Mert énekelni jó!

Nem rejtegetjük, mi a célunk: szeretnénk, ha divattá válna az éneklés, ha egyre többen járnának össze, kisebb-nagyobb közösségek alakulnának, nőne az öröm, szövődnének a szálak, szólna a dal. Mert énekelni jó!

Endorfin Zajoskör

Húszas-harmincas fiúk és lányok, tizenketten. Már a honlapjukat olvasva emelkedik az emberben az endorfin (boldogsághormon), például ahogyan egy tenorért esengenek, sőt, fenyegetőznek: ha tenor kattint rájuk, azt megtalálják, éjjel elrabolják, és az illető csak a hétfői kóruspróba tenorszólamában tér magához. Tenorista módszer… A cikkbe is csak egy feltétellel mentek bele: jó, ott lehetek, írhatok arról, hogy nemrég „zajos és megdöbbentő sikert arattak” például a Pótkulcsban, hogy együtt karaokéznak, kirándulnak és kenuznak, de barterezzük le a dolgot. Vagyis: ígéretet tettem, hogy a Nők Lapja hatalmas olvasótáborában akad majd egy tenor, aki csatlakozik hozzájuk. Tehát, aki tenor, vagy ismer ilyen személyt, jelentkezzen! (e.hulej@sanomabp.hu És kösz!)

Tenorok és basszusok

Próba hétfő este a Nádor utcai általános iskolában. Bea énekeltet be, ő biztosítási matematikus, a többiek közt van informatikus, jogász, logisztikus, iparművész, értékesítő, énektanár és néhány mérnök. Van képzett zenész, és aki kottát is alig olvas.

– Kvartett voltunk, aztán egy kenutúra után, az Orczy-kertben egy pokrócon döntöttük el: bővülünk – mondja Lőrinc, aki pazarolja kincset érő baritonját F és Fisz hangok kipréselésére, „pedig neked kellene ott hódítani a női szólamok szívét” (idézet a honlap tenorért esengő részéből). – Tizenkét ember még társaság tud lenni, itt még működhet a demokrácia. Közösen döntjük el a repertoárt, például ma azt, hogy elég-e ennyi magyar dal a karácsonyi műsorban. Hetente egyszer próbálunk, ha sürget a fellépés, akkor hétvégén is. A gyakorolnivalót feltesszük midire, aki nem tud jönni, letöltheti, és gyakorolhat otthon. Az első koncertünket, ne tessék nevetni, nagyothallóknak tartottuk, és ők a végén azt mondták: gyerekek, nagyon bátrak vagytok… Azóta sokat fejlődtünk.

Tényleg sokat fejlődtek. Angol kórusművet gyakoroltat velük az időközben megérkező egyetlen profi, a kórusvezető Gigi.

– Hú, gyerekek, ez hamis volt, vagy csak én voltam béna? – kérdezi valaki.

Kórus: – Csak te!

Hát így. Vidáman, komolyan. Kodályt énekelnek, Bárdos Lajost, Webbert, Purcellt, Debussyt, Lennont. A végén csak nekem két spirituálét, igazi örömkoncertet kapok.

Nagyon sok huszonéves, harmincas, negyvenes vágyakozik ilyesmi után. Hogy része legyen egy ügy, egy tevékenység köré szerveződött közösségnek. Ahol komolyan lehet venni azt, amiért együtt vagyunk, és közben jókat lehet nevetni. Magunkon, egymáson. Az ilyen közösségek ugyanis tartósak.

Gyógyító, boldogító dallamok

Dr. Pándy Mária pszichológus a Zeneakadémián is tanít

A kóruséneklés egyébként nagyon szoros kapcsolatot teremt ember és ember között. Lehet, hogy ijesztő a hasonlat, de gondolkodjanak el rajta! Emberek, akiknek együtt kellett megküzdeniük a túlélésért valamilyen baleset, katasztrófa után, örök életükben közel érzik magukat egymáshoz. Mert nagyon mély dolgokat tudtak, kellett megmutatniuk egymásnak magukból. Valahogy így van ez egy kórusban is.

– Valóban, az éneklés nagyon intim dolog – erősít meg dr. Pándy Mária pszichológus, aki többek közt a Zeneakadémián is tanít. – A mai világban kevés lehetőség van, hogy merjünk megmutatkozni mások előtt. Ráadásul semmi nem hat ránk olyan mélyen, mint az emberi hang. Mélyebben és erősebben, mint a hangszerek. Könnybe lábadhat a szemünk, olyan erős rezgések indulnak el bennünk. De tudni kell, hogy más területek aktivizálódnak, ha befogadunk, vagy ha mi magunk adjuk ki a hangot, ha magunk teremtjük. Sokkal többet kellene énekelnünk, a lelki egészségünk miatt is. Figyeljük meg a gyerekeket, akik ösztönösen énekelnek, például, ha hintáznak, de sok más helyzetben is. Autistákkal, akik nem reagálnak szavakra, énekelve lehet kommunikálni.

Pándy Mária elmondja azt is, hogy a spanyol aluljárókban klasszikus zene szól, ami ugye senkit nem zavar és nem idegesít, sőt: megnyugtat, feltölt. Nálunk ezzel ellentétben szinte minden nyilvános helyen felpörgető, agressziót, feszültséget gerjesztő dallamokat(?) hallunk. Egy város és a benne élők hangulata, életérzése ezen is múlik. Erre is lehetne mozgalmat indítani…

A legbiztosabb befektetés

Zoboki Gábor

Szakítsunk teljesen azzal a nézettel, hogy az éneklés valami régies, népies, elmúlt korokból itt maradt tevékenység! Láttuk a fiatal kórust – a sorozat későbbi részeiben lesznek még hasonlók! –, hallottuk a lélek szakértőjét, most hallgassuk meg a sikeres, világhírű építészt! Aki énekelt, énekel, sőt: nyolc éve vezetője egy kórusnak, pedig nagyon elfoglalt. A világ több tájáról ostromolják, hogy dolgozzon velük, nekik.

Pedig Zoboki Gábor, a Művészetek Palotája tervezőjének kapcsolata a zenével nem indult jó előjellel, ugyanis szülei azért adták el a zongorát, hogy az ő kiságya beférjen a lakásba. Na de később! Délelőtti matinék, Fasang Árpádné szolfézsórái, egy Verdi Requiem Sass Sylviával, nyolcévesen, klasszikus gitár tanulmányok Thománé Molnár Magdánál, a legendás Buba néninél – akitől nemcsak zenét, de emberséget is lehetett tanulni, történeteket hallani ’56-ról, Kodályról, nagy zeneszerzőkről. Aztán és közben opera- és balettrajongás, már-már őrület.

– A Bartók Táncegyüttesben Timár Sándoréknál táncoltam, Sebestyén Mártitól sok-sok népdalt tanultam – meséli. – A gimnáziumban az orosz- és a magyaróra között széki legényest tanítottam a többieknek. A Bartók után az Akadémiai Kórus Társaságban énekeltem, jártuk a világot. Katonaság – Zala Honvéd Táncegyüttes, aztán jött az egyetem, amit abba is hagytam, mert úgy éreztem: zenésznek kell lennem. Mégis építész lettem, és ez olyan hivatás, amely mellett minden más csak hobbi lehet. De a zene, az ének megmaradt. Földes Imre, a nagyszerű zenetörténész a régi iparművészeti főiskolai osztályából gyűjtött maga köré egy kis társaságot, amelyből baráti kör, majd kórus lett. Itt énekeltem, és most ezt a kórust vezetem, segédkarnagyokkal immár nyolc éve.

A kórusnak elsősorban belsőépítészek a tagjai, az ő hangjuk töltötte be először a MüPa páratlan akusztikájú hangversenytermét.

– Az énekléssel kapcsolatban két dolgot mondanék – folytatja Zoboki Gábor. – Az első, hogy a hangok közös kiadása nagyon ősi, nagyon mély, azonos rezgésen alapuló érzés, érzület. Az emberi kommunikáció legősibb formája. Egy kórusban, különösen nagy kórusban énekelni, a maximális érzelmi terhelés formája, katartikus, torokszorító élmény. A másik fontos dolog az ember egyéni gátlásainak feloldása. A kisgyerek még ösztönösen ad ki hangot, ösztönösen énekel, erre épülnek a gátlások. Az énekesek tulajdonképpen azt tanulják újra, amit valaha mindannyian tudtunk. A népdal, a néptánc, mindaz a kultúra, amelyben a Kárpát-medence olyan gazdag, a legtisztábban adja meg nekünk a lehetőséget erre a gátlásfeloldó tevékenységre. Csak élnünk kell, kellene vele. Ez a két dolog az emberi élet két alapélménye, gyerekkorban kell rátalálnunk, az az igazi. Ráadásul más dolog az aktív és más a passzív élmény, sokszor a balett iránti rajongás, operába járás mögött elnyomott szenvedély húzódik meg. Ezért jobb, ha a szülő maga énekel a gyereknek, mintha akár a legjobb lemezt tenné fel. Még valami: a merkantil szemlélet eluralt minket, de én biztos vagyok benne, hogy a művészeti tanulmányok, a zenére, táncra, rajzra fordított idő, mindig meghozza a maga gyümölcsét, bármilyen pályát választ az ember.

Életre szóló ajándék

Varga-Koritár Pálné kóruspróbán

Zoboki Gábort meghatározó emberek, meghatározó találkozások is terelték a zene, az éneklés felé. Sokan vannak ezzel így.

Varga-Koritár Pálnénak is szerencséje volt. Általános iskolai énektanára nevére máig emlékszik, utána pedig a Leövey Klára Gimnáziumba került, a legendás Andor Ilona keze alá, az ő kórusába.

– Akkoriban nem volt ciki, sem teher, hogy hetente kétszer fél kettőtől fél háromig, háromig kóruspróbára jártunk. Pedig csak ma tudom, milyen fontos dolgokat tanultam meg akkor észrevétlenül. Figyelni másokra, együttműködni, felelősséget vállalni, kitartani. A mi kórusunk nagyon híres volt, lemezfelvételek, külföldi utazások, ezek nagy dolgok voltak akkor. Angliában háromezer ember előtt énekeltünk, köztük sok – akkor még így mondták – disszidens volt. Követelték a ráadást. És akkor Ilonka néni halkan ezt mondta: Szózat. Én nem tudom, ki énekelt akkor, mert én zokogtam, és szerintem mindannyian. A nézők is, magyarok, angolok együtt. Kodály tanár úr temetésén is, ahol az Árva vagyok-ot énekeltük…

A gimnázium jubileumi ünnepségére újra összeállt a kórus, az előadás olyan jól sikerült, hogy együtt is maradtak.

– Kedden és pénteken este próbálunk, olyan az nekem, mintha rákötnének egy akkumulátorra. A vezetéknevünkön szólítjuk egymást, mint régen az iskolában. Már a családom is tudja, hogy erre a két estére semmi programot nem szervezhetnek. Biztosan tudom, hogy azokra az emberekre én mindig számíthatok, köztünk nincsenek játszmák, nem kell másnak mutatkozni, bizalom van és öröm. Nem lehet mást mondani: aki énekel, segítséget kap és ad. Mindhárom gyerekem zenei általános iskolába járt, otthon három szólamban énekeltük a Forr a világot. Az unokáim Svédországban élnek, nemrég küldtem nekik egy kis mondókás könyvet lemezmelléklettel. Hívott a lányom, mondja: „Mama, tudod te, hogy mit küldtél? A ti kórusotok is énekel rajta.” Nem tudtam…

Hol, kinél kezdjem el?

Ha valaki énekelni szeretne, az első lépések a legnehezebbek. Hogy hová menjek, kihez csatlakozzam, nem énekelek én olyan jól, egyszerűen csak szeretek, mi lesz, ha meg akarnak hallgatni mindenki előtt külön, csak engem, nem ismerem a kottát sem… és így tovább.

Zsuzsa is félt, ezért örült annyira, amikor rátalált a három éve működő HangDalára, ahol csoportos énekoktatással foglalkoznak. Így mégiscsak könnyebb, gondolta, meg azt is, hogy a tanulmányai után, de még a családalapítás előtt megvalósítja régen dédelgetett álmát. Zsuzsa amúgy közgazdász-szociológus, de jár a HangDalába adminisztrátor, életmód-tanácsadó, gimnazista, főiskolás és még ki tudja, ki mindenki.

Fekete-Kiss Sándor

– Azt vettem észre, leginkább olyanok jönnek, akik valamilyen módon emberekkel foglalkoznak, az a hivatásuk, hogy másoknak adjanak. Mintha fel akarnának töltekezni – mondja Fekete-Kiss Sándor, aki módszerét Gór Nagy Mária Tanodájában fejlesztette ki. Zeneszerző, előadóművész és foglalkozik hangképzéssel is.

Az órák egy nyolcadik kerületi lakás tágas szobájában zajlanak, ahol Sándorék kicsi lánya, Fruzsi szaladgál a székek között, időnként elkapva egy dallamot, egy szót.

– Énekelgettem én mindig, kórusba is jártam, de a hangképzést még senki sem magyarázta el nekem – mondja Marcsi, akinek az arcán olyan lelkesedés van éneklés közben, mint egy ötösre felelő diákén.

A beénekléskor félszavakból is értik egymást, hol kell bizseregni annak a hangnak, miért kell kerekíteni az ajkat, hol kell utaztatni a hangot, és, hogy milyen jó, mert Zsuzsinak kinyílt a fejhangja. Dalok az Oroszlánkirályból, a Dzsungel könyvéből, Kodálytól, Falchonieritől, a V’Moto Rocktól.

Várj, míg felkel majd a nap, szól a szobában másodszor, közben Fruzsi cipőkanalakat zsákmányol, és kipakolja a hűtőt. Van tea, vannak Sándornak történetei, van sok nevetés, van derű. Ég a gyertya, a szintetizátor zeng, a hangok kikúsznak az utcára, egyre bátrabban, egyre nyitottabban énekelnek a lányok. Lányok, nők, asszonyok. Akik bátrak, akik mernek, akik szeretnek énekelni.

Heti Népdal jövőre a Nők Lapjában és az MR 3 Bartók rádióban! 2008-ban minden számunkban közöljük egy magyar népdal szövegét, kottával. Ezzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy megismerjétek és főképpen énekeljétek őket. Szövetkeztünk a MR 3 Bartók rádióval, az adó munkatársai már dolgoznak rajta, hogy műsorukba illesszék, napközben lejátsszák a dalokat. Természetesen az internet sem maradhat ki. Várjuk ötleteiteket, várjuk a csatlakozókat. Hogy pontosan mikor hangzik el az első Heti Népdal, karácsonyi számunkban tesszük közzé, hogy a munkahelyi közösségek, az iskolarádiók, a családok, barátok még időben beírhassák a naptárukba

 

 

 

 

 

 

Még több az e heti Nők Lapjából: • Keleti Andrea:„Meglepően jól teljesülnek az álmaim” » • Ufóűzés Hisztiországban » • Jöhetnek az adventi vendégek! » • Jodie Foster: „Gyerekektől teljes az életem” » • Nem adom fel! » • Hétköznapi pedofília »