai végzettségük ellenére is alkalmasak az adott munkaposzton, megfelelő színvonalú munkavégzésre. A munkaadók szempontjából – természetesen a kedvezmények igénybevétele mellett – fontos lehet, hogy ez idő alatt megismerhetik a foglalkoztatottak képességeit. Amennyiben a munkáltató elégedett a nála foglalkoztatott munkájával, valószínűleg a támogatott időszak eltelte után sem bocsátja el, hiszen nagyobb költséget jelentene számára új alkalmazottat betanítani, mint a már beváltat támogatás nélkül is tovább foglalkoztatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top