Szorcsik Viki: Szeretem feszegetni a határaimat

Mosolygósan, lófarokba kötött hajjal érkezik találkozónk helyszínére, egy kávézóba. Természetessége révén lehetne akár „a lány a szomszédból” is. Kedvessége és közvetlensége mögött a sorozatbéli főnővér karakterének visszafogottságát és a magazinfotókon pózoló szőke nő dögösségét kutatom.

– Sokféle arcod van. Mondták már?

– Még a közvetlen környezetem is így véli! Színésznőként szükségem van a sokszínűségre, hiszen így tudok minél több szerepet eljátszani. Szeretem változtatni a frizurámat, váltogatni a ruháimat. Kedvelem a laza, sportos viseletet, de nincs ellenemre a nőies öltözködés sem. 

– Melyiket érzed igazán magadénak?

– Nőiesen és sportosan is jól érzem magam. Akár mackónadrágban ülök otthon, akár magas sarkú cipőben jelenek meg valahol, ugyanolyan természetesen viselkedem. Ezt hoztam otthonról. Szívesen barátkozom, szeretek emberek közt lenni, beszélgetni, ismerkedni. Ugyanakkor szélsőséges is vagyok, és ez az élet minden területén megmutatkozik.

– És ezt hogy viselik a környezetedben élők?

– Biztosan nehezen. Sokaknak nem áll össze a kép, ki is vagyok valójában. Egykori kedveseim számára például biztosan örök kérdőjel maradok. Megvan bennem a bájos kislány, aki vágyik a szeretetre, kedves és aranyos, de él bennem a vagány, nagyszájú, odamondó nőci is. Hangulatember vagyok, egy pillanat alatt be tudok fordulni. Ilyenkor magamban kell elrendeznem a dolgokat, viszont ha ez sikerül, nyoma sem marad a korábbi depressziónak. Soha nem találom az egyensúlyt, semmiben sem ismerem az arany középutat. Annyira ellentmondásos ez számomra is, hogy egyelőre csak ismerkedem magammal. Vágyom a párkapcsolatra, a kötődésre, de közben rettegek is attól, hogy feladjam a saját életterem. Ha érzem a másik részéről az elfogadást, akkor kenyérre lehet kenni! Sokszor hozzám hasonló erős egyéniségekkel hozott össze a sors, és egyikünk sem engedett. Állandóan egymásnak feszültünk, rendszeresek voltak a konfliktusok. Bármennyire is nagy a szerelem, a folyamatos harc előbb-utóbb fárasztóvá válik.

– Feltételezem, a „kenyérre kenéshez” óriási kompromisszumkészség szükséges a másik részéről…

– Tudom, hogy nekem is kompromisszumokat kellene kötnöm, de sajnos ezt még csak tanulom. Nagyon makacs vagyok, úgy érzem, megőrülök, ha engednem kell. Igazságharcos vagyok, és iszonyatosan maximalista is. Persze lassan be kell látnom, hogy a körülöttem lévő világ úgysem lesz soha olyan, mint amilyennek én szeretném, vagyis nekem is alkalmazkodnom kell. Ez hosszú tanulási folyamat, rengeteg tapasztalással, örömmel és csalódással.

– Milyen az a pasi, aki miatt hajlanál egy kis kompromisszumra?

– Sokáig azt gondoltam, hogy akkor működőképes egy párkapcsolat, ha a két fél tökéletesen egyforma. Mára rájöttem, hogy ez nem így van. Az egyik kedvesem szinte a tükörképem volt, és állandó konfliktust szült, hogy szembeállított saját magammal. Olyan férfinak kellene mellettem lennie, aki bizonyos helyzetekben megnyugtat, csitít, megértet velem dolgokat. És persze akivel szeretjük egymást, odaadással létezünk a kapcsolat iránt. Az is nagyon fontos számomra, hogy legyen humora! Vicces lánynak tartom magam, szeretek bolondozni. Az élet nagyon rövid, fontos, hogy jól érezzük magunkat, és sokat nevessünk. Látod, megint egy szélsőség: néha meg tudok borulni, miközben tudom, hogy mindenen nevetni kell.

Az interjú folytatását a júniusi Wellnessben olvashatod.