Nõi politikusok márpedig nincsenek!

A hogyannal kapcsolatban már jóval több a kérdőjel. Negyven százaléknál még vonogathatjuk a vállunkat, harmincnál hümmöghetünk, húsznál mismásolhatunk. Ám a tíz százalék olyan alacsony arányszám, amit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha egy ország parlamentjében a képviselőknek csupán tíz százaléka nő, annak komoly oka kell legyen, az nem múlhat a véletlenen. Magyarországon pedig épphogy megütjük a tízszázalékos határt, egészen pontosan képviselőink 10,9 százalékának kezdődik kettessel a személyi száma. Kevés, nem vitás. De mihez képest is?

Infláció, kettes számrendszerben

Más országok konszenzuális viszonyítási alapnak tekinthetők. Nos, az Unióban hazánk az utolsó helyen áll, de a világátlag is 16 százalék. Gondoljuk csak el: a fejlődő térségeket is ideértve. A legmeglepőbb azonban az, hogy még olyan, a nőjogokkal hadilábon álló országok is megelőznek minket, mint az Arab Emirátusok, Pakisztán vagy Tunézia. Nem túlzás azt állítani tehát, hogy bizonyos értelemben az egyik leginkább macsó ország a miénk.

A nők egyértelműen hátrányban vannak munkavállaláskor, előléptetéskor, illetve a fizetésük mértékét tekintve. Utóbbi esetében nem pár forintról van szó; átlagosan egyharmadnyi pénzünktől esünk el, hiszen azonos szellemi munkáért a „férfibér” 75 százalékát kapjuk. Persze így is büszkék lehetünk, hogy egyáltalán munkát kaptunk olyan körülmények között, ahol akkor is a férfiakat részesítik előnyben, ha a nő képzettebb. Ugyanakkor nem mindenki elégedett a számára mutatott hellyel.

Az ambiciózus nők szépen lépegetnek előre a ranglétrán – egy darabig. Míg útjukat nem állja az üvegplafon. A nők tipikus középvezetők, ritkán jutnak a felső menedzsmentbe, a csúcsvezetők közé pedig alig. Az akadémikusok között arányuk 3,6 százalék, a Magyar Orvosi Kamarában egyetlen nő foglal helyet, a hazai zenekarvezetők között egyet sem találunk. Míg az általános iskolákban a tanárok kétharmada nő, addig igazgatónak nagyrészt férfiakat neveznek ki. De még egy varrodában is nagyobb eséllyel találunk férfit a főnöki székben.

Arra gondolhatnánk, hogy tőlünk, nőktől ez telik: képességeink, végzettségünk egyszerűen nem tesz alkalmassá minket többre. Csakhogy ez a különbség sokáig nem létezik: valahol a diploma megszerzése után húzzák ki alólunk a talajt. Diákként ugyanis lányok és a fiúk azonos számban érnek el kiemelkedő eredményeket, és a felsőoktatásban is több mint 50 százalékban képviseltetjük magunkat. Hol veszítünk tehát 40 százalékot?

Hány piszoár van a parlamentben?

A szociológiai magyarázat megnyugtató: semmi baj a kvalitásainkkal. Pusztán a jól ismert előítéletek és a sztereotípiákkal táplált hagyomány építi fölénk azt a bizonyos üvegplafont. De ha az áttörhető is, ott egy még keményebb anyag, a beton. Ebbe ágyazták azt a nemi szerepek mentén szerveződő hatalmi szerkezetet, ami korunkat jellemzi. És innentől a férfi-női esélyegyenlőtlenség nem puszta emancipációs elv, hanem kőkemény érdekjátszma. 
Vajon tőlünk északabbra, nyugatabbra és délebbre nem hatnak a nemi előítéletek? Természetesen hatnak. Ám ezt felismerve számos ország – például Svédország, Norvégia vagy Spanyolország – a pozitív diszkrimináció jól ismert eszközéhez nyúlt: kvótát vezetett be az országgyűlési képviselőnők létszámának emelése érdekében.
Hazánkban két SZDSZ-es politikus, Sándor Klára és Magyar Bálint a kezdeményezője annak a törvénymódosításnak, amely elfogadásával nálunk is bevezethető lenne a kvótarendszer, vagyis a parlamenti helyek 50 százalékát kizárólag nők nyerhetnék el.
Ádáz vita folyik arról, hogy ez jó vagy rossz eszköz-e a célhoz. Az érdekes az, hogy a célt senki nem kérdőjelezi meg. Pedig ha másként nem, hát elvi síkon érdemes elgondolkodni, miért is oly fontos, hogy az érdekeinkért felszólaló személyek melyik vécét használják. Ha komolyan vesszük a feminizmus alaptételeit, akkor nagyjából ez minden, ami megkérdőjelezhetetlenül megkülönböztet egy férfit egy nőtől. Márpedig – egy másik gyakran hangoztatott tézis szerint – viszonylag kevés állás létezik, amire kifejezetten férfi vagy női nemi szervre van szükség. Persze ha egy lépéssel továbbmegyünk a biológiai eltérések számbavételében, máris ott a fizikai erő és testfelépítés, ami miatt a legszélsőségesebb jogharcosok sem követelik például férfiak és nők egy számban szerepeltetését az olimpián, vagy asszonyok tömeges felvételét a kőfejtőkben. Nos, a parlamenti munkához az eddig felsorolt adottságok egyike sem szükséges.

Született főnökök

Az elméleti kapu tehát még mindig nyitva áll mindkét nem képviselői előtt, a nők mégsem tolonganak a küszöbön. Még egy magyarázat lehetséges: semmi kedvük. Nem akarnak ők politizálni, ahogyan zenekart, orvosi kamarát, iskolát, céget vezetni sem. Sőt, általában a hideg futkos a hátukon, ha irányító szerepbe kényszerítik őket, ne adj’ isten, felelős döntést kell hozniuk. Lehetséges. Bár ez esetben azt is meg kell kérdeznünk, vajon mi különbség van a jó finn erdei levegő, a friss tengeri szellő és az alföldi puszták éltető oxigénje között, hogy a távoli térségek lányai annyira veszkődnek a vezető szerepekért.
Hohó, csakhogy nem csupán diploma és jó agy szükséges a politikai pályához, de megfelelő személyiség is. Amivel pedig egy férfi – az ábra szerint – körülbelül kilencszer nagyobb eséllyel bír, mint egy nő. Hiszen a férfi határozott, racionális és harcos. A nő pedig befolyásolható, emocionális és konfliktuskerülő. Lehetséges. De az is lehetséges, hogy vannak ilyen és olyan emberek – nemtől függetlenül.

Feltehetnénk a kérdést: mi az ördögnek kell több nő a parlamentbe? Ha azt állítjuk, hogy nők és férfiak szellemi munkájának értékében nem tényező az illető neme, akkor miért helyezünk rá hangsúlyt? Nem öngól ez a feminizmusnak? Hát, talán a nők megfelelőbben képviselnék a női érdekeket. Merthogy jobban értenek a női témákhoz. De melyek is azok? Gyerek, ruha, smink, horoszkóp? Mint a női lapokban. Egy női magazin ilyen értelemben a hímsovinizmus netovábbja, ahogyan az a ’női vezető’, ’női tudós’, ’női politikus’ kifejezés is. Azt jelentik: női ember. Ahogyan nincs férfi politikus, úgy nincs női sem. Csak politikusnő van. De még jobb lenne, ha csak politikus lenne.