Egy rövid, tanulságos mese, melynek főszereplője lehet, hogy te vagy
Egyszer volt, hol pedig nem volt egy favágó. Ereje teljében naponta képes volt akár kilenc fát is kivágni. Ez nagyon klassz eredmény. Egy idő után azonban csak hatot, majd hármat, és végül alig bírt kétszer annyi munkával egy darab fát kivágni. Azt gondolta, biztosan megöregedett, és más munka után kellene néznie, amikor eszébe jutott valami. A fejszéjét sohasem élezte meg, mondván, hogy nincs ideje rá. Ismerős történet?
A kérdés az, hogy hosszú vagy rövid távon gondolkodunk-e, mert a mi életünknek mi vagyunk a forgatókönyvírói, a főszereplői és a rendezői is egy személyben. Három az egyben, hasonlóan ahhoz a bizonyos kávéhoz. A kérdés, hogy a te filmed miről szól. És hányszor álltál meg, hogy végiggondold, mit miért teszel? Megszokásból vagy valódi meggyőződésből? Szóval, végiggondoltad-e, hogy végiggondoltad-e? Vigyázz, becsapós a kérdés.
A legbutább mondat, amelyet valaha hallottál
Előfordult-e már veled, hogy elítélted magad, és azt mondtad, hogy bűnös vagy? Ez elindíthat egy folyamatot, mely a bűnhődést vonja maga után. Hiszen a kettő együtt jár, erre Dosztojevszkij pompásan rámutatott. Ha ez megtörténik, akkor a boldogság – köszönés nélkül – jó messzire költözik tőlünk. Úgy fogjuk intézni (még ha nem is tudunk róla), hogy szenvedés legyen az életünk. Persze ez nem zárja ki azt, hogy mivel nem vagyunk tökéletesek, olykor hibázunk, de ez nem minősül bűnnek. És nem azért, mert más szóval illetjük, hanem mert nem szándékosan, másnak rosszat akarva – amiben örömünket leljük – hajtottuk azt végre. Az a bizonyos buta mondat pedig az, hogy „sosem bocsátom meg magamnak”. Rendben, akkor cipeld magaddal örök életedben ezt a koloncot, és bűnhődj általa. Ezzel semmit nem oldasz meg, mert nem tanulsz a hibádból, és minden marad a régi, kivéve, hogy olyan leszel, mint aki folyamatosan citromot nyalogat.
Konkrét gyakorlat:
Fogj egy papírt és egy tollat. Eddig nem nehéz a feladat. Tedd fel a kérdést önmagadnak, és mindent írj le, ami jön: „Jó ember vagyok-e?” Mármint te. Ha igen, akkor lehet, hogy nem érdemes tovább olvasnod ezt a cikket. Ha nem, akkor pedig tedd fel azt az intelligens kérdést önmagadnak, melyet a gyerekek szoktak, hogy „miért?”. Miből gondolod ezt, mert elképzelhető, hogy csak megszokásból hibáztatod magad, és sosem gondoltad végig. Na, mire jutottál?
Amíg ezt a lépést nem tetted meg, javaslom, pótold be, és utána olvasd tovább a cikket, mert különben nem fog megváltozni az életed. Az olvasástól még senki sem lett boldogabb, így a recept tanulmányozásával még nem fogunk jóllakni.
Azon kapom magam, hogy másoknak akarok megfelelni
Sokszor tapasztalom, hogy egy újdonsült társaságban sokan feszültek lesznek, és elkezdenek megfelelni a másik embernek, aki ilyenkor alkotja meg a véleményét, és fontos, hogy pozitív s jó legyen ez a kép. De vajon mennyire lehet hitelt érdemlő ez a vélemény, ha az illető csak néhány perce vagy órája ismer minket, mi pedig ismerjük már önmagunkat évtizedek óta?
Kinek a véleményére érdemes adni? Érdemes ezt átgondolni, és kezdetben egyedül lenni.
Konkrét gyakorlat:
Menj ki a természetbe, ahol nem kell senkinek sem megfelelned, és figyelj önmagadra. Milyennek érzed magad? Mi a véleményed önmagadról? Milyen érzéseid és gondolataid támadnak? Írd össze ezeket, mert így könnyebb felismeréshez jutnod, mert amíg leírod, addig is újra átgondolod.
Ha nem tudod ezt megtenni, akkor hunyd be a szemedet (kivéve, ha éppen kocsidat vezeted), tegyél fel valamilyen kellemes, nyugodt zenét a háttérben (persze a másik sorrendben, nehogy leverj valamit csukott szemmel), és képzeld el azt a helyet, ahol a legszívesebben tartózkodnál az adott pillanatban. Töltekezz, miközben egyedül sétálgatsz ezen a helyen képzeletben, és legyél ott maximálisan (láss, érezz, hallj, tapints). Bármit elképzelhetsz.
Mr. Bíró dönt a sorsunkról
A pszichológia azt mondja, hogy mindenkiben él egy bíró, aki ítéletet mond felettünk. A kérdés, hogy mi alapján, és hogy önmagunkban vagy Mr. Bíróban kezdünk-e el kételkedni. Az analitikus elméletek, illetve Freud szerint az egészséges személyiségnél ő hoz döntést (én) például az ösztönénünk felett. De vajon milyen más impulzusok érnek még minket, és mi alapján döntünk? Hiszen az élet tele van döntéssorozatokkal és azok következményeivel. És ki az, aki meghozza a döntéseket? Az önismeretben fontos lépés, hogy észrevegyük: a bírónk sokszor úgy reagál bizonyos dolgokra, ahogyan szüleink teszik azt. Ugyanolyan szlogeneket használunk: ,,Mi nem vagyunk olyanok”, „mi nem engedhetjük meg magunknak”, stb. De tudatosan végiggondoltuk ezt, vagy csak tudattalanul eltanultuk, mert ezzel találkoztunk gyermekként?
Akkor most mit is csináljak?
Először is figyelj a belső bölcsességedre, aki te vagy (lásd első gyakorlat). Mit üzen, mit szeretne, mi az, ami fontos neki? Így mások helyett elkezdesz őrá figyelni, önmagadra, és el tudod dönteni, hogy mit szeretnél valójában. Ha ez megvan, akkor mindent szívesen csinálsz, ergo örömödet leled benne, és ennek mellékhatása a boldogság. Egyszerűen hangzik, igaz?
Elméletben nem lehet úszni megtanulni, hiába beszélgetünk róla. Gondold végig, hogy ebből a rövid írásomból mi az, ami azonnal átültethető a gyakorlatba, és kezdd el alkalmazni. Tehát nem az a lényeg, hogy elolvasd az általam írottakat, hanem hogy megemészd azokat. És ha nyitott vagy konkrét módszerekre, akkor fogadd el tőlem ajándékként a boldogságrecepteket: www.keresztesattila.hu
