Czeizel Endre: Szeretnék hinni!

Fotó: Sanoma-archívum/Kalló Iván

– A csodáknak több szintjük van. Néha bizonyos emberek csodatévőt látnak egy orvosban, ami pusztán az orvos szaktudásából adódik. Számos ilyennel találkoztam már a praxisom során. Ennek talán az az oka, hogy amikor egy nő, akinek a terhessége, vagy az, hogy életet adhat-e egy gyermeknek, az orvos döntésén múlik, akkor az ebből adódó sikeres kimenetelt csodának tekinti a saját életében. Létezik egy gyógyszer, amely az esetek 25%-ában fejlődési rendellenességet okoz a születendő gyermeknél akkor, ha a nő terhességének korai időszakában szedi. Ezért az orvosok nagy része abortuszt javasol. Sokszor keresnek meg ilyen helyzetben lévő kismamák, és a tanácsomat kérik. Én abból indulok ki, hogy 75%-os esélye van az egészséges gyermek születésének, ráadásul a 4D-s ultrahangvizsgálattal igazolható, hogy rendellenes-e a magzat, vagy nem. Ennek alapján sokaknak tudtam javasolni, hogy tartsa meg a terhességet, és ellenőrizzük a 20. hét körül a magzat állapotát, hiszen ekkor még dönthetnek a sorsáról, ha a baj bekövetkezett. Többen hallgattak rám, noha már a kezükben volt az abortuszra történő beutaló, és – hál’ isten – egészséges gyermekük született. Sokan ezt úgy fogták fel, mintha csoda történt volna velük. Sok képeslapot kaptam már olyan édesanyáktól, akik azt írták, csodát tettem. Ez nem csoda volt, csak ők úgy élték meg. Aztán vannak a számomra is érthetetlen csodák. Egy házaspár eljött hozzám, mert gyereket szerettek volna, de a férfinak nem volt ondósejttermelése. Mindent megtettünk, amit lehetett, mégsem tudtam segíteni. Jóval később egyszer csak visszajöttek, és boldogan újságolták, hogy sikerült, a nő terhes lett. Gratuláltam, de megmondom őszintén, arra gondoltam, hogy biztos egy másik férfi besegített… Ellenőriztettem ezért a férj ondóját – és rendbe jött!!! Amikor kerestem a magyarázatot az érthetetlen jelenségre, ők megmagyarázták az okot. Megtértek. Megjelent nekik Jézus Krisztus, azóta nem élnek bűnös életet, áldoznak az Úrnak, és íme az ajándék. Vannak ilyen csodák. Egyik rokonomnál rákot diagnosztizáltak. Nem engedte magát műteni, és terápiát sem fogadott el. Hat hónapot jósoltak neki az orvosok, és még 14 évig élt. Ilyen esetekben persze gondolni kell az orvosi tévedés lehetőségére, de az is lehet, hogy tényleg valamiféle csoda segített. Nem csak ezzel a számomra érthetetlen történettel találkoztam már, mégis ambivalens vagyok a hit kérdésében

– Mitől ambivalens a hittel kapcsolatban?

– Hívő családban nevelkedtem, aztán amikor bekerültem a vallásos gimnáziumba, és mindennap, kötött időben imádkozni kellett, besokalltam a vallási dogmák tömkelegétől. Aztán amikor futballistaként a csapatban először hallottam trágárságot, zavarba jöttem, és kialakult bennem valamiféle kompenzálási kényszer, amely megint csak eltávolított a vallásos neveltetésemtől. Végül a marxista szemléletű egyetemen elég materiálisan hangzott a következő kijelentés: „Tessék megnézni egy holttestet! Mikor szállt volna el abból a lélek, amikor azt sem tudjuk, hol van az emberben ilyen?” Ezek a szavak meglehetősen belém ivódtak akkoriban, és elvesztettem a vallásos hitemet, amit nagyon sajnálok. Közeledve életem végéhez, könnyebb lenne minden, ha tudnék hinni, főleg abban, hogy van tovább. Hiszek a szerelemben, a tudományban, a családban, az emberi tisztességben…, de a vallás felé visszavezető útra nem lehet erőszakkal visszaterelni magam. Jó lenne, ha egyszer csak jönne a megvilágosodás, mivel akkor bizonyára könnyebb lenne itt hagyni a földi világot.

Fotó: Sanoma-archívum/ Ványi Ákos

 – Fél?

– Igen, de elfogadóan, hiszen tudom, hogy véges az életünk.

– …ha angyal lennék, és teljesíthetném egy kívánságát, mi lenne az?

– A Nobel-díjat elintézhetné nekem…

– Nem lehet, hogy a Nobel-díjnál többet ér, amikor egy előadás után odamegy valaki Önhöz, és azt mondja: „Doktor úr! Én Czeizel-gyerek vagyok. Köszönöm!”

– Az ember életében az elismerésnek különböző szintjei vannak. Kaptam kitüntetéseket, jólestek, de nem ezekért dolgoztam, hanem elsősorban az egészséges gyermekek megszületéséért. És amikor az előadások után odajönnek hozzám, és olyasmit mondanak, amit Ön idézett, akkor érzem, hogy a munkám nem volt hiába. Meg azt is érzem, hogy sokan szeretnek, és bíznak bennem. Többet érhet a Nobel-díjnál az a sok ezer gyermek, akiket Czeizel-gyereknek mondanak, és hálás vagyok a sorsnak vagy a Jóistennek, aki ezt így intézte.

– Jóisten?

– Valamiféle rendezőelv van a világban, egyfajta rendszer. A térben és időben, ismeretben és tudásban való végtelenséget csak úgy lehet felfogni, hogy létezik valami összerendező elv. Működnek olyan szabályok az életben – ezt a genetikában is tapasztalom –, melyekhez kellett valamiféle felsőbb erő, ami elrendezte. Ebben hiszek.