Életmód

Egyél lassan, fogyj gyorsan!

Egy új holland kutatás szerint igaz az a tétel, amely szerint, ha kis falatokban, minden falatkát kiélvezve eszünk, lefogyhatunk.

A holland kutatók 22 egészséges, édességet szerető páciens esetében próbálták ki, hogy vajon a falatok méretének van-e szerepe abban, milyen gyorsan telnek el az ételtől. Arra is megkérték a vizsgálat alanyait, hogy egyik csoportjuk három, a másik 9 másodpercig rágja a falatokat – ezzel a módszerrel azt szerették volna kideríteni, hogy vajon a lassú evés befolyásolja-e, mennyit esznek összesen.

A vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy azok az emberek, akik a legkisebb, ötgrammos falatokat kapták, és minden falatot 9 másodpercig rágtak, összességében 65 százalékkal ettek kevesebbet, mint azok, akik 15 grammos falatokat rágtak mindössze 3 másodpercig. Vagyis a lassú evés könnyen elvezethet az áhított fogyáshoz.

A szakértők azt tanácsolják, hogy fogyasszunk olyan nassolnivalókat, amelyek – amellett, hogy kalóriaszegények – kis darabokból állnak, és sokáig lehet rágcsálni őket. Nagyon jó választásnak bizonyulnak például a bogyós gyümölcsök, vagy a mandula: ez utóbbi ugyan nem kalóriaszegénységéről híres, de a rostok és az egészséges zsírsavak, valamint a hasznos ásványi anyagok kiváló forrása.

Egy másik holland kutatás azt az állítást is igazolta, hogy azok, akik elsősorban folyékony kalóriákat vesznek magukhoz, összességében 30 százalékkal többet fogyasztanak, mintha valódi ételt ennének – jó ok ez az eredmény arra, hogy visszafogd a cukros üdítők és gyümölcsitalok fogyasztását, és helyettük inkább gyümölcsöt, zöldséget, italként pedig vizet, ásványvizet válaszd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése