A veszélyes kenyér

A jövő embere elborzadva nézi majd a képeket a pékség előtt álló sorokról, a gyanútlanul mit sem sejtő, süteményt habzsoló kisgyerekekről, a Natura boltokban ájtatos képpel teljes kiőrlésű kenyerek közt válogatókról. Mintha a hirosimai atombomba előtti percek békés utcaképeit látnánk. A narrátor fojtott hangon arról beszél, hogyan rohant az emberiség torz táplálkozási szokásaival egy civilizációs-közegészségügyi katasztrófába. Egy kisgyerek felsír: – De mama, miért nem mondták meg nekik, hogy a kenyér halálos méreg? – Anyukája elcsukló hangon azt feleli: – Tudod, kisfiam, az egy primitív korszak volt.

Egy tévút rövid története

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ősember, akinek a rögeszméje volt, hogy életben akar maradni, így aztán, ha tehette, húst evett hússal, de ha nem, hát beérte bogyókkal, levelekkel, gyökerekkel is. Ezt nevezzük ma paleolit étrendnek. Mivel vagy kétmillió évet vízparti halászgatással töltött el, igencsak megszokta a jót, agya, testfelépítése, anyagcseréje genetikailag kódolta a hús és a zsír kívánását. De aztán közbeszólt a népszaporulat, vándorolni kellett, a vadászható állatok meg, valami alattomos bosszúból talán, de egyre csak fogytak. Az emberiség hatalmas krízishez közeledett: vagy kiirtják egymást a szűkülő élelemforrásokért a népek, vagy találnak valami ehetőt. Valljuk be, a földművelés, a gabonafélék (Amerikában pedig a kukorica és burgonya) felfedezése hirtelenjében remek áthidaló ötlet volt, csak az a baj, hogy úgy is maradt. Én ezért nem is szeretem a barkácsmegoldásokat, mert az ideiglenes dolgok a legmaradandóbbak (lásd a tíz éve összedrótozott csapunkat). A gabonafélék nagy mennyiségben termeszthetők, eltarthatók, szállíthatók – mi kell még? Hát például jó lett volna genetikailag adaptálódnunk hozzájuk. De mivel a gének tetű lassan módosulnak (a csimpánzzal 98%-ban vagyunk azonosak!), a hatmillió éves fejlődésünk utolsó tízezer éve alatt ez ügyben nem történt semmi. Vajon miért civilizációs népbetegség az elhízottság, a szívbetegség és a diabétesz?

A válasz természetesen a táplálkozásunkban rejlik. Primitív halászó-vadászó törzsek „civilizálódása” során figyelték meg, hogy a WHO ajánlása szerinti „modern” táplálkozásra való áttérés után például az amerikai pima indiánok 70%-a elhízott és 50%-uk cukorbeteggé vált. Ez egyben garantálja a szívhalált is, úgyhogy a pima indiánoknál nem nagyon élnek meg az életbiztosítással házaló ügynökök. A „normális” táplálék 50-75%-a szénhidrát. Az élelmiszer-piramist azonban nem a tudományos kutatások, hanem az élelmiszerlobbik harca alakította ki. És sajnos ez ügyben nem kérdezték meg a hasnyálmirigyünket. A szénhidrátok döntő hányada ugyanis magas glikémiás indexű, vagyis igen gyorsan felszívódó fajta, és a hasnyálmirigyet 1000%-os túlműködésre kényszeríti. Akinek a hasnyálmirigye ettől kipurcan, azt elnevezik cukorbetegnek, nyomják bele az inzulint és etetik vele tovább a puffadt zsömléket. De a cukorbetegség csupán végállapot: a nők 20%-a policisztás ovárium szindrómában szenved, amely közismerten az inzulinrezisztencia következtében alakul ki. S mily érdekes, ez a rejtélyes kórkép egyből javulni kezd, ahogy zsírra és fehérjére cserélik le a szénhidrátot. Míg szegény Atkinst annyian átkozzák konzervatív orvosi körökből, hogy magas fordulatszámmal forog sírjában, aközben sorra jelennek meg vizsgálatok orvostudományi szaklapokban, melyek bizonyítják: az Atkins-diétára fogottak anyagcsere-paraméterei kenterbe verik a „normális” étrendre állított emberekét. A fogyásról már nem is beszélve!

A java még hátravan

A kijelölt útról letérni veszélyes: ez az evolúcióra is érvényes. Az ember fogyasztani kezdte a búzát, a rozst, az árpát és velük együtt a bennük rejlő ártalmas fehérjéket, mint a gliadinokat, a glutént és a glutenint. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban csak a főbűnöst emlegetem, ő a glutén. A gluténérzékenységet hétköznapian lisztérzékenységnek vagy nyelvtörősebben cöliákia betegségnek nevezik. Korábban úgy vélték, hogy ez egy ritka probléma, de minél pontosabb diagnosztikus módszereket dolgoznak ki, annál gyakoribbá kezd válni. Most ott tartunk, hogy minden 40-100 emberből egy diagnosztizált vagy rejtett gluténérzékenységben szenved. Mivel a gabonatermelés őshazája Mezopotámia, a gluténérzékenység gyakorisága délről észak felé egyre nő. A gluténérzékenység valójában egy több szervrendszerre kiterjedő autoimmun betegség, amelynek legnyilvánvalóbb formája a vékonybél bolyhainak pusztulása, ami felszívódási zavarokat okoz és ennek következtében a növekedési zavartól a vérszegénységen át a legkülönfélébb alattomos hiánybetegségekig vezethet. A bélrendszert érintő cöliákia bizonyos értelemben a legszerencsésebb változat, mert súlyosabb formáját előbb-utóbb felismerik és gluténmentes táplálkozással gyógyítják. Bár amerikai adatok szerint csak minden negyvenedik cöliákiás beteget diagnosztizálnak. Egy asszony megírta nekem, hogy fel nem ismert cöliákiáját Crohn-betegségként kezelve jutott el odáig, hogy végbelét a hasfalán vezették ki. A gluténérzékenység ráadásul sokkal gyakoribb alattomos, nem emésztőrendszeri formáiban. Például a meddőség és az ismétlődő vetélések okaként nem szokás gluténérzékenységet keresni, pedig egy vizsgálatban a meddő nők 8%-a bizonyult gluténérzékenynek. Egy másik vizsgálatban az ismételten abortálók 8%-a és a növekedésben lemaradó magzatok esetében az anyák 15%-a gluténérzékeny volt! Adjuk hozzá a 20% PCOS-es betegeket, és máris látjuk, hogy nem felfújt hiszti ez a kenyérellenesség. A gluténérzékenyek körében meghökkentően gyakori a cukorbetegség, az autoimmun lupus erythematosus és a pajzsmirigybetegség, a neuropátia, a különféle emésztőrendszeri rákok és a non-Hodgkin-betegség. De a glutén okozhat asztmát, epilepsziát, migrént, fejfájást, különféle mozgászavarokat, ízületi és csontfájdalmakat, foltos hajhullást, korai őszülést, refluxbetegséget, nyombélfekélyt, laktózérzékenységet, viszketegséget, psoriasist, ekcémát, fogyást és hízást, korai menopauzát, hiperprolaktémiát, orgazmuszavart, spermaszámcsökkenést, májbetegséget, csontritkulást, középfülgyulladást, depressziót és ingerlékenységet. A gluténérzékenység, mint bármilyen más allergia, az élet során bármikor megjelenhet, például egy stresszes életszakaszban.

Mindez természetesen kapóra jöhet a hipochondereknek is, de sokan valóban érintettek lehetnek. Aki próbálta már bizonytalan neurológiai, belgyógyászati, nőgyógyászati vagy indokolatlan lelki zavarait orvosokkal tisztázni, az megérti, miért olyan nehéz eltalálni a lottón az ötöst. Ilyenkor jó arra gondolni, hátha a glutén a bűnös.

Vissza a használati utasításhoz: low-carb diéta

Az ún. csendes, vagyis látványos tünetektől megkímélő cöliákia betegséget nem könnyű felismerni, ahogy a cukorbetegség is csak jó pár évtizedes inzulinnal való rablógazdálkodás után jelenik csak meg. A kenyérről és a sok szénhidrátról nemcsak az e cikk hatására kibontakozó cöliákiarettegésünk miatt érdemes lemondani, hanem azért is, mert nem gabonafogyasztásra lettünk tervezve. A rendeltetésellenes használat csak bajt okozhat. Megfontolandó, hogy az eszkimóknál ismeretlen volt a szívbetegség, az epilepszia, az asztma és a cukorbetegség. A semmilyen gyógyszerre nem reagáló epilepsziák egyik hatékony kezelési módja a teljes szénhidrátmegvonás! Hm? A cukorbetegek meggyógyulnak vagy jelentősen csökken a gyógyszerszükségletük a drasztikusan szénhidrátszegény diéta hatására. 82 000 nő 20 éven át tartó követéses vizsgálata bizonyította, hogy a low-carb diéta véd a szívbetegség ellen. Mi kell még? Szerintem már csak egy kis elszántság.