Életmód

Egy csokor virág meggyógyít?

A virágok káprázatos színükkel nemcsak a szemünket gyönyörködtetik, de jó hatással vannak érzelmeinkre, sőt gyógyítani is képesek. Díszítsd az otthonod színes tavaszi csokrokkal, és meglátod, tested-lelked is virágba borul.

A színek lelki és fizikai hatását már az ókori egyiptomiak és kínaiak is ismerték. Tudták, hogy testünk középvonala mentén hét csakra helyezkedik el, melyeken keresztül felvesszük a külvilág energiáit, és kibocsátjuk a sajátunkat. Minden csakrán más-más hullámhosszú energia áramlik át, és minden frekvenciatartománynak megfeleltethető egy-egy szín is, hiszen a szín nem más, mint egy meghatározott hullámhosszú rezgés. Tehát minden csakrának van egy jellemző színe, amely energetizálja, erősíti. A gerincvégnél található gyökércsakrát a vörös, az alhasi szexcsakrát a narancs, a köldökcsakrát a sárga, a szívcsakrát a rózsaszín, a nyaktőcsakrát a kék, a szemöldökök között elhelyezkedő harmadikszem-csakrát a lila, a fejtetőcsakrát pedig a fehér szín erősíti. Bármilyen formában is találkozunk egy színnel – szobánk falaként, a rajtunk levő ruhaként vagy egy csokor virágként –, a megfelelő csakrán keresztül hatni fog gondolatainkra, érzelmeinkre és testi egészségünkre. Minden csakrához tartoznak ugyanis bizonyos szervek és testrészek, melyek egészségéért az adott energiaközpont felel azzal, hogy ellátja energiával. Emellett tartoznak hozzá bizonyos érzelmek, gondolatok is, melyeket a rajta átáramló energia képes felerősíteni.

Gyógyító színes csokrok

Szedd a tavasz virágát…

A színek tehát energiát juttatnak szervezetünkbe, ezáltal képesek befolyásolni lelkiállapotunkat és testi egészségünket. A tavasz sok színes virággal ajándékoz meg, használd hát ki természetes gyógyító erejüket, és készíts magadnak testi-lelki „egészségcsokrokat”.

Vörös

Hogyan hat a lelkedre?

A vörös a szenvedély, a szexualitás, a tűz és az erő színe. Fokozza a nemi vágyat, izgat, élénkít és serkent. Határozottá, magabiztossá tesz, erősíti az akaraterőt, az elszántságot, a biztonság és a valahová tartozás iránti vágyat. A legtöbb energiát ez a szín közvetíti, ezért erőteljesen aktivizál. Az ördög színének is szokták nevezni, mert növeli az agresszióra, a konfliktusra, a türelmetlenségre és a dühre való hajlamot.

Hogyan hat a testedre?

A lábak, a vesék, a mellékvese, a végbél, a farokcsont és a nemi szervek energiaállapotát javítja. Vörössel gyógyítható a vádligörcs és a székrekedés is. Ha egy csakrán keresztül nem tudunk elegendő energiát felvenni a külvilágból, akkor a hozzá tartozó szervek alulműködnek, ezen az adott energiaközpont színével javíthatunk. Ám ha egy szerv túlműködik, akkor a csakra ellentett színével fékezhetjük meg a többletenergiát. Mivel a vörös serkenti a vérkeringést, és fokozza a vérbőséget is, menstruáció és gyulladások esetén kerüld, helyette zölddel csillapíthatod a szervek túlműködését.

Gyógyító színes csokrok

 

Tavaszi virágtippek: áprilisban a tulipán, májusban pedig a szegfűk és a gerberák szépségét és jótékony hatását élvezheted.

Narancssárga


Hogyan hat a lelkedre?

Fokozza az életkedvet, a kíváncsiságot, az optimizmust és a kreativitást. Erősíti az önbizalmat és a kezdeményezőkészséget, bátorít, jóságra és nemességre sarkall. Serkenti a nemi vágyat, fokozza a szexuális kisugárzást. Kapcsolatteremtési problémák vagy szexuális zavarok esetén is segít.

Hogyan hat a testedre?

Támogatja a hasi és kismedencei szervekért, az ivarmirigyekért, a keresztcsontért, az ágyékcsigolyákért és a szaporodásért felelős szexcsakra működését.

Tavaszi virágtippek: áprilisban a tulipán, májusban pedig a gerbera és a körömvirág díszítheti otthonod.

Citromsárga

Hogyan hat a lelkedre?

A vidámság, a boldogság, az életöröm és a könnyedség színe. Felvidít, erősíti az önbizalmat, növeli a bátorságot és a tettrekészséget. Jó hatással van az ítélőképességre, és segít a tisztánlátásban. Pozitív gondolkodásra és optimizmusra késztet, hatásos a félelmek, a fóbiák, az érzelmi zavarok, illetve a depresszió kezelésében. Javítja a koncentrációt, ezért tanuláskor, vizsgák előtt érdemes sárga virágokkal körülvenned magad.

Hogyan hat a testedre?

Javítja a gyomor, a máj, az epehólyag, a hasnyálmirigy, a rekeszizom és az idegrendszer energiaellátottságát. Erősíti az emésztőszerveket és a nyirokrendszert, ha azonban hányingered vagy hasmenésed van, kerüld a sárgát, inkább kék színű virágokat szerezz be.

Gyógyító színes csokrok

 

Tavaszi virágtippek: áprilisban nyílik a nárcisz, a viola, a tulipán, az írisz, májusban pedig a gerbera és a szegfű.

 

Rózsaszín


Hogyan hat a lelkedre?

A szerelem és a szeretet színe. Csökkenti a feszültséget és a kimerültséget, segít az élet élvezetében, az önbecsülés és az önszeretet erősítésében. Hatásos mindazoknak, akik gyengédségre, védelemre, törődésre vágynak, de azoknak is, akiket túlzott kötelességtudat gyötör.

Hogyan hat a testedre?

Erősíti a szív és a keringési rendszer, a tüdő, a mellkas, valamint a háti csigolyák működését.

Tavaszi virágtippek: áprilisban a jácint, a tulipán és a szívvirág, májusban pedig a gerbera és a szegfű segíthet feltöltődni.

Kék


Hogyan hat a lelkedre?

Nyugtató, lazító és csillapító hatású, segít leküzdeni a félelmet, és meglátni a rosszban is a jót. Amikor lelked viharos és zavart, a kék lecsillapítja, és a helyes döntés felé terel. A kommunikációs képpességet is erősíti, emellett tisztává varázsolja a gondolatokat, és fokozza a kreativitást. Ha túl sok kékkel veszed körül magad, lehangolttá, álmataggá válhatsz. A rossz alvóknak azonban kifejezetten előnyös, mert mélyebb lesz az alvásunk.

Hogyan hat a testedre?

A nyak, a nyakcsigolyák, a légutak, a pajzsmirigy és a felső végtagok egészséges működését befolyásolja. Ha megfáztál, köhögsz, és fáj a torkod, érdemes ezt a színt használnod.

Gyógyító színes csokrok

 

Tavaszi virágtippek: áprilisban a kék nefelejcset, a jácintot és az íriszt, májusban pedig a harangvirágot hívhatod segítségül.

 

Lila


Hogyan hat a lelkedre?

Véd a negatív energiáktól, fejleszti a képzelőerőt és az alkotókészséget. Találékonnyá tesz, javítja az intuiciót és az empátiát. Mivel a lila a piros és a kék színek keveréke, egyszerre nyugtat és erősít, így hangulati válságok, érzelmi zavarok esetén kifejezetten hasznos. Mivel védelmet sugall, lila színekkel vedd magad körül, ha úgy érzed, kiszolgáltatott vagy.

Hogyan hat a testedre?

Erősíti az arc, az orr, a fül, a homlok, a kisagy és az idegrendszer működését.

Tavaszi virágtippek: áprilisban nyílik a lila akác, az írisz, a tulipán, és az orgona, amelyben még májusban is gyönyörködhetsz.

Fehér

Hogyan hat a lelkedre?

A tisztaság, a béke és a remény, valamint az önuralom, az elmélyülés és a transzcendencia színe. Gátolja a gondolatok szabad szárnyalását, ezért érdemes kerülni a túl sok fehéret.

Hogyan hat a testedre?

A koronacsakrán keresztül az agykéreg, az agyalapi mirigy, a koponya és a szemek egészséges működését támogatja.

Gyógyító színes csokrok

 

Tavaszi virágtippek: áprilisban fehérorgona-, jázmin– és jácint-, májusban pedig liliom-, margaréta-, szegfű- és gyöngyvirágcsokrokkal díszítheted otthonod.

Javítsd a hangulatod!

Az érzelmeket a hozzá tartozó színnel erősítheted, a szín komplementerével pedig gyengítheted.

  • Ha a szeretet érzését akarod fokozni, akkor rózsaszín virágokkal díszítsd a lakásod.
  • A dühöt és az agressziót erősítő szín a vörös, ezért ezeket az érzelmeket a vörös ellentettjével, a zölddel tudod kioltani.
  • A lehangoltság színe a kék, amit sárgával, naranccsal kompenzálhatsz, hogy életvidámabb legyél.
  • Fáradtság, rosszkedv esetén meleg színeket, míg zaklatottság, feszített idegállapot esetén hűvös színeket használj.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése