Életmód

Táncoljátok át az életet!

A Biodanza integrált mozgásterápia rendszere nem pusztán egy a sokféle terápia közül, hiszen az emberi szervezet egészére kiterjedő terápiát kínál, elsősorban az önmagunkkal és másokkal való kapcsolataink gyógyítására.

Európából nézve Chile egészen olybá tűnik, mintha a világ végén volna: jóval túl Héraklész oszlopain (sőt még azon is túl). Természetesen az ember legnagyobb meglepetésére itt is van világ, még ha egy kissé különböző is, mint az olyan sokat emlegetett európai. Chile Latin-Amerika legkevésbé latinos országa (néhány barátommal ez az egybehangzó véleményünk), ámde az egyik legjobban szervezett szomszédai között. Igaz, ez a „legjobban szervezett” sem európai. A bürokráciai gyakorlatok, a végtelen lassúsággal intézett ügyek gyakran a Galaxis útikalauz stopposoknak című Douglas Adams-könyvben leírt wogonokat juttatja eszembe. Így aztán a legnagyobb meglepetésemre szolgált, hogy semmilyen nehézségbe nem ütközött megtalálnom Rolando Torót, a Biodanza és az International Biocentric Foundation megalapítóját.

Rolando Toro
Rolando Toro

Az utóbbi évtizedekben Magyarországot is elárasztották a világ minden tájáról érkező különböző személyiségfejlesztő és terápiás tréningek, workshopok, táncterápiák, pszichodráma-foglalkozások, amelyek nemcsak önismeretünket fejlesztik, hanem hathatós segítséget is ígérnek különböző pszichológiai és/vagy testi bajainkra. Ezek közül kétségtelenül mindenki megtalálja a magáét, amely személyesen neki szól. A Biodanza integrált mozgásterápia rendszere, amelyet az alábbi interjúban a Biodanza alkotójával, Rolando Toróval együtt mutatunk be, nem pusztán egy a sokféle terápia közül, hiszen az emberi szervezet egészére kiterjedő terápiát kínál, elsősorban az önmagunkkal és másokkal való kapcsolataink gyógyítására, amelyet a klinikai pszichiátriai terápiákban is nagy sikerrel alkalmaznak világszerte.

– S. A.: Olvastam a honlapjukon, hogy a Biodanza egy olyan rendszer, amely a személy energiájával, mozgásával és önkifejezésével dolgozik, tehát az egész emberrel. Mi tehát a Biodanza?

Don Ronaldo: Két definíciót használunk, egy népszerűt és egy tudományosat. A tudományos azért fontos, hogy pontosan megértsük, mi a Biodanza. A többi metafora. Eszerint tehát a Biodanza egy olyan szisztéma, amely nem csak a zene és tánc lehetőségéről szól.

– S. A.: Tehát ez egyfajta táncterápia?

Don R.: Igen, de ez egy olyan rendszer, amely résztvevőit a Biodanza „tárgyával”, vagyis „tananyagával” a gyakorlatokon keresztül élő kapcsolatba hozza. A zene is, mint stimulációs eszköz, ezt a kapcsolatot segíti elő.

– S. A.: Milyen zenékkel dolgoznak?

Don R.: Mindenféle zenét használunk, az euforikus és dzsesszzenétől kezdve a trópusi szambazenéken át egészen a komolyzenéig, mint például Bach, Schubert, Beethoven, Debussy, és a legfontosabb: Mozart. Primitív zenékkel is dolgozunk, mint például az afrikai zene.

Tehát a Biodanza egy olyan érzelmi integrációs rendszer, amelynek tananyaga: a mindennapi viselkedésben, emberi kapcsolatokban jelen lévő érzelmek. Az integráció azt jelenti, hogy mindannak, amit te gondolsz, érzel és csinálsz, annak bensőséges összhangban, egységben kell lennie. Ugyanis egy személy gyakran gondol valamit, miközben valami egészen mást érez, és egy harmadik dolgot tesz.

– S. A.: Igen, ezt a mély és ellentmondásos benső konfrontációt talán mindannyian ismerjük. A Biodanza tehát a harmóniát keresi?

– Don R.: Igen. Tehát ami fontos, az a gondolatok, az érzelmek – a szív – és a cselekvések összhangja, egysége. Ezért nevezzük a Biodanzát érzelmi integrációs rendszernek. A definíciót folytatva azonban, a Biodanza mindezen túl az organikus rendszert megújító szisztéma is, vagyis a többnyire kibillent, diszharmonikus szervi rendszer harmóniáját és egészségét keresi, azaz fiziológiai harmóniát, amely a szervezetet kvázi visszafiatalítja. Az emberek meggyötörten jönnek és fiatalon távoznak. (mosolyog) A visszafiatalodás tipikusan megjelenik azoknál, akik a Biodanzát végzik. Neked személyesen elárulom, hogy 84 éves vagyok, de gyakran táncolok mindenfélét, dzsessz- és rockzenére, tömérdek dologgal foglalkozom, tele vagyok kreativitással és szerelemmel… És a végeredmény az, hogy az összes barátom, aki nem végzi a Biodanzát, megöregedett…

– S. A.: …mert?

– Don R.: Mert nem használják a testüket, nem mozognak. (nevet)

– S. A.: Igen, a mozgás idős- vagy idősebb korban még fontosabb, mint azelőtt.

– Don R.: Igen, és a fiziológiai harmónia visszafiatalítja a testet. Ezeken túl (érzelmi és testi harmónia) a Biodanza újratanítja az ösztönöket, amelyeket a kultúránk következtében elfelejtettünk. Az ösztönök teljesen természetesek, a céljuk, hogy védjék az életet. A zene segítségével a Biodanza így tánc és emberi találkozás. És ez nem magányos gyógymód: csoportban kell végezni.

– S. A.: Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos eleme a Biodanzának, hiszen Európában is megfigyelhető az ember elmagányosodása, eltárstalanodása.

– Don R.: Igen, és az egyedüllét gyakran depresszióhoz és mély szomorúsághoz vezet. Így a Biodanza végső célja az, hogy a résztvevőit megtanítsa élni. Sajnos, az emberek már nem tudnak élni…

– S. A.: (nevet) …azt nem, csak szenvedni. Diplománk van arról, hogy tudunk szenvedni!

– Don R.: (nevet) Igen, az nagyon jól megy. Megtanulni, hogyan éljünk, annyit tesz, hogy képessé válunk szeretni és szeretve lenni, és megtanulunk örülni az életnek. Képessé válunk szeretetet adni és azt befogadni. Egy magányos szeretet nem tud működni.

– S. A.: És mindenki kipróbálhatja a Biodanzát? Vagy van, akinek nem javasolja?

– Don R.: Mindenkinek javaslom. Nincs ellenjavallat. Az egészen fiataloktól az állapotos nőkig és az egészen idősekig mindenkit szeretettel várunk. Az állapotos nők számára a Biodanza segíti a felkészülést az anyaságra. A „normális ember” a mai társadalomban nagyon sokat szenved. A depressziótól, egyedülléttől, szexuális konfliktusoktól, családi problémáktól stb. Minden normális ember számára ajánlott, valamint a mentális betegségektől szenvedőknek is.

Rolando Toro
Rolando Toro

 

­

Prof. Rolando Mario Toro Araneda 1924-ben született Concepción városában, Chilében. Költő, festő, pedagógus, pszichológus és antropológus; a Biodanza Systema és a brazíliai Afrika Múzeum alapítója, amelynek személyes gyűjteményét adományozta. Santiago de Chilében beszélgettünk.

– S. A.: Ha jól tudom, éppen egy ilyen környezetben született a Biodanza, egy pszichiátriai osztályon…

– Don R.: Igen, így van, olyan szomorúak voltak a betegek, hogy valamivel fel szerettem volna vidítani őket, így táncmulatságot rendeztem nekik. Nagyon jól sikerült. Neurológiai kutatások és esettanulmányok alapján állítható, hogy a Biodanza sikeresen alkalmazható olyan mentális betegségeknél, mint például az Alzheimer-kór, az autizmus, a Parkinson-kór, valamint a motorikus fizikai problémákban szenvedőknél, mozgássérülteknél. Természetesen a klinikai használatra más gyakorlatokat használunk – minden területnek megvannak a maga speciális gyakorlatai. Így kivétel nélkül mindenkinek ajánlható.

– S. A.: És milyen időtartamra javasolja a Biodanzát? Van megszabott ideje, amely alatt hatnia kell?

Don R.: Nincs megkötött ideje, a normális emberek számára heti egy foglalkozás javasolt, azonban az időtartamot nem lehet meghatározni, tarthat 6 hónapig vagy 3 évig. A legjobb, ha ugyanaz a csoport marad együtt végig. A Biodanza végtelenül összetett rendszer, és a képességek, amelyeket érint, felébreszt és formál, folyamatosan fejlődnek foglalkozásról foglalkozásra. Hogy egy személynek mennyi időre van szüksége a fejlődéshez, egyrészt rajta, másrészt a tanáron múlik.

– S. A.: Mit üzen a kedves magyar olvasóknak?

Don R.: Táncoljátok át az életet! (nevet)

– S. A.: Köszönöm a beszélgetést.

BIODANZA-tanfolyam a Hölgyválasz Táncstúdióban június 21–22-én.

Jelentkezés: info@holgyvalasz.hu

vagy: 06-20/383-5947, zitas38@gmail.com

További információ magyarul: http://www.biodanza.com/hu/

Spanyolul: http://www.biodanza.org

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top