2007. November 23.

Szeresd meg a tested!

Emlékeznek a Bridget Jones naplójából arra a jelenetre, amikor a hõsnõ ráébred, hogy Marc Darcy titkárnõjének ott kezdõdik a combja, ahol az õ álla? Egy világ omlik össze benne.

nlc

És arra, amikor egy átszeretkezett éjszaka után lepedő alatt kapkodja magára a ruháit, hogy mint mondja, ne látsszanak a rengő hájacskái? Hát nem abszurd?! Mintha Marc nem úgy szeretné őt, ahogy van. Mindannyian ezt csináljuk. Még a végén lebeszéljük magunkról a férfiakat. E, szinte már kóros, kishitűségünk nyomába eredtem Hoppál Bori testtudatoktató segítségével

Nyakigláb akarok lenni!
Ruzsonyi Réka első ránézésre átlagos diáklánynak látszik. Formás alak, csinos pofi, szőke haj. El tudom képzelni, hogy a fiúk megfordulnak utána. Csak ha alaposabban megnézem, tűnik fel, hogy szinte minden fekete rajta. A dzsekije, a pólója, a hosszúnadrágja. Azt mondja, azért, hogy vékonyabbnak hasson. Szerintem éppen elég vékony. Mindenki ezt állítja, szabadkozik, ő mégis dagadtnak látja magát a tükörben. Pedig alig eszik, a barátai tudják, hogy neki egy fél kebab fele is elég, ha beülnek valahová enni. De legtöbbször el se megy. Szeret éhezni. Sokszor előfordul, hogy ha mégis eszik valamit, lelkiismeret-furdalása van. Tart ez már egy ideje, úgy tizenhárom éves kora körül kezdődött. Miért, mi történt akkor? Már egy ideje karatézott tudni kell, az egész család folyamatosan sportol, a szülei, a húga, ez náluk életforma , szóval ő is járt edzésre, de egy sérülés miatt abba kellett hagynia. Akkor egy ideig semmit nem csinált, csak tévézett meg nasizott. És kicsit meghízott. Vagy csak ő érezte így? Mindegy. Akkor kezdődött ez az őrület, hogy nem akart enni. Pedig az égvilágon senki nem mondta neki, hogy kövér vagy ilyesmi. Ráadásul nem akart nőni, pedig akkorra már csupa nyakigláb lány vette körül az osztályban. Réka térdig érő pólókban járt, aztán csak rájött, hogy a hasa szép lapos, és akkor legalább azt megmutatta. De miniszoknyát az életben nem venne fel! Még akkor sem, ha a barátja kérné. Ő egyébként teljesen elégedett vele, még mondja is, hogy nehogy fogyjon egy dekát se. De szerinte ő még negyvenöt kilósan se lenne boldog Volt már olyan, hogy napokig nem evett, ám a feneke meg a combjai akkor sem fogytak. Ha néha elfelejtkezik erről az egészről, megindulnak a kilók lefelé. Nem furcsa? Pedig még a sporttól sem mozdulnak meg. Van úgy, hogy naponta kétszer is tornázik, inkább elkésik a suliból. Gór Nagy Mária Színitanodájába jár, és egy leendő színésztől joggal várják el, hogy kinézzen valahogy. Ő tesz is érte, szerinte egy nőnek kötelessége kihozni magából, amit csak lehet. Persze nem mindig megy Ha legalább olyan alkatú lenne, mint az édesanyja! Ő nagyon szép, noha kicsi. Előfordul, hogy elmennek együtt vásárolni, és ő félúton sírógörcsöt kap, hogy minden ruhát a száznyolcvan centis, hosszú combú lányokra terveznek. Hát igazság ez? Bár van egy barátnője, aki két fejjel magasabb nála, és nagyon sovány, ő meg hízni akar. Össze kellene mixelni őket Mit gondolok, vége lesz valaha ennek az egésznek?

Nem irigylem a mai kamaszlányokat szögezi le Hoppál Bori testtudatoktató. Nagyüzemi nyomás nehezedik rájuk a szépségipar részéről. A médiából árad a hosszú combú szőke ciklon szépségideál, a hozzá tartózó számtalan krémmel, szőrtelenítő eljárással és sminkkel együtt. Nem is beszélve a különböző fitneszprogramokról és fogyókúrás receptekről. Nem az egészséges életmód ellen emelek szót, hanem a testi és lelki egészséget romboló önsanyargatás ellen! Réka esete még bőven a normális határokon belül van. Nem tesz mást, csak meg akar felelni a külvilágnak. Ahogy a személyisége egyre inkább határozott formát ölt, rájön majd: teljesen fölösleges ezeken a dolgokon izgulnia. Ha nem olyan világban élnénk, ahol egy nő minőségét egyre inkább az határozza meg, hogy mekkora a mell- és csípőbősége, a lányoknak egy csomó energiája felszabadulna, amelyet most a megfelelési kényszer von el. A baj ott kezdődik, ha egy kislány olyannyira kiegyensúlyozatlan, hogy az éhhalálig fogyókúrázza magát. Paradox módon, miközben vonzó nő akar lenni, éppen a nőiességét tagadja meg. Hiszen elsősorban a másodlagos nemi jegyei mellei, popsija tűnnek el róla, majd megszűnik a menstruációja. Persze egy cseppet sem csodálkozhatunk ezen addig, amíg ezek az éhezőművész lányok állnak előttünk a divatbemutatók kifutóin.

A szorzótáblától a mellplasztikáig
Valkó Klári kineziológus azzal kezdi, hogy tegnap jósnőnél járt, aki azt mondta, bőven lesz még dolga a nőiességével. Pedig már eddig is volt elég! jajdul fel. Kezdődött azzal, hogy az édesapja elsőszülöttnek fiút várt, és ő lányként jött a világra. Egy életen át bizonyítania kellett, hogy méltó az apja, és rajta keresztül a férfiak elismerésére. Ehhez jött még egy serdülőkori vakbélműtét, amelynek a hege örökre megmaradt, és kész a kórtünet: a csökkentértékűség folyamatos érzése. Boszorkány legyen a talpán, aki ennyi hibával együtt harmonikusan éli meg a nőiességét. Csakhogy Klári pontosan az. Boszorkány!
A papája bolondult érte, meséli, de ez nem jelenti azt, hogy elnézőbb lett volna vele, mint a többi gyermekével. Ellenkezőleg. Úgy kellett fújnia a szorzótáblát, mint a kisangyal. Amikor egyszer nem sikerült, apja csalódottan kijelentette: Édes lányom, vécépucoló lesz belőled! Klárit sokáig kísértette ez a mondat. Ezért maradt olyan sokáig rövid hajú kisfiú (csak tizenhat évesen jött meg a menstruációja), és ezért választott férfifoglalkozást, építésznek tanult. Persze, hogy később nehezen birkózott meg az anyasággal is! Pontosan olyan karakterű férfit választott párjának, amilyen az apja volt. Maximalistát és ellentmondást nem tűrőt. Neki ugyan még korainak tűnt a gyerekszülés, hiszen éppen építkeztek, ám a férfit ez nem érdekelte. Klári teherbe esett, de képtelen volt elfogadni a tényt. S mivel lelki küzdelmeink testi szinten is azonnal megjelennek, produkált egy jobboldali (ez a férfioldal) petefészekcisztát. Meg kellett műteni, így veszélyeztetett terhesen hordta ki a kislányát. S ha még mindig nem értett volna a természet parancsszavából, a Teremtő úgy intézte, hogy ne ismerje meg a szülés örömét. Újabb vágást ejtettek rajta, ezúttal függőlegesen, és császármetszéssel vették ki belőle a babát. Mindeme szenvedések után Klárinak végre ömleni kezdett a teje. Úgy tűnt, boldog anya. Hanem amikor először ment ki a strandra, egyszer csak mit hall? Egy kisfiú egyenesen rámutatva azt kérdezi: Annak a néninek miért olyan lógós a cicije? Egy világ omlott össze benne. Elhatározta, a következő szülés után felvarratja a kebleit. Az elhatározást tett követte. Amikor eljött az ideje, Klári szó nélkül bevonult a kórházba. Ezt ugyan később keservesen megbánta, mert a férje évekig hozzá se nyúlt az immár peckesen álló melleihez. Így büntette, amiért a beleegyezése nélkül döntött És itt jön a varázslat! Klárit ez ma, tíz év múltán már nem érdekli. Szakmát váltott, átképezte magát kineziológussá, és annyit dolgozott önmagán, hogy sikerült elfogadnia ezt az önfejű, fele férfi-fele nőt, aki ő. Megbékélt a testével is. Plasztikáztatta a hasát, hogy a sok vágás nyomát valahogy eltüntesse. Lágyabbá, megengedőbbé vált a környezetével. A férjét pedig enyhe iróniával csak úgy becézi: az én nagy tanítóm!

Az, hogy a szüleink mit várnak el tőlünk, befolyásolja az egész életünket fűzi hozzá a szakember. Ez a legerősebb, legmélyebben kódolt megfelelési kényszer. Egy apának, bár a világra sem jött még, már nagy tervei vannak elsőszülött gyermekével. Különösen nehéz ez egy lány számára. Nem gyenge női vállaknak való a férfias teher. Ki előbb bújik ki alóla, ki később. De abban biztosak lehetünk, hogy ha van bátorságunk szembenézni a problémával, és dolgozni rajta, eljön a szabadulás ideje. Az a tapasztalat, hogy a negyven év körüli nők, akik már megfeleltek mindenkinek, az apjuknak, a férjüknek, az egész világnak, egyszer csak fellélegeznek. Virágba borul a nőiességük, kiteljesednek a munkájukban, a privát kapcsolataikban, egyszóval harmóniába kerülnek önmagukkal. Ez az a pillanat, amikor teljes mellszélességgel felvállalják magukat: ilyen vagyok, ha elfogadsz, ha nem!

Bár kissé molett és pocakos
Igen, a Hugo, a víziló című filmslágert hallgatom az Operettszínház három várandós művésznője által készített mesemusical cédéről. Nagyon szeretem. Kiderül, hogy Polyák Lilla is, bár ezt a dalt pont nem ő énekli a lemezen, hanem Janza Kata. Irigyli is a kolléganőjétől. Hiszen a várandósság ideje alatt minden kismama kissé molett és pocakos! Csak az nem mindegy, hogy megbarátkozik-e ezzel a helyzettel, vagy szorong a fölszedett kilóktól. Ez egy színésznő esetében különösen fontos lehet.
Tudom, sokan nem értik, hogy engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy három év leforgása alatt másodszor is elmegyek szülni vallja be Lilla. A fiam, Zsombor, még nincs hároméves, ráadásul a terhesség alatt huszonnyolc kilót híztam vele. De én hiszek magamban. Végül is fél évvel a szoptatás befejezése után sikerült lefogynom, és ismét ott álltam a színpadon karcsún, Elisabethként. Egy percig sem szorongok, hogy mi lesz ezután. Eddig sem kaptam semmit ingyen, mindenért meg kellett küzdenem. Ezután is így lesz. És igen, megint legalább egy évig szoptatni szeretnék. Tudom, hogy a legtöbb színésznő rohan vissza a munkába két hónappal a szülés után. Én ennél nyugodtabb típus vagyok. Arra szoktam gondolni, ha nem merem megélni az életet, később mit fogok átadni a közönségnek? Élvezem a kismamaságot. Olyan jó kicsit elengedni magam! Hízékony vagyok ugyan, és folyton vigyáznom kell az alakomra, de most nem érdekel semmi. Na jó, azért egy kicsit jobban odafigyelek, mint az első babánál, de úgy látom, a hetedik hónapban így is ugyanott tartok. Persze ettől még nem érzem úgy, hogy a férfiak ebben az időszakban ne tekintenének nőnek. Ellenkezőleg, a környezetem azt mondja, van valami különös kisugárzásom. Miért is ne lenne, amikor imádom férjemet, s minden percében gyönyörűnek érzem az anyaságot! Boldog vagyok, és nem érdekel a külvilág. Egész idáig dolgoztam, és ha próba közben elfáradtam, egyszerűen kiálltam, leültem. Ez most jár nekem, és nincs erőm azzal foglalkozni, megbocsátják-e, vagy sem… Furcsa ám a világ! Az emberek mintha észre sem vennék a pocakomat. Pedig elég nagy, ha belenézek a tükörbe, magam is elképedek. Nem fordult még elő, hogy bárhol előre engedjenek, vagy legalább ne lökjenek fel. Nem csoda, ha egyesek rosszul élik meg a várandósságot. Nekem csak a testtudatommal van bajom. Azzal, hogy túl gyorsan növök, és nincs időm megszokni a méreteimet. Így mindennek nekimegyek. Bútoroknak, kilincsnek. Annak azonban örülök, hogy mélyen lent van a hasam, mert legalább nem fulladok. Apró örömök

Lillának teljesen igaza van bólint a szakember. Az anyaság nem más, mint nőiességünk virágba borulása. Aki ezt képes így, kiteljesedésként megélni, annak nem lesz gondja azzal sem, hogy a szoptatás után visszanyerje a régi alakját. Tapasztalat, hogy azok az anyák tudnak nehezen megválni a fölszedett kilóktól, akik sokat stresszelik magukat a baba miatt, vagy átlagon felül szenvednek a megváltozott életmódtól, a bezártságtól. Nem érdemes a várandósság alatt túl sokat foglalkozni azzal, mi lesz a testünkkel szülés után. Az a jövő titka. Lesz, aki karcsúbbá válik, mint annak előtte, és lesz, aki fölszed magára néhány kilót, de lehet, hogy éppen ettől szépül majd meg. Nyugodtan engedjük el a fülünk mellett a védőnő azon megállapításait, hogy ebben a hónapban kicsit többet mutat a mérleg a kelleténél! Nincsenek szabályok. Attól meg végképp óvnék mindenkit, hogy szorongani kezdjen a testén megjelenő párnácskáktól, puhaságoktól. Ez ugyanis biológiai törvényszerűség. A test ilyenkor megpuhul, a kötőszövetek meglazulnak, készülnek a tágulásra. Minden, de minden a baba érdekeit szolgálja!

Szeress, hogy szerethessem magam!
Safranyik Piroskáról (a keze munkáját önök is jól ismerik, hiszen Átváltoztatjuk rovatunkban ő készíti a jelentkezők frizuráját) első találkozásunkkor rögtön az jutott eszembe: ennek a lánynak Rubens korában kellett volna élnie! Most ott mosolyoghatna valamelyik képtár falán, míg itt, a huszonegyedik században végeérhetetlen küzdelmet kénytelen folytatni a kilókkal. És ez már gyerekkora óta így megy! Az óvodában még minden kisfiú a kacagós, szöszi Piribe volt szerelmes, aztán az első osztálytól kezdve, ahogy egyre dundibb lett, minden megváltozott. Serdülőkorukban a barátnői mind megnyúltak, ő pedig egyre többet nassolt a csalódottságtól. Ehhez még jött egy viszonzatlan szerelem, és végképp kétségbeesett. Elment a gyermekorvoshoz, aki beutalta egy tíznapos kórházi fogyókúrára. Piri egy öszvér makacsságával számolta a kalóriákat, és néhány hónap múlva, immár teljesen egyedül, elérte a versenysúlyát. Pár gondtalan esztendő következett, azután újra szerelembe zuhant, és rövid gondolkodás után férjhez ment. Bár ne tette volna! Nem telt bele fél év, és unalmában a televízió előtt tömte magába a csokiparányt. Ekkor felkapta a fejét egy riportra. A képernyőn egy idős, beteg hölgy arról számolt be, hogyan gyógyította ki magát a bajaiból úgy, hogy egészségesen kezdett táplálkozni. Piri elszégyellte magát: ez az idős nő meg tudta fordítani a sorsát, én meg itt ülök húszévesen magamba roskadva? Azonnal kidolgozta a következő hónapok stratégiáját. Tornázni, diétázni kezdett, és másfél év alatt sikerült megszabadulnia a fölösleges hatvan kilójától! Ez olyan erőt adott neki, hogy haladéktalanul kilépett a házasságából, felköltözött a fővárosba, és kitanulta a fodrászmesterséget. Saját üzletet nyitott, s ahogy az már a sikeres nőkkel lenni szokott, rövidesen rátalált a mesebeli herceg. Ráadásul ez a királyfi még főzni is tud! Ugyanis szakács. És ami a legfontosabb, úgy imádja Pirit, ahogy van. A világ minden kincséért se csúszna ki a száján, hogy fogynod kéne pár kilót!
Ez is a baj mondja Piri nevetve , hogy ennyire szeret. Hogy vigyázzak így az alakomra? Aztán hozzáteszi: De azóta tudom én is szeretni magam, amióta ő van. Persze a szépségszakma is segít. Itt nem állhat úgy az ember a vendég elé, hogy el van hízva. Milyen példát mutatna?
Piri soha nem hagyja abba a harcát a kilókkal. De most már nem elkeseredésből, hanem józanul teszi. Megvannak a jól bevált módszerei, hogy az alattomban felkúszott párnácskákat ledolgozza. Rájött, az életben legfontosabb az önbizalom. Hogy reggelenként mosolyogva nézhessen a tükörbe: szervusz, ma milyen hajat szeretnél?

Erről a történetről az jutott eszembe mosolyog Hoppál Bori , mi lenne, ha egyik reggel arra ébrednénk, hogy az éjszaka folyamán homlokegyenest megváltozott a divat. Mától nem a karcsú lányok számítanak szépnek, hanem a telt idomúak. Vajon hány sovány nőnek okozna ez keserves éjszakát? Mert a probléma lényegében ez. Az égvilágon semmi baj nincs a molett nőkkel! Pusztán a szépségipar csinál belőlük depressziós, alávetett páriákat, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a trend bármikor megfordulhat! Azok járnak jól, akik képesek olyan belső tartással, önmagukba vetett hittel élni, hogy nem kényszerülnek soha összevetni magukat a vértelen plakátnőkkel. Kár azzal ámítanunk magunkat, hogy a férfiaknak csak ez vagy csak az tetszik. Felmérések bizonyítják, hogy legalább annyi férfinak tetszenek a vékony alkatú nők, mint ahánynak a telt idomúak. Ami érdekli őket, az a nőies kisugárzás. És annak nem sok köze van a magazindívákhoz.
Koronczay Lilla

Kiemelések!
Ruzsonyi Rékához:
…kicsit meghízott. Vagy csak ő érezte így? Mindegy. Akkor kezdődött ez az őrület, hogy nem akart enni. Pedig az égvilágon senki nem mondta neki, hogy kövér vagy ilyesmi.

Valkó Klárihoz:
…annyit dolgozott önmagán, hogy sikerült elfogadnia ezt az önfejű, fele férfi-fele nőt, aki ő. Megbékélt a testével is. … Lágyabbá, megengedőbbé vált a környezetével.

Polyák Lillához:
Élvezem a kismamaságot. Olyan jó kicsit elengedni magam! Hízékony vagyok ugyan, és folyton vigyáznom kell az alakomra, de most nem érdekel semmi.

Safranyik Piroskához:
…úgy imádja Pirit, ahogy van. A világ minden kincséért se csúszna ki a száján, hogy fogynod kéne pár kilót!

Hoppál Borihoz:
Azok járnak jól, akik képesek olyan belső tartással, önmagukba vetett hittel élni, hogy nem kényszerülnek soha összevetni magukat a vértelen plakátnőkkel.