Kedves Hoppál Bori és Koronczay Lilla!
Szeretném megköszönni Nektek azt a fantasztikus cikksorozatot, melyet Szeresd meg a tested! címmel osztottatok meg velünk, olvasókkal hónapokon keresztül a Nők Lapjában! Nekem éppen jó időben jött, és öntudat-mentő volt. Harmincöt éves vagyok, van egy majdnem négyéves kisfiam. Túl vagyok egy hosszú, és az utóbbi években az egész családot romboló házasságon. Az életem kezdő- és alapproblémája még a magzati életemre vezethető vissza: egy mohamedán édesapának lettem egy mindenképpen fiú-nak várt, harmadik lánya, szüleim kudarca. Kamaszkoromtól fogva nagyon sok önismereti terápia, pszichodráma, Hellinger-féle családfelállítás, valamint az asztrológia segített az alapvető női élet megéléséhez. Ezek nélkül elképzelni se tudtam volna hiszen még kamaszként is fiúnak néztem ki , hogy egyszer majd férjhez megyek, gyereket szülök, szoptatok. Később ezek a terápiák fokozatosan változtatták, illetve emelték magasabb szintre az életemet. Például, amikor kiderült, hogy a házasságunk már nem visz előre minket, nehezen, de ki tudtam szállni. Amikor már (mások által is dicsért) szép női külsőm volt, a sok önismerettel való foglalkozás ellenére még mindig hiányzott valami: az igazán belülről jövő kisugárzás és magabiztosság, amely csak a női lét csodájának és kiváltságának tudatában lévő nőkből árad. A házasságom után ráadásul teljesen leírtam magam kívül-belül. Majdnem nyolcvankilósan, tele visszerekkel, később ezek műtéti hegeivel a lábamon, a narancsbőrtől meg a szoptatástól megasszonyosodott melleimmel együtt úgy éreztem, hogy a női lét örömeitől végképp búcsút vehetek. És ekkor jöttek a Ti cikkeitek és az ezekben szereplő lányok-asszonyok! Teljesen új perspektíva nyílt meg előttem
például, hogy a csúnyám az nem is csúnya, hanem egy gyönyörű kincs! Hogy a melleim ha belülről is úgy hiszem pillanatokon belül vonzóvá tudnak változni
és hogy push-up nélkül is lehet létezni! Szóval olyan, önmagunk elfogadására és szeretetére való ösztönzést kaptam Tőletek, hogy néhány hónap múlva hagytam magam bemutatni egy korombéli férfinak. (Előtte csak a nálam jóval idősebb férfiak mellett volt némi önbizalmam, mondván, ők már nem foglalkoznak a narancsbőrrel.) Így élesben tehettem próbára az addig összeolvasott és vágyott nőiességet. A gyengédséggel és a pörköltfőzéssel nem is voltak gondjaim, de az első levetkőzéstől és szeretkezéstől, megmondom őszintén, nagyon féltem. Rettegtem attól, hogy merem majd letolni az alakformáló, egy számmal kisebb farmernadrágomat, meg a melltartómat
Vettem is gyorsan a lakásba a reluxa mellé sötétítőfüggönyöket és sok-sok gyertyát, remélvén, ha nem is ápol, de legalább eltakar. Ebben a nem túl oldott légkörben természetesen nem tudtam megélni a vágyott csodát. Nem is kaptam a férfitól a külsőmre nézve egyetlen bókot sem. Az addigra nagy nehezen felépített önbizalmam teljesen romba dőlt. Olyan ha ló nincs, jó a szamár is érzésem volt. Nem azt vártam, hogy valami hazug, trendi jelzővel lássanak el, de ha legalább annyit kaptam volna, hogy nekem Te vagy a legszebb kistehén a világon, megnyugodtam volna. Amikor a saját kezdeményezésemre már majdnem megszűnt a kapcsolat, a mélyponton begurultam, és azt mondtam magamnak: Hát nem veszed észre, hogy egy megismételhetetlen királynő lakik benned?! Vedd tudomásul, hogy amíg ezt te legbelül nem hiszed el, addig nem is fogsz tetszeni igazán! Majd eszembe jutott Soma, amikor még úgy igazán telt volt, de mindenütt. Foglalkozott ő ezzel?! Tudta magáról, hogy egy anyaistennő lakik benne, és az ettől eltérő véleményekkel nem foglalkozva, belülről sugárzóan szép és vonzó volt, és az óta is egyre szebb
Ekkor újra elolvastam a cikkeket, és a tükrök segítségével elkezdtem magamban tudatosan átélni, és felfedezni a bennem lévő királynőt. És mit ad ég, ahogy a külvilággal nem foglalkozva én ezt belülről kezdtem megélni, olyan belső kisugárzásom és önbizalmam lett, hogy a férfi egyszer csak elkezdett bókolni. Én meg csak álltam a randevún, és néztem: ki ez a pasi?! Többet nem volt kérdés, hogy szép vagyok-e, vagy hogy tetszem-e én neked
? Királynő lettem! Így, ebben az oldott légkörben a szeretkezésnek is addig hihetetlen élményeit éltem élhettük meg.
Köszönöm!
Sára
Tisztelt Lilla és Bori!
Én egy évvel ezelőtt váltam el, utána volt egy féléves kapcsolatom, amelynek négy hónapja lett vége. Ebben a kapcsolatban nem tudtam igazán feloldódni, mert szégyelltem a melleimet. A volt férjem előtt nem, mert őt nem zavarta, és ő tudta, milyen volt szoptatás előtt. Tíz hónapig fejtem a kislányomnak a tejet, mivel szájpadhasadással született. Egy ideje úgy érzem, nem tudok, és emiatt nem is akarok párkapcsolatot kialakítani, pedig vágyom arra, hogy legyen újra társam. Egy hónapja új munkahelyem van, ahol csak férfiakkal dolgozom. Itt sem tudok igazán feloldódni, a beszélgetések során sem. Azt veszem észre, hogy felhúzott vállakkal ülök, és már fáj a hátam a feszültségtől, közben szakad rólam a víz. Egyébként alvás közben sem tudok ellazulni, pedig sokszor próbálok relaxálni, de nem megy. Nem tudom, mi ennek az oka. Talán az, hogy nem vagyok megelégedve magammal? Abszolút nincs önbizalmam, hiába mondják a férfiak, hogy csinos vagyok. Már nagyon idegesít és természetesen zavar, hogy ilyen feszült vagyok, és úgy veszem észre, hogy ez egyre fokozódik. Előre is köszönöm válaszát.
Edyth
Kedves Edyth!
Fantasztikus, hogy tíz hónapig kitartott a fejésben, hogy anyatejet kapjon a kisbabája! Büszke lehet magára és a mellére, mert ez ÓRIÁSI dolog volt! Azt gondolom, hogy nagy hiba lenne bezárkóznia, elzárkózni a kapcsolatok elől, csak, mert azt gondolja, hogy mellei nem elég szépek. (Így sosem fog kiderülni, hogy mit is gondolna róluk valaki más.) Azt írja, hogy a férfiak csinosnak látják. Örüljön ennek, és élvezze, hogy csupa férfi veszi körül, ne ijedjen meg attól, ha vonzónak találják! Ha valamiért úgy érzi, hogy mellei nem elég formásak, ajándékozza meg magát egy szép melltartóval, amelyben ön is olyannak látja őket, amilyennek szeretné. Ma már annyifélét lehet kapni. Ugyan a rafináltabbak nem olcsók, de azt hiszem, megéri, ha egy ilyen darabban végre leengedheti a vállait, és ellazulhat a kollégáival való beszélgetések közben. Bár a melltartóvásárlás frappáns megoldás lehet, nem az egyetlen lehetőség a probléma megoldására. Akármilyen melltartóban érezhetjük magunkat szépnek, ha elfogadjuk magunkat. Gondolt-e arra, hogy valami olyan dolgot csináljon, amivel örömet szerez a testének és ennek nem kell feltétlenül szexnek lennie? Lehet, hogy nem könnyű megoldani egy gyermekét egyedül nevelő édesanyának, de biztosan nagyon jót tenne, ha eljárna egy hastánccsoportba, vagy jógázni, úszni, kocogni válassza azt, amelyikhez a legnagyobb kedve lenne! Csodákat tud tenni a rendszeres pozitív testélmény, vagyis az az érzés, hogy jó a testemben! Remélem, ön is ezt érzi majd, ha kipróbálja!
Szeretettel: Hoppál Bori
