A Klebelsberg Kuno Kultúrkúria (Budapest, II. kerület, Templom u. 2-10.) udvarán működik a Magyar Biokultúra Szövetség új Ökopiaca, ahol mindenki kedvére vásárolhat a különböző biotermékekből.
A program során kóstoltatással egybekötött biotermék kiállítás és -vásár várja a látogatókat, továbbá folyamatosan megtekinthetőek lesznek az Év Bioterméke verseny nevezettjei. A szakmai zsűri díjai mellett a regisztrált látogatók szavazata alapján közönségdíjat is átadnak. A tudományos konferencián a biogazdálkodásról és a fenntartható fejlődésről hallgathattok előadásokat, illetve gyakorló biogazdákkal találkozhattok. A kérdésekre szakértők válaszolnak.
A Magyar Biokultúra Szövetség idén 25 éves, melyet egész éves rendezvénysorozattal ünnepeltek. A Biokultúra Napon ünnepélyes keretek között kerül sor az év lezárására, az eredmények ismertetésére. A nap folyamán lehetőség lesz az eddigi rendezvények során készült kisfilmek és fotókiállítás megtekintésére. A napot állófogadás zárja, ahol bioterméket szolgálnak fel.
További információ és részletes program itt »
Az Ökopiac szombatonként 7-13 óráig tart nyitva. További információ itt »
A XXII. Biokultúra Nap részletes programja (2009. november 21.) |
|
9.00-10.00 | Regisztráció |
10.00-10.30 | Megnyitó, köszöntők |
10.30-11.00 | Létezik-e egyáltalán fenntartható fejlődés? |
11.00-11.30 | Növényvédőszer-használat és a fenntarthatóság |
11.30-12.00 | Természetvédelem és biogazdálkodás |
12.00-12.30 | Képzés a fenntarthatóság érdekében |
12.30-13.00 | Biogazdálkodás, mint lehetőség nemzeti adottságaink kihasználásában |
13.00-14.00 | Ebédszünet |
14.00-14.20 | Az AKG ökológiai célprogramok buktatói |
14.20-15.20 | Én így csinálom! (gyakorló biogazdák tapasztalatai) |
15.20 | „Év bioterméke” díjak átadása |
15.50 | Tombolasorsolás a regisztrált látogatók között |
A helyszín megközelíthető:
Autóval: Moszkva tér – Szilágyi Erzsébet Fasor – Hűvösvölgyi út – Hidegkúti út – Templom utca
Tömegközlekedéssel: Moszkva térről 61-es villamossal Hűvösvölgy végállomásig, majd 64-es, 164-es, 257-es vagy 57-es busszal a Templom utcai megállóig