Az alkohol az erjedésből, a romlásból keletkezik. Belegondoltak már abba, mit jelent ez? A történelem hajnalán, bárhol is élt a halandó ember, foglalkozott bár gabonatermesztéssel vagy állattenyésztéssel, szüretelt akár fügét, szőlőt vagy szilvát, azzal kellett szembesülnie, hogy a dolgok előbb-utóbb megpenészednek és megromlanak, ahogy az emberi test is pusztul és romlik percről percre. De fel kellett figyelnie arra is, hogy a romlott, erjedő anyaggal különös dolog történik, mert a „romlásból” feltámadva valami mássá alakul. A szőlőlé megerjed valóban, de utána borrá érik. Mintha egy másik, magasabb dimenzióba kerülne ezzel.
Eszköz az ihletett állapothoz
– Az alkohol a föld minden egyes népének kultúrájában jelen van – más-más formában és intenzitással ugyan, de ott van – fogalmaz Tarr Bence László, kultúrantropológus. – Sört már a régi egyiptomiak is főztek, és ennek akkoriban nagyon praktikus oka is volt. A gabonát még nem tudták kiszárítani, és az előbb-utóbb megpenészedett. Ha sört főztek belőle, akkor tovább el tudták tartani. A munkások a közmunkákon ezért gyakran kapták sörben a fizetségüket. Sokszor ez volt az ebéd. Hiszen, akkoriban a sör még nem egyszerűen élvezeti cikk volt, hanem az étkezés egyik formája. A régi Egyiptomban egyébként a gabona volt a legfontosabb táplálék, ezért lett szent növény, az új élet, a feltámadás jelképe. Az ókori görögök a bor köré építettek kultuszt. De ebben a kultuszban nem a mámor volt a lényeges, hanem Dionüszosz, a meghaló és a feltámadó isten, akit széttéptek a titánok, és aki mégis újjáéledt. A kereszténység is ezt a jelképrendszert vette át, amikor a borban Jézus vérét látta, és vele a feltámadást és az örök életet szimbolizálta.
Talán nem véletlen az sem, hogy a „spiritusz” szó egyszerre jelent alkoholt és szellemet. A régi görögök, amikor „orgiát” rendeztek, ezalatt eredetileg szentséget értettek, az orgia ugyanis az az esemény volt, amikor Dionüszosznak hódoltak. A bort eszközként használták ahhoz, hogy mámoros, azaz emelkedett, ihletett állapotba kerüljenek, és mély dolgokat idézzenek meg és filozofáljanak. Ennek az állapotnak a létrehozásában azonban mértékletesek voltak, itt is az „arany középút” szabályát érvényesítették. Úgy tartották, aki ismeri a helyes mértéket, bátran fogyaszthat alkoholt, mert általa isten közelébe kerülhet. A szent ital, a bor hatására létrejövő extázis – amely szó szerint azt jelenti, hogy kívül kerülni önmagunkon – által ragadható meg ugyanis az isteni. Mert a hétköznapi öntudat túl szűk a lélek számára, önmagunkba zárva nem vagyunk képesek befogadni, és megérteni a magasabb rendűt.
Az archaikus kultúrákban – a római végkorszakot kivéve – a mulatozás soha nem volt öncélú, ahogy a mai modern ember számára az. Mindig volt oka és értelme, hiszen az ünnepekhez kötődött. Az alkohol okozta oldottság célja pedig nem volt más, mint az, hogy a lélek nyitott legyen a misztikus élményre.
|
Középkorban a legtisztább ital a bor A bor kultikus funkciója a középkorban is megmaradt, de más funkciókat is be kellett töltenie. A kutak akkoriban nagyon sok helyen szennyezettek voltak, ezért gyakorlatilag le kellett szokni a vízivásról. Helyette bort fogyasztottak. Különösen akkor vált ez fontossá, amikor Európában pestisjárvány pusztított. Ezeken a vidékeken csak az maradt életben, aki nem ivott vizet. Sok helyen a gyerekeket is inkább borral itatták. Keleten kevésbé kapott lényeges szerepet az alkohol, igaz, nem is voltak az európaihoz hasonló pestisjárványok. A nyugati ember szervezete alkalmazkodott ehhez a helyzethez, alkohollebontó képessége javult. Emiatt aztán sokkal több alkoholt kell innunk ahhoz, hogy berúgjunk, mint a Keleten élőknek. |
Sokfunkciós innivaló
 |
| Dr. Elekes Zsuzsanna, szociológus |
– Az egyes európai népeknél különféle alkoholfogyasztási szokások figyelhetők meg, ami azt jelzi, hogy ez a szokás is erőteljesen kultúrafüggő – magyarázza Dr. Elekes Zsuzsanna, szociológus. – A déliek inkább étkezésekhez isznak egyszerre nem túl nagy mennyiségben, míg az északiak inkább hétvégén, de akkor a lerészegedésig. Magyarországon – a két kultúra határán – mindkét típus előfordul. Az alkohol ma is a legnagyobb népegészségügyi probléma, hiszen benne vagyunk az első tíz legtöbb alkoholt fogyasztó országban. Ennél is tragikusabb viszont, hogy Magyarország a második a májbetegségben meghaltak számát tekintve. Az alkohol elterjedtségének egyik lehetséges magyarázata, hogy nem csak kultikus funkciókat tölt(ött) be. Könnyen szállítható és eltartható volt, a középkorban ez a legkevésbé fertőzött ital. Gyógyításra és energiapótlásra is használták. Energiapótló szerepére utal az a magyar szokás is, hogy a parasztember pálinkával kezdi a napot. Mert pálinka akkor is volt, ha más ennivaló nem, ez átmelegített és kalóriát adott.
Magyarországon a rendszerváltás óta valamennyivel kevesebbet iszunk. A nyolcvanas években láthatjuk a legmagasabb adatokat, 2000-től viszont csökkenő tendenciát figyelhetünk meg. Az is kiderül azonban, hogy a fiatalok egyre hamarabb kezdik el az alkoholfogyasztást, általában 14 éves koruk körül, de nem ritka az sem, hogy 10-12 évesen. Az iskolavizsgálatok azt mutatják, hogy a lányok is kezdenek „felzárkózni” a fiúkhoz az ivásban. Életmódbeli változásoknak tudható be, hogy egyre gyakoribb a hétvégi lerészegedés, miközben hét közben tartózkodnak az italtól. Régen a rendszeres ivás, az alkoholizmus inkább a szegénységgel kapcsolódott össze. Ma már ezt nem jelenthetjük ki, mert ez minden társadalmi csoportban előfordul, függetlenül attól, hogy valaki mit dolgozik, szegény-e avagy gazdag. A függőség kialakulásában sokkal nagyobb szerepet játszik a lélek.
Titok és idegenség helyett
A szokások változnak, az alkohol marad. Talán azért, mert megtalálunk benne, vagy általa valamit. Az ezzel foglalkozó kutatók sokszor hangsúlyozzák nyugtató, ellazító funkcióját. Valamint azt a nem elhanyagolható „képességét”, hogy az agyban a szerotoninszint növekedésével örömérzetet okoz – persze csak mértékletes fogyasztás esetén, mert utána inkább a szorongást növeli. Mintha a „régi görögök” már tudtak volna valamit. Ahogy azt is megsejtették, hogy extázisba kerülni, azaz kívül kerülni önmagunkon, milyen eredendő vágyunk.
Buda Béla, Empátia című könyvében az alkohol- és drogfogyasztási szokásainkban nem véletlenül emeli ki a közösség szerepét, hiszen társaságban tanuljuk meg a „szer” használatát, legyen az alkohol, drog vagy más típusú anyag. Sokan azt is gyanítják, hogy a közösség „veszi rá” az egyént arra, hogy kellemes élményként élje át a szerfogyasztást, függetlenül a tényleges fizikai hatásoktól.
Mindez azért lehetséges, mert az ember ilyenkor végre nem csak önnönmagában létezik. A modern világ lakójának ritkán adódik alkalma arra, hogy misztikus élményben legyen része, erre nem is nagyon illik törekedni. Hogy arról már ne is beszéljünk, mikor van esélye rá, hogy valamilyen közösség részeként érzékelje önmagát.
„Mindez úgy értékelhető – írja Buda Béla -, hogy a mélyebb, intimebb kontaktus a másik emberrel szinte szükséglet, és ez a szükséglet a mi kultúránk körülményei között nehezen elégül ki, ezért jelentkezik az igény különféle pszichológiai „oldószerek” iránt.”
„Vagyok, mint minden ember: fenség,/ Észak-fok, titok, idegenség” – írja Ady. Ráérezve, hogy mai korunkban mennyire fontosnak érezzük saját egyediségünket és mennyire szeretnénk megőrizni saját énünk határait. Ezt tanuljuk kisgyerekkorunktól kezdve.
De ha mostanában, szüret után leülnek egy jó bor („az oldószer”) mellé az asztalhoz, gondoljanak arra, hogy van egy ennél sokkal mélyebb, eredendőbb vágyunk is, az, hogy túllépve önmagunkon mélységeket és magasságokat érezzünk, és végre igazán találkozzunk a másik emberrel.
 Még több az e heti Nők Lapjából:
• Jakupcsek Gabriella: A negyvenöt éves kismama » |
