Életmód

Helyes tartás, egészséges lélek?

Testünket utoljára gyermekként használtuk természetesen. A felnõttek tartása és mozgása általában rendellenes, ami sokszor csak akkor tûnik fel, ha már panaszokkal jár. Az Alexander-módszerrel újratanulhatjuk a helyes tartást, ami visszaállítja testi-lelki egyensúlyunkat is.




Felhúzott vállak, lehajtott fej, kifordított csípő, ülés az autóban, a tévé előtt, többórás görnyedés az íróasztal felett, ráadásul keresztbe tett lábakkal. Sorolhatnánk, hogy a civilizált élet látszólagos kényelme, a felnőttséggel járó kötelezettségek mennyi tartáshibát szülnek. A helytelen testhasználat nem természetes, mégis annak érezzük, mert az évek során annyira megszoktuk már. Aztán egyszer csak elkezd fájni a hátunk, a derekunk, a fejünk, becsípődik itt és begörcsöl ott. Mozgásunk egyre rugalmatlanabb, fáradékonyabbá, ingerültebbé válunk, és a szaporodó kellemetlenségeket a korra fogjuk. Nem beszélve arról, hogy a mozgásszervi panaszokon túl milyen sok más testi, sőt lelki probléma is a rosszul rögzült testtartásban gyökerezik.
Frederick Matthias Alexander, az azóta világszerte elterjedt Alexander-módszer atyja sem gondolta mintegy száz évvel ezelőtt, hogy hangszálproblémáit rossz tartása okozza. A Sydney-ben dolgozó előadóművészt szavalás közben hangja gyakran cserbenhagyta, ami máskor sosem fordult elő vele. Az orvosok tétlenül álltak a rekedtsége előtt, ugyanis semmilyen szervi elváltozást nem találtak. Ekkor Alexander elkezdte figyelni magát – tükör előtt tanulmányozta, milyen a testtartása, miközben a hangokat képzi. Felfedezte, hogy fejét, nyakát, gerincét másképp tartja szavalás közben, mint egyébként, ezáltal a gégéje összenyomódott, és kapkodta a levegőt, ami rossz hatással volt a hangjára. A tükör előtti önvizsgálatot addig folytatta, míg a tanáraitól tanult, jól begyakorolt előadói testtartás „megbetegítő” hibáinak kiküszöbölésével sikerült leküzdenie a rekedtségét. Többéves megfigyelés vezetett módszerének kifejlesztéséhez, amelynek segítségével megtanulhatjuk testünk tudatos kontrollálását az ösztönös helyett.

Szabadon, mint a kisgyerekek

Csecsemő- és gyermekkorunkban testtartásunk még helyes, mozgásunk harmonikus, szabad és könnyed. A kicsik ösztönösen olyan tartást vesznek fel, ami testük számára a legoptimálisabb. Ez azonban már nem mondható el felnőttkorban, pedig a régi testnyelv bennünk van, csak elfeledtették velünk a kényszertartáshoz vezető külső hatások. Sokan azt mondanák, hogy a rendellenes tartás és mozgás az öregedés velejárója, de akkor hogy lehet, hogy a természeti népek mozgása egészen öregkorukig olyan könnyed és rugalmas, mint a kisgyerekeké? Az Alexander-módszer segít felidézni a régi testnyelvet, mozgásunk szabadságát és könnyedségét. Egyszerű gyakorlatok által megtanítja újra alkalmazni a gyerekkorból már ismert helyes mozdulatokat – a természetes járást, állást, ülést, lefekvést és felkelést –, kiküszöbölve ezáltal a rossz beidegződéseket, a test tartáshibáit, felesleges izomfeszültségeit és megbetegítő többletterheit.







A természetes tartás titka

„Húzd ki magad! Hasat be, mellet ki, fejet fel!” – így próbálták belénk nevelni a jó testtartást. De vajon mindig jó-e a jó? Mint ahogy az sem biztos, hogy egy rendszeresen űzött, egészségesnek kikiáltott sport a helyes tartást szolgálja, a peckes járás sem természetes. Légzésünk felületessé válik és izmaink túlfeszülnek, ami előbb-utóbb eredménytelen izomkoordinációt, egészségtelen tartást, egyensúlyozási képességünk elvesztését és különféle mozgásszervi fájdalmakat okoz. Maga a fájdalom pedig további kényszerizomtartásokat eredményezhet.
Alexander arra a megállapításra jutott, hogy ha hátrahajtjuk a fejünket vagy ülés közben kihúzzuk magunkat, izomfeszültségek rakódnak egymásra. Fejtartásunk hatással van a fejünkben és a szomszédságában lévő szerveink működésére, illetve egész idegrendszerünkre, ezért alapvető jelentősége van a fej mozgásainak, az első két nyakcsigolya bármely pillanatban és irányban szabadon mozdítható állapotának. Ha nyakunk a kelleténél terheltebb, akkor más testrészeink veszik át a terhelést, és máris borul az egyensúly. Ha azonban fejtartásunk felfelé és előre irányuló, akkor gerincünk megszabadul a koponya 7-8 kg-os súlya által okozott deformáló nyomástól.

Feszült testben görcsös lélek?





Aki stresszes, felhúzza a vállát, a depressziós, szorongó ember tartása pedig görnyedt és feszült. A bizonytalan kamasz hanyagul tartja magát, míg a szomorú lógatja az orrát. Rossz lelkiállapotunk testi görcsöket, izomfeszültségeket okoz, amelyek nem tűnnek el nyomtalanul, ugyanis a helytelen testtartás, a beidegződött mozdulatok akkor is megmaradnak, ha a lelki probléma már megszűnt. De ugyanígy rossz tartásunk és testünk merevsége is kihat lelkiállapotunkra. Egyrészt a görcsösség okozta fájdalom és mozgáskorlátozottság csökkenti az életkedvünket, szabadságérzetünket. Másrészt egy panaszt nem okozó kis izomfeszültség is rontja az izmok energiaellátását, így csakráink működése nem megfelelő, ami a kimerültségen túl diszharmonikus érzelmi állapotot is eredményezhet. Szoros kapcsolat van tehát az izmok működése és a lelki folyamatok között. Alexander módszere segít a lelki problémák feloldásában is, annak ellenére, hogy nem a pszichológia eszközeit használja, pusztán a test irányából közelít a lélek felé. A testtel való munka és az ott megjelenő változások „mellékhatásként” változtatják meg mentális-érzelmi működésünket is.

Kíméletes tanulás, tartós hatás

Ha a rossz tartás szokásunkká vált, időbe telik, amíg testünk egészséges használatát újratanuljuk és automatizmussá fejlesztjük. Ehhez általában 30-40 órára van szükség. A technikák elsajátítása és rögzítése akkor a leghatékonyabb, ha heti két alkalommal veszünk részt a 45 perces csoportos vagy egyéni foglalkozásokon, ahol képzett szakemberek segítenek megtapasztalni azokat az érzeteket, amelyek az optimális testhasználattal járnak együtt. Felismerhetjük és kioldhatjuk a kényszerizomtartásokat, ezáltal véget vethetünk a rossz szokásoknak. Megtanulhatjuk tudatosan korrigálni és irányítani tartásunkat, hogy testrészeink tehermentessé váljanak és minél természetesebben mozogjanak. A cél az, hogy miután az Alexander-órákon elsajátítottuk testünk helyes használatát, már egyedül is képesek legyünk rá.
A módszer elsajátítása kíméletes, fájdalommentes, és semmilyen erőfeszítést nem igényel. A fej-nyak-hát optimális viszonyának megteremtéséhez a tanár egyszerű, hétköznapi mozgássorok végzésére kér fel minket, és a kezével adott gyengéd utasításokkal nyújt segítséget.
Már néhány óra után érezhető pozitív irányú változás, de a helyes testtartás beépülése és tudatos alkalmazása hosszabb időt igényel. Amint ez megtörténik, nem kell félnünk attól, hogy testünk régi, rossz állapota visszaáll.





A kitartó munka eredménye – egészséges test, szabad lélek, erős jellem
Hiába él bennünk a természetes tartás és mozgás információja, a rossz beidegződések nagyon erősek, ezért nehéz az ösztönös testhasználatot tudatossá tenni, és egónknak parancsolva megtanítani testünket a helyes működésre. Ám ha sikerül, az eredmény bámulatos lesz: azon túl, hogy tudatára ébredünk tartásunknak, egyensúlyunknak, és mozgásunk könnyeddé, természetessé válik, leszokunk a szükségtelenül magas energiahasználatról is. Mivel izmaink feszültsége megszűnik, az energia ismét szabadon áramolhat. A testi blokkok megszűnésével párhuzamosan pedig kitisztulnak a csakrák, és ezzel együtt az érzelmi blokkok is oldódnak. Szervezetünk anyagcseréje helyreáll, testünk és lelkünk szinte megfiatalodik, fájdalmaktól, betegségektől és lelki terhektől szabadulhatunk meg. Testi görcseink lazulása mellett mentálisan is rugalmasabbá válunk, így nyitottabban fogadjuk a változásokat. Fizikai és lelki egyensúlyunk helyreáll, hatékonyabban tudjuk kezelni a stresszt és a konfliktusokat. Testünk és érzéseink figyelése, a tudatosság megtanulása önismeretre, önfegyelemre, jelenlétre, kitartásra, türelemre késztet, mindez pedig magabiztosságot ad. Jellemünk erősödik, harmonikusabb, derűsebb és megfontoltabb személyiséggé válhatunk. Életminőségünk javul, mert energikusabbnak, egészségesebbnek és szabadabbnak érezzük magunkat.

Kinek ajánlott az Alexander-módszer?

A módszer kockázatmentes, ezért bárki alkalmazhatja kortól és egészségi állapottól függetlenül. Éppúgy használható megelőzésre, mint testi és lelki betegségek gyógyítására. Különösen indokolt fejfájás, nyak- és vállfájdalmak, lumbágó, gerincproblémák, reumatikus panaszok, térd- és csípőízületi fájdalom, a lábakban fellépő görcshajlam, továbbá krónikus vagy gyakran visszatérő arcüreggyulladás, magas vérnyomás, migrén, levertség, alvászavar, neurózis, depresszió, pánikroham, kényszeresség, éjszakai fogcsikorgatás és fülzúgás esetén. Indokolt továbbá légzőszervi panaszok és emésztési rendellenességek esetén, és hiperaktív vagy dadogó gyermekeknél. Ajánlott egyoldalú tartást igénylő munkát végzőknek, például fodrászoknak, fogorvosoknak, irodai dolgozóknak. Tanároknak, közszereplőknek nemcsak saját egészségük és összeszedettségük érdekében ajánlott, hanem azért is, mert tartásuk, mozgásuk önkéntelenül is mintául szolgál mások számára. Ezenkívül hasznos előadóművészeknek, sportolóknak, idős embereknek, illetve várandós anyáknak is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top