A ropi jó dolog…

Mindenekelőtt tisztáznunk kell, mit várunk el egy igazi ropitól? Sós legyen, ropogós, pálcika, és kész. Az ínyencebbek ragaszkodnak a retroízhez, vagyis a Nógrádira esküsznek, a kalandvágyók újabb területekre tévedve bioperec formájában falják.

Rákattantunk néhány általános darabra!


• Csipet sóspálcika

Kétségbeesve kerestük minden ropik legjobbikát, a Nógrádit, de szuperbiztos lelőhelyünkön is csak vállvonogató élelmiszer-ipari eladókat találtunk helyettük. Egyetlen alternatívaként a Csipet fantázianévre hallgató sóspálcika-féleséget tudták felajánlani. Csipet valószínűleg egér, ez kiderül a csomagoláson bemutatott nagyvonalú grafikából. Távolra mutató asszociációkra ragadtattuk el magunkat, úgymint Csipet, a kisegér rágicsál legalább úgy, ahogy normális kisgyerek a Csipet sóspálcikát. Mindenesetre alteros múltunk egy örökzöldjével leírhatjuk a teszt végeredményét: „Jó, de nem elég, nem elég jó…”
Nem elég sós, talán még egy csipet só jót tenne neki, és nem elég fényes, viszont roppan, ahogy a kisegér fogai között a rágcsálnivaló.

 

• Reál sóspálcika

A márkatermékek sorában sokféle átcsomagolt Nógrádi rejtőzhet, de ezúttal nem nyertünk. A Reál egyenzacsijában nem Nógrádit találtunk, hanem valamit, ami rosszabb kicsit. Olyan semmilyen, ráadásul só sincs rajta, ellenben van egyfajta kis hátsó íz, ami annyira nem illik a ropiról alkotott vágyaink közé, de hát ez van. Meg kell jegyeznünk, hogy a zacskóban található mennyiség is nagyon csekély, egy álmos délutánon az ember lánya ennyivel nem is kezd.

 

• Chio Stickletti

Ez már nem is ropi, hanem Stickletti, de azért megpróbáltuk elvégezni a fajtavizsgálatot. Kétségkívül a legprofibb csomagolás, ki a fene szeret félujjnyi pálcikák után matatni a celofánzacskóban? Úgyhogy nagyon értékeltük a műanyag dobozt, amelyben meglehetős mennyiségű Stickletti feküdt fegyelmezett töretlen állapotjában. Sós, visszafogottan, roppanós nagyon, igazán nincs vele semmi baj, és szépen kérem, ne jöjjünk a Nógrádi-feelinggel!

• CBA hosszú sóspálcika, szezámmagos

A ropik között kétségkívül bajnok méretű termék. Roppanása hosszú ideig élvezhető. Megfelelően ropogós, annyira sós, amennyire jólesik, ráadásul a hozzáadott szezámmagocskák kifejezetten egzotikus ízhatást biztosítanak. Az igazán jó ropi kissé barnára sült, ez a CBA-termékeknél szinte alapkövetelmény, nekünk bejött!

• Soletti – immer dabei

A rothadó kapitalizmus utolsó védőbástyáját valószínűleg Solettiből ácsolták, és amikor ez történt, mi csak kikacsingattunk a széles spektrumú kínálat utáni vágyódásunkban. A Nyugat szele aztán besöpörte hozzánk is az osztrák ropit, amit faltunk marékszámra. És bár sós is, ropogós is, mégsem az az igazi. Kék, jellegzetes csomagolása meggyőző, hasonló kategóriás termék a sósperec, a mindent vivős kategória, de a ropi valahogy nem az igazi.







• Biosósperec

A „nem ropi” kategória egyetlen ropi alapanyagú indulója önmagában is meggyőző teljesítményt tud felmutatni. Kitűnő íz, friss, ropogós, a só nem túl sok, nem is kevés, bűbájos perecforma, talán a zacsiból még többet is eszegetnénk, de hát tudjuk, ami bió, abból a csipet dukál, olyan borsos áron mérik. Biosága az ökológiailag ellenőrzött gazdaságokból származó alapanyagok okán biztosított. Ez ugyan kicsit lila megfogalmazás, és csak remélni tudjuk, hogy nem üres szóvirág csupán.

Az igazi ropiérzés Többek egybehangzó véleménye szerint a ropi már-már kultikus rágcsálnivaló. A retronosztalgia tovább fokozható a gyerek- és ifjúkori elhajlások felélesztésével. Például rágjunk ropit és hozzá fekete csokit, ezt fejeljük meg – mondjuk – egy Harry Potter-regény olvasásával (inkább a korábbiakból, a hatás kedvéért)! Ropi parizerrel és kólával tévénézés közben, hason fekve. Ropi sajtkrémbe mártogatva gourmand-oknak, esetleg borral, 25 év alatt megengedhető VBK-val.