Életmód

A lakosság nagyobb része nem adatja be a H1N1 elleni védőoltást

A magyar felnőtt lakosság többsége úgy véli, hogy biztosan nem adatja be magának a H1N1 elleni védőoltást.

A 18 év feletti magyar lakosság 81 százaléka elutasítja a H1N1 elleni védőoltás beadatását – derül ki a GfK LHS HealthCare 2009. október végén, 500 fő megkérdezésével készült lakossági felmérésének eredményeiből. Az elutasítás hátterében azonban eltérő okok húzódnak meg a lakosság különböző szegmenseiben.

A társadalom 4 százalékát alkotó „felső plusz” réteg körében a legnagyobb mértékű az elfogadottság a vakcinát illetően, bár közülük is mindösszesen 23 százalék adatta már be, vagy tervezi, hogy a közeljövőben beadatja magának a védőoltást. A társadalom 14 százalékát alkotó „befutott értelmiségiek” csoportja szintén így vélekedik, 21 százalékuk már is be is adatta, illetve be fogja adatni. Mindkét csoportra jellemző, hogy az átlagnál jóval magasabb a jövedelmük, felsőfokú végzettséggel rendelkeznek és jellemzően nagyobb városokban élnek

A „szegény nyugdíjasok” (25%) közül tízből kilencen gondolják úgy, hogy egyáltalán nincs szükségük az oltásra, így ők azok, akik a legkevésbé értenek egyet a vakcina által nyújtott védelem szükségességével. Emellett érdemes kiemelni az ugyancsak veszélyeztetettnek számító csoportot, a társadalom 17 százalékát kitevő „hedonista fiatalokat”, akik közül 85 százalék gondolja úgy, hogy számára szükségtelen a vakcina beadása.

Az elutasítás okai között számos indokot soroltak fel a válaszadók. A megkérdezettek között vannak olyanok, akik nem szoktak influenzások lenni, bíznak az immunrendszerükben, ezért nem adatják be maguknak a vakcinát. Vannak olyanok is, akik eddig sem adattak be influenza elleni védőoltást, csak a kötelezőt, és ez idáig sem történt semmi bajuk. Mások sok ellentmondásos információt hallottak a vakcináról, ezért tartanak tőle. Vannak olyan válaszadók is, akik korábban már tapasztaltak mellékhatást védőoltásnál, illetve félnek az esetleges mellékhatásoktól. Másik részük egyáltalán nincs meggyőződve a vakcina hatékonyságáról, amelyet egyébként túl gyorsan állítottak elő. Emellett a válaszadók közül többen mesterségesen gerjesztett hisztériának gondolják a H1N1 járványt.

A védőoltás mellett voksolók között vannak olyanok, akik krónikus betegek és ezért döntöttek az oltás beadatása mellett, és vannak olyanok is, akik eddig is beadatták az influenza elleni védőoltást, így most sem tesznek másképp. Mások pedig félnek a járványtól, a szövődményektől és gyermekeiket is féltik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése