Életmód

Újra látott a vak, lábra állt a béna

Julika már nyolc éve vak volt. Az SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján szobatársnõje, Erzsike vitte õt be kézen fogva a csoportterápiára. Egyik reggel Julika azt kérdezte: – Erzsike, ott szemben, Jánoson zöld póló van?

– Igen – felelte amaz, és döbbenten meredt társára. Julikát addig háromszor kezelte hipnózissal Simon Lajos professzor. Mire véget ért a kezeléssorozat, az asszony tökéletesen visszanyerte a látását.

Európai hírű szaktekintély dr. Simon Lajos pszichiáter, aki egyben egyetemi tanár, kutató, klinikaigazgató-helyettes. Gyógyult páciensei közt volt mindenféle rendkívüli eset: nemcsak ez a vak fiatalasszony, hanem például kerekes székes, lebénult férfi is, akinek már a szemébe mondták az orvosok: nincs mit tenni, soha nem fog lábra állni. Simon doktor mégis megtanította járni. Az a hír járja róla, hogy bármibe fog, nem adja fel.

Egymásra hangolódva







Dr. Simon Lajos pszichiáter

Julika története napokig nem ment ki a fejemből, szerettem volna megismerni ezt a rendkívüli orvost.
Bejelentkeztem hát hozzá, időpontot kértem, és ő fogadott.
Nem volt rajta köpeny, az orvosok,
a „fehér istenek” szimbóluma. A nyakában sem lógott sztetoszkóp, mégis nyomban bizalmat ébresztett bennem. Azt gondoltam, azt súgta a belső hang, hogy erre az emberre én is rá merném bízni magam. Mert udvarias, kedves, árad belőle az empátia, az együttérzés. Profi. Komoly és szerény. Önkéntelenül tiszteletet ébreszt. Mégis, a világ legközvetlenebb hangján kezdtünk el beszélgetni. Rögtön rá is tértem a lényegre, és arról faggattam, hogyan zajlik a hipnózis.
– A beteg kezelés közben nem alszik, csak jóval mélyebb tudatállapotba kerül – kezdi a professzor. – Megváltozik az agy elektromos tevékenysége is, ám mindent hall, és együttműködik az orvossal, mert ilyenkor az ő gyógyító szavainak hatványozott ereje van. A terápia idejére teljesen feloldódnak a gátlásai, félelmei, kinyílik a páciens belső világa, így veti el a gyógyulás egészséges magvait. Mint a reklámújság fénybetűi, úgy vésődnek be a pozitív utasítások a tudatába a többször ismételt kezelések során.
Simon Lajos szerint akkor jó az összhang, ha már a légzésük, a vérnyomásuk is azonossá válik. Ebből is kiderül, milyen kivételes ráhangolódást igényel a hipnózis az orvostól a betegre, plusz hosszú és alapos előkészítő munkát, amelynek során feltérképezi a betegség pszichés hátterét több „ülés”, beszélgetés alapján. Ez azért fontos, mert ő a lélekhez fér hozzá a módosult tudatállapotban, a páciens együttműködésének köszönhetően.
A hipnózis akkor hatékony, akkor „tesz csodát”, ha a problémának bizonyíthatóan lelki eredete van. Mert a szürke hályogot műteni kell. Ez egyértelmű.
De, mivel a lélek borzasztóan érzékeny „vevőkészülék”, előfordulhat, hogy nincs testi elváltozás, mégis fennállhat a hosszasan elhúzódó, átmeneti vakság, mint Julika esetében is.
Akkor, ha a beteg szó szerint nem tud szembenézni élete problémáival. Lefagy, képtelen megoldani őket. Nem ismer jó megküzdési stratégiát. Ezért a lelki bajt és a tehetetlenség elviselhetetlen érzését úgy képezi le a tudata, hogy a szervezete látászavart produkál, és szó szerint megvakul. Így aztán már kitűnő indoka is van a megoldás keresésének elodázására. Elhúzhatja, mint Julika, akár nyolc évig is. Hiszen már nemcsak az a baj, hogy nem mer, de nem is tud szembenézni a fájdalmas dolgokkal, támaszra szorul.
– A gyermekkorban megtanult rossz, negatív minták, lelki sérülések alapján mi csináljuk magunknak – persze tudat alatt – a bajt – magyarázza a szakember. – Mert nem tudunk jobbat kitalálni. Minden helyzetben a rossz sémákat ismételgetjük, ezzel kudarcra kudarcot halmozunk. Az önbizalmunk a negatív tartomány gödrébe zuhan.



Viszlát, Mister Alkohol!





Ilyen helyzetben nem csoda, hogy a beteg lelke romokban hever. De nem szabad úgy hagyni! A talpra állásban segít a hipnózist megelőzően a pszichoterápia. Mert az úgynevezett kognitív terápiával* önismeretre nevelik. Arra ösztönzik, hogy változtasson rögzült, negatív gondolkodásán és viselkedésén. Keressen több más, pozitív megoldási lehetőséget. Mert az is van! Bízzon és higgyen önmagában, hogy más hozzáállással igenis képes rendbe tenni az életét. Mert ezt egyedül csak ő teheti meg. Ha megvan benne ez a lelki alapállás, ez a vágy, akkor jöhet a hipnózis, amely – konyhanyelven szólva – segít lépésről lépésre pozitívra áthangolni a tudatát.
De tartósan csak akkor hat a hipnózis, akkor gyógyul meg végleg a páciens, ha felépül a lelke is. Simon professzor megtanítja járni a bénát, látni a vakot, de ha nincs rendben a lelke, akkor idővel újra megjelenik valamilyen tünet. Nem vak lesz, hanem mondjuk gyomorfekélyt kap, mert „még mindig nem tudja megemészteni ezt az egészet”.
A magyar nyelv roppant szemléletes és kifejező. Miután megtudtam, hogy a hipnózis többéves tanulást és nagy gyakorlati tapasztalatot követel, őszintén érdekelt, hogy Simon professzor ugyan miért ölt bele ennyi időt és energiát? Azt felelte, őt a gyógyult betegek meggyőzték arról, hogy a módszer hatékony.
A hetvenes évek végén kezdte el a terápiát alkalmazni, és már az első sikeres esetek világossá tették, hogy mekkora a hipnózis ereje! Hipnoterápiával kezelt egy többszörösen visszaeső alkoholista nőt is. Okos, értelmes, mégse volt képes felhagyni az ivással. Kezdetben a szorongását oldotta alkohollal. Ám amikor a függőség megjelent, már nem volt ura a helyzetnek.
Bárhogy próbált leszokni, mindig visszaesett. Akkoriban a leszoktatásra a hánytatásos módszert alkalmazták, hogy a páciensek undorodjanak meg az alkoholtól, de 80-85 százalékuk visszaesett.
– A hipnózissal a beteg szorongását csökkentettem, és erősítettem benne azt a viselkedési mintát, hogy az alkoholt hipnózis után is utasítsa el – meséli a professzor.
– A fiatal hölgy együttműködő partner volt. Ez azért fontos, mert a hipnózis falra hányt borsó, ha a beteg nem akar leszokni. Egyéves kezelés és néhány emlékeztető hipnózis után végleg felhagyott az ivással. Igazi sikerélmény volt ez, mert egy fiatal nőt, egy fiatal életet sikerült megmenteni.

Nem tudom lenyelni!





– Egyszer nyelési problémával került hozzánk egy páciens – folytatja Simon Lajos. – Már csak szívószállal tudott némi folyadékot magába préselni. Súlyos állapotban volt, negyven kilóra lefogyott, mint az anorexiások*, de szervi eltérést nem találtak nála.
Végül kiderült, hogy így utasította el a férjével kapcsolatos bonyolult érzelmi és szexuális problémákat. Függött tőle, nem mert kilépni a házasságból, de nem is tudta „lenyelni” a sorozatos bántást, megalázást.
– Hipnózisban megevett egy banánt, közben kihoztam a hipnózisból, és azt tapasztalta, hogy tud nyelni. Rettentően megrémült. Ugyanis egy akkor már számára elképzelhetetlen dolgot csinált – nyelt! –, miközben azt hitte, hogy képtelen rá. Ám abban a helyzetben a tiszta tudatával is megtapasztalta, hogy igenis eszik. Több hipnózis után előbb pépes ételeket, majd szilárdabbakat is magához vett. Végül elvált a férjétől, ez az ő döntése volt.
A korábbi kapcsolatrendszere ugyan összeomlott, de amint végleg meggyógyult, dolgozott tovább, és élte az életét.







Könyvből hipnotizált






Dr. Simon Lajost már diákéveiben érdekelte a hipnoterápia. Gimnazista korában olvasott róla, és harmadikos korában meglehetős, rá oly jellemző merészséggel, könyvből hipnotizálta egyik osztálytársát. Szerencsére sikerült a vállalkozó szellemű kísérleti alanyt visszahoznia. Aztán teltek az évek, az orvosegyetemen nem hallottak ilyesmiről, hiszen a hetvenes években az volt a felfogás, hogy ha lélek nincs, akkor lelki betegség se létezik, amit – pláne hipnózissal – gyógyítani lehetne. Pályakezdő korában itt a klinikán a felvilágosult szellemű Juhász Pál professzor megengedte, hogy néhányan hipnózis-alapképzésben vegyenek részt, és tudásukat a pszichoterápiában alkalmazzák.
Az egyetemi tanítás, vizsgáztatás, klinikaigazgatás mellett most egy számítógépes programon dolgozik. Ugyanis mint pszichiáter, rengeteg tapasztalatot szerzett a testbeszédről, mert amíg beszél a páciens, addig ő legalább harminc dolgot megfigyel a viselkedésén, és ez segít felállítani a diagnózist.
A számítógépes diagnosztikai módszerrel azonban egyszerre több ezer információhoz jut, ami sokkal árnyaltabb képet ad, szinte „lefényképezi” a páciens lelki reakcióit, minden rezdülését.


Még több izgalmas téma és cikk a Nők Lapja Egészségben! Keresd az újságárusoknál!
 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 



 





További hasznos információk:
www.hipnozis.lap.hu • www.hipnozis-mhe.hu • www.pszichoterapia.tenyek-tevhitek.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top