Na most, szerinted mennyiben más a helyzet, ha elmész a pszichiáterhez, hogy fáradt és rosszkedvű vagy, és máris a kezedben az antidepresszáns receptje? Szerinted ez más? Szerintem ugyanaz pepitában. Mert kaptál egy gyógyszert, amely kőkeményen belekavar majd az agyad és a tested működésébe, öngyilkosságba hajszolhat, lenullázhatja a libidódat, egyéb finomságokról nem is beszélve, s mindezt azért, mert ránézésre feltételezte a doki, hogy neked alacsony a szerotoninszinted. Miért? Megmérte? Nem. Hátha nem is alacsony? Akkor minek kellene növelni? Na és ha alacsony? Igazolta valaki, hogy ettől volnál rosszkedvű? Igazolta valaki, hogy ha megemelik, akkor jókedvű leszel? Hát sajnos nem, nem és nem. Ezek mind-mind – ötven éve csupán – soha nem igazolt hipotézisek. Vagyis ott tartunk, mint az előbb az őrült sebésszel. Tiszta ideg vagy? Hát lehetsz is.
Na jó, de nézzük sorjában, mert azt hiszed, most az jön, hogy algakúrát, tisztító beöntést, thai masszázst vagy valami hasonlót akarok rád sózni „alternatív” terápiaként. Nem, nem akarok eladni neked semmit. Csupán megmutatom, miért nem jó akárki kése alá az első szíre-szóra befeküdni.
A depresszióról
Kezdjük azzal, mi a csuda az a depresszió. Persze talán tudni véled, hiszen körülötted mindenki abban szenved. De valójában, tudományos értelemben nem tudjuk, mi az a depresszió. Te is csak a lehangoltság és rosszkedv szinonimájaként használod. Na de egy szinonima azért mégsem betegség. Valójában nincsen semmiféle vizsgálat, amellyel két ember közül meg lehetne mondani, hogy – mondjuk – az egyik depressziós, a másik meg nem az. Ez talán szöget üthet a fejedbe, és kérdezheted, hogy akkor a pszichiáterek mégis honnan tudják. Hát onnan, hogy megkérdezik tőled, rosszkedvű vagy-e legalább két hete, tudsz-e rendesen aludni, van-e étvágyad, gondolsz-e olykor a halálra, meg ilyesmi. És ha a válaszod igen, akkor te depressziós vagy. Hú, de komoly, oda-vissza vizsgálat ez. Csak az a baj, hogy ezen az alapon mindenki, akit két hete kirúgtak a munkahelyéről, vagy akit két hete elhagyott a szerelme, vagy akinek két hete intenzíven van a papája, vagy akinek két hete csődbe ment a vállalkozása, vagy akit két hete… soroljam? Dióhéjban: akinek két hete történt valami elég szomorú az életében, az ezek szerint depressziós. Na most, mit kezdjünk azokkal a vizsgálatokkal, amelyek kimutatták, hogy egy országban az ómega-3-fogyasztással fordított arányban áll a depressziósok száma? Magyarán, hogy az ómega-3-hiány depressziót okoz. Más vizsgálatok azt igazolták, hogy a B1, a B6, a B9 (folsav), a B12, a D-vitamin, a vas, a szelén, a cink, a kalcium, a magnézium, a jód – és még mi minden – hiánya depressziót okoz. Továbbá hogy egy rakás testi betegség, agyi érszűkület, rejtett agyvérzés, vérszegénység stb., stb. mind-mind depressziót okoz. Szerinted ezt mind sorban kizárják, mielőtt kimondják a depresszió diagnózist? Naná, hogy nem. És szerinted miféle egységes betegség volna az, amelyet húszféle különböző ok egyaránt okozhat? Szerintem ilyen betegség nincs. A depresszió valójában gyűjtőfogalom, amely alá minden olyan állapotot besuvasztanak, amely lehangoltsággal, fáradtsággal, alvászavarral, egyszóval az idegrendszer megzavart működésével jár. Na persze van az ún. biológiai vagy endogén depresszió, az 1950-es években egymillió emberből ötven betegedett meg ilyenben. Ma meg ezt a gumibugyiszerűen kitágított diagnózist egymillió emberből 100 000-150 000 kapja meg. Találd meg köztük azt az ötvenet, akinek tényleg az agyával van baj. A többinek az életével van baja, vagyis az életét kellene megoldani, nem az agyát kezelni.
Na és a szerotoninnal mi a helyzet?
A szerotonin az agyban egy idegi ingerületátvivő anyag, másként transzmitter. Egy a kétezer közül! Jeffrey Lacasse és Jonathan Leo kutatók alaposan utánanéztek a depresszió szerotonin-hipotézisének, és feketén-fehéren kimutatták, hogy soha senki nem igazolta, hogy az alacsony szerotonin lenne az oka a depressziónak, hogy a szerotoninszint mesterséges lecsökkentése bárkit is depresszióssá tenne, vagy hogy bármely depressziós jókedvre derülne, ha megnövelik a szerotoninszintjét. Rámutattak, hogy a szerotonin-hipotézis a gyógyszeripar esti meséje a boldogság után sóvárgó embereknek. És miért olyan elterjedt? Mert tele van vele a média. A két kutató egy másik vizsgálatában – 2006 és 2007 között – követte az amerikai napisajtót, és minden olyan újságírót vagy pszichiátert megkérdeztek, aki azt írta vagy nyilatkozta, hogy a depressziót az alacsony szerotoninszint okozza, hogy milyen tudományos bizonyítéka van erre. Hátha ők tudnak valamit. De a kutatók nagy bánatára mindenkiről csak az derült ki, hogy ő is csak úgy hitte, hogy van valahol egy végső tuti bizonyíték. Hát nincs.
Oké, rossz az elmélet, de a gyógyszerek mégis hatnak. Vagy nem?
Jaj, tudom, annyira ciki, de sajnos nem hatnak. Irving Kirsch és munkatársai több vizsgálatban elemezték a gyógyszeripar által lefolytatott antidepresszáns-hatásvizsgálatok eredményét, és kimutatták, hogy az antidepresszánsok depresszióban a cukortablettával, vagyis a placebóval azonos hatásúak. Egyszerűbben: hatástalanok. Erre szokott ellenérv lenni, hogy „de ez csak egy vizsgálat”, amellyel szemben a gyógyszeripar fel tud vonultatni másik ötvenet. Csak egy a bibi. Pl. a legutóbbi, 2008-as Kirsch-elemzés ugyan tényleg csak egy elemzés, de viszont azt az ötven vizsgálatot elemzi, amelyre a gyógyszeripar külön-külön mint sikeres vizsgálatokra hivatkozik.
Na és akkor mit csináljak a depimmel?
A depresszió gyűjtőfogalom, ki kell hát derítened, te melyik változatában szenvedsz. Ha első önvizsgálatra nincs semmi elszontyolító az életedben, akkor gondolhatsz arra, hogy talán vitaminhiányod, vas-, szelén- stb. vagy ómega-3-hiányod van. Ezek olyan anyagok, amelyekkel valóban sikeresen kezeltek depressziósokat. Persze olyanokat, akik ezek hiányától voltak depisek. Aztán, különösen télen, a fényhiány is okozhat depressziót. Ezt speciális, nagy fényerejű lámpákkal lehet kezelni, ilyet be lehet szerezni. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a rendszeres sport, torna, testmozgás hatásos depresszió ellen. És végül itt vannak a gondolataid. A depressziót a kognitív elmélet szerint az okozza, hogy a depresszióra hajlamos ember mindenből hajlamos negatív következtetést levonni, ezeket rejtett automatikus negatív gondolati sémáknak nevezzük. Ha ezeket szépen felszámolod, és kicseréled őket, ha nem is pozitívra, de legalább tárgyilagosra, akkor szépen lassan felszámolod a depidet.
A végére hagytam az élet nagy kérdéseit. Mert van úgy, hogy a dolgok tartósan rosszul alakulnak, és ettől zsinórban lehangolt vagy. Ha akarod, persze nevezheted ezt depressziónak. De akkor csak betegséggé minősíted át a balsorsot, a hullámvölgyet. Ettől ez nem lesz jobb, sőt elveszed magadtól a lehetőséget is, hogy változtass. Ha „betegség”, akkor már az nem a te asztalod, hanem a dokié.
Egy amerikai vizsgálatban visszamenőleg kikérdeztek hetven–nyolcvan éves embereket arról, voltak-e életük során depressziósak. Egy-két százalék mondta, hogy igen. Pedig volt életük során két világháború, egy koreai és egy vietnami háború, pár év faji zavargás, Kennedy meggyilkolása stb. Aztán megkérdeztek olyanokat is, akik az ötvenes években születtek, és a vizsgálat idején harminc körül jártak. Közülük már tizenöt százalék volt depressziós – s mi lesz velük, mire nyolcvanévesek lesznek? Vagyis az idős emberek a súlyos sorscsapásokra és történelmi fordulatokra adott lelki reakcióikat nem betegségnek, hanem természetes reakciónak tekintették. Őket még nem okosította ki a média, hogy „te nem szomorú vagy, hanem szerotoninhiányod van”.
|
Felhasznált irodalom:
|
