Igaz, az, hogy a munka világa jellemzően még mindig nem akar tudomást venni arról, hogy embereket foglalkoztat és nem robotokat, nem kimondottan a nőket sújtja, vagy legalábbis nem közvetlenül (ha a férfi agyonhajszolja magát, az a családnak is kárára van). Sokszor nem is konkrét főnöki elvárás a napi tíz-tizenkét óra munka, sokan maguk vállalják a túlórákat, mert csak így tudnak megfelelni. Ebben nem feltétlen van különbség férfiak és nők között – legalábbis amíg szinglikről beszélünk.
– Nincs anyja annak a gyereknek? – Ezt a kérdést kapta egy férfi, amikor betelefonált a munkahelyére, hogy aznap otthon kell maradnia, mert megbetegedett a kislánya. Kérdés, mit szólna ehhez a mama felettese…
Ebből az esetpéldából is kitűnik: a kisgyermekes családokban azonban a sokszor emlegetett munka és magánélet összehangolásának gondja többnyire a nők vállát nyomja. Nem mintha ne volna egyre több „felvilágosult” pár, ahol a férfi komoly részt vállal a háztartás és a nevelés teendőiből, de az uralkodó társadalmi felfogás szerint az ilyesmit még mindig inkább a nőtől várják el. És ez bizony minden túlórázásnál, szabadságkiadásnál, hétvégi munkavégzésnél visszaköszön.
Igaz, akár azt is mondhatjuk, örüljön, aki kisgyerekek mellett még állásban van, hiszen a vezetők nagy része még mindig ódzkodik a kisgyermekes anyák foglalkoztatásától, netán GYES utáni visszavételétől. Más anyáknak pedig épp az a fő gondjuk, hogy tárt karokkal várná őket a munkahely – túlságosan is. Mintha egyetlen munkaadónak se lenne gyereke, mintha nem tudnák, hogy ötkor már minden óvodában kinézik az embert.
De hogy ne gondolkodjunk sztereotip módon, ne csupán a gyerekesekről essen szó. Férfiak-nők családi állapottól függetlenül egyaránt feltették már maguknak a kérdést: azért élünk, hogy dolgozzunk, vagy azért dolgozunk, hogy éljünk? Aki az utóbbira szavaz, az egyre inkább igyekszik a hivatali nyolc órán belül maradni – ha teheti. És akkor jöhet néha egy kis mozgás, színház, mozi, séta, hosszú beszélgetések, egy jó nagy alvás…csupa olyasmi, amikor az ember végre érzi, hogy van értelme a hajtásnak.
Úgy tűnik azonban, ezt az idilli képet nem sokan tudják megvalósítani, a munkahelyek a „minél több munkát kisajtolni az adott munkaerőből” elvét követik. Pedig egy kis rugalmasság kéne csak hozzá, hogy elfeledjék a régi beidegződéseket, kicsit körülnézzenek a világban, és rájöjjenek, hogy e két érdek összeegyeztetésére már igen jó megoldások léteznek.
A múlt év végén a Parlamentben megrendezett Magyar Nők Világkonferenciájának is ez volt a központi kérdése. A külföldi és magyar, szakmájukban kiemelkedően teljesítő meghívottak mind más és más válaszokat találtak. Ám egy közös bennük: környezetük segítsége nélkül ez nem ment volna.
– Minden kornak megvolt a maga kihívása a nők felé, úgy tűnik, a következő évtizedeknek ez lesz – mondta el Dobi Kitti HR-szakértő. – Ahhoz, azonban, hogy előrelépések történjenek, szükséges egyfajta proaktivitás, vagyis önálló kezdeményezőkészség is a munkavállalók részéről. Azt tapasztaljuk, hogy azok kapnak alternatív lehetőségeket a cégüktől, akik maguk is előállnak új ötletekkel. A végső cél nem az, hogy a nők évekig otthon maradjanak gyerekeket nevelni, sem az, hogy fél év után teljes gőzzel dolgozzanak. A lényeg, hogy legyen meg az anyagi alapjuk ahhoz, hogy maguk válasszanak életformát. Ha fel kell adni személyiségünk bármelyik részét, az nem nevezhető sikernek.
Dr Szűts Ildikó, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese mindkét oldalról látja a problémát. – Kemény vezetőnek tartanak, de azért emberi és toleráns tudok maradni. Szeretek nőkkel dolgozni, mert azt tapasztaltam, hogy egy nő sosem áll fel addig az íróasztaltól, amíg nem fejezte be a feladatát. Nálam sosem volt gond az sem, ha beteg a beosztottam gyereke, szülőként én is ismerem ezt a helyzetet. Otthon igyekszem kihaszálni a családi “holtidőket”, este és hajnalban dolgozgatok. Sajnos a hazai felfogás meglehetősen rugalmatlan, úgyhogy legyen szó férfiről vagy nőről, az egész emberre szükség van. Bár azt hiszem, egy vezető nem is igen gondolkodhat másban.
Ildikó is tartja magát azonban néhány alapszabályhoz. – A hétvégéből legalább egy nap szigorúan a családé. Ha áldozatot kell hozni, inkább magamnak mondok nemet, és kimarad a kozmetika, a futás vagy az olvasás. Ez persze nem jó így, de pár évig még biztosan nem megy másként.
Dr Bogyay Mária kultúratréner Amszterdamból érkezett a konferenciára, hogy némi külföldi kitekintést adjon. Mint mondja, az átlagos holland nő önérzetes, ám ennek ellenére először anya, aztán feleség és csak harmadsorban munkavállaló. – A Holland nőnkek mindössze 5 százaléka dolgozik főállásban, 55 százalékuk részmunkaidőben vállal munkát, a többiek pedig megtehetik, hogy nem dolgoznak – magyarázta a tréner szakértő. – Pedig a kormánypolitika az ellenkezőjét támogatja, hiszen arrafelé a munkaerőhiány a jellemző. Épp ezért óvodákat, bölcsődéket építenek, az árak pedig a fizetésekhez alkalmazkodtak.
Paradicsomi állapot. Ennek ellenére Mária szerint a holland nők kétharmada így nyilatkozik: “nem azért szültem gyereket, hogy óvodába vigyem.” A gyerekek legfeljebb két-három napra mennek intézménybe, igaz, ez könnyebben megoldható, mert Hollandiában a férfiak is végezhetnek házimunkát, sőt, bizonyos helyeken kötelező a GYES egy részét a férfinak kivenni! A legnagyszerűbb azonban az, hogy a radikális feminista csoportok elérték, hogy az ott élők szabadon választhatnak: teljes, vagy részmunkaidőben kívánnak-e dolgozni.
Éljünk bárhol a világon, két – látszólag élesen szembenálló – érdek feszül egymásnak: a családok részéről az elvárás, hogy a szülő – jellemzően az anya – a lehető legtovább maradjon otthon a gyermekével, míg a munkahely a mielőbbi visszatérést szorgalmazza. Ugyanakkor egyre több és több nő vállalja a korai visszatérést. De ugyanez a dilemma figyelhető meg a gyermekvállalás karrierszempontból ideális időpontjának megválasztásánál is. A kérdés azonban nem csupán az, hogy bármelyik választásra megvan-e a lehetőség, de az is, hogy a döntés kényszerből, vagy egyéni motiváció alapján születik-e.
KERETES
Jellemző különbségek
Az Európai Bizottság legfrisebb jelentése szerint Magyarországon a nők 11 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak (az EU-ban a különbség átlagosan 15 százalék). A nők emellett nehezebben jutnak feljebb – a cégvezetők között arányuk 35 százalék. Nálunk a női foglalkoztatottság eleve alacsonyabb az európai átlagnál, mert alig jellemző a rugalmas illetve a részmunkaidő, és ritka a távmunka. A részmunkaidőben foglalkoztatott nők aránya például 4,6 százalék, míg az EU-átlag 25,9 százalék.
