nlc.hu
Életmód
Serdült Orsolya: Tudatosságból jeles

Serdült Orsolya: Tudatosságból jeles

Természetes szépség, aki 21 éves kora ellenére hihetetlenül tudatosan éli életét, mert úgy érzi, a céljainkért folytatott küzdelem mindig megtérül. Orsolya munka és tanulás mellett elszántan készült a szépségversenyre, ahol aztán a zsűrit is meggyőzte arról, hogy méltó a Miss World Hungary címre.

Serdült Orsolya: Tudatosságból jelesEgyik fotózásról a másikra rohan. Épphogy sikerül összehoznunk egy villámtalálkozót néhány utcára a címlapfotózás helyszínétől. Szinte levegőt venni sincs ideje, ennek ellenére a legnagyobb nyugalommal és rutinnal foglal helyet velem szemben. 

– A királynőválasztás óta sok felkérést kaptál?

– Igen, de nagyon élvezem ezt a pörgést. Mindig az utolsó pillanatban derül ki, hogy másnap vagy akár a következő órában hova kell mennem.

Tavaly is indultál a Miss World Hungary címért, akkor a legszebb huszonegy közé jutottál be. Mi ösztökélt arra, hogy újra megpróbáld?

– Úgy gondoltam, hogy ha nem próbálom meg újra, akkor egész életemre bennem reked a kérdés, hogy „mi lett volna, ha…”. Tisztában voltam vele, hogy tavaly nem adtam bele mindent, ezért elhatároztam, hogy idén komolyabban fogom venni a versenyt, és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni magamból.

Rosszindulatú pletykák szerint nem volt fair az újraindulásod…

Nagyon sokat gondolkodtam ezen, hiszen tudtam, hogy ha másodszorra is nekifutok, esetleg mástól veszem el a lehetőséget. Ugyanakkor ott motoszkált a fejemben az is, hogy miért ne próbálhatnám meg újra.

Serdült Orsolya: Tudatosságból jeles– Milyen érzés volt ezek után nyerni?

– Amikor a fejemre tették a koronát, azt éreztem, hogy mégiscsak megérte. Két hónappal a királynőválasztás előtt kezdtem el nagyon keményen edzeni. Mivel este, iskola és munka után jártam az edzőterembe, a hozzám közel állók nemegyszer láthatták a nap végi kiborulásaimat. Ennek ellenére nem volt hiábavaló küzdeni, és a végsőkig kitartani.

– Hogyan készültél a versenyre?

– Mindennap súlyzós aerobikra jártam, emellett nagyon odafigyeltem arra, hogy mit és mennyit eszem. Ügyeltem a rendszerességre is, fontos volt, hogy egyetlen főétkezés se maradjon ki. Reggelire nagyjából bármit ehettem, ebédre csak húst egy kis zöldséggel, vacsorára pedig épphogy csak csipegettem. Csütörtökön volt a döntő, előtte három nappal pedig mindenki tanácsot kapott az orvostól, aki nekem fehérjekúrát javasolt. Három napon keresztül naponta ötször 3 dl shake-et ihattam, és semmilyen szilárd táplálékot nem vehettem magamhoz. Ez a speciális turmix tartalmazta az összes vitamint és ásványi anyagot, amire a szervezetemnek szüksége volt. Sokan két korty után feladták, de én úgy gondoltam: most vagy soha.

A teljes interjút a júliusi Wellness magazinban találod.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top