nlc.hu
Életmód
Önmagadat gátolod a boldogságban? – Megoldás két lépésben

Önmagadat gátolod a boldogságban? – Megoldás két lépésben

Minden embernek van egy saját öntudatlan életfilozófiája, amely meghatározza élete milyenségét. Legtöbbször azonban épp ez a belső, tudattalan hitrendszer akadályoz meg minket abban, hogy boldogok legyünk.

Egy egyszerű kérdésfeltevéses módszer segítségével megtanulhatod felismerni saját tudat alatti hitrendszeredet, amely szerint életedet működteted. Ha valamely életterületeddel nem vagy megelégedve, vagy úgy érzed, nem jön a várva várt siker, akkor valószínűleg egy benned lévő gátló „alapelv” okozza mindezt. Az öndiagnózishoz nem kell semmiféle külső segítség, sem szakmai tudás. Akár most is kipróbálhatod.

Minták a múltból

Életfilozófiánk, azaz belső „alapelveink” részben attól függnek, hogy gyermekkorunkban milyen tapasztalatokat éltünk át, és milyen következtetéseket vontunk le ezekből. Ha például valaki gyermekként azt érezte, hogy csak akkor kap szeretet, ha jól teljesít az iskolában, vagy rendesen viselkedik, akkor arra a következtetésre juthat, hogy a szeretetért valamit nyújtania kell, azaz ki kell érdemelnie. Ez később „alapelvvé” formálódhat benne, és felnőttként sem tudja majd elhinni, ezért elfogadni sem, hogy valaki csak saját magáért szeresse. Életünk milyenségéről nagyrészt mi magunk, azaz saját „alapelveink” döntenek. Mi alkotjuk őket, mi működtetjük életünket ezek szerint, mi korlátozzuk vagy támogatjuk magunkat általuk. Szerencsére saját törvényeink vagy „alapelveink” megismerését követően lehetőségünk van a boldogságunk útjában álló rendelkezéseinket megváltoztatni vagy megszüntetni, és újakat alkotni helyettük.

Önmagadat gátolod a boldogságban? - Megoldás két lépésben

 
A döntéseid formálják életedet

Az ember számára megadatott a lehetőség és a képesség, hogy a saját élete és annak minősége felől döntsön. Ez a szabadság azonban nem opcionális, mert az embernek folyamatosan döntenie is kell. A döntéseinket azonban „alapelveink” határozzák meg. Minden, ami az emberhez eljut, csak egy reakció valamelyik tettére. Ahhoz, hogy tudatában legyünk ezeknek az összefüggéseknek, fel kell tárni mind a tudatos, mind a tudat alatti szinten működő „alapelveket”.

A belső kódexed

Hogyan derítheted ki, milyen törvények alapján működsz, milyen „alapelvek” képezik hitrendszered alapját? Vizsgáld meg az életedet, és felfedezed törvényeidet! Életed milyensége ugyanis pontosan lefesti azt a képet, amelyet a lelkedben hordozol. Az életed a te döntéseid és hitrendszered miatt olyan, amilyen. Tehát első lépésként nézd meg, milyen az életed, mely területekkel nem vagy megelégedve. Jelen életünk problémái nyújtják a legmegfelelőbb lehetőséget arra, hogy megtaláljuk a hibásan működő „alapelveket”. Ismerd hát meg az adott problémát okozó egyéni „alapelveidet”.

 Első lépés

Önmagadat gátolod a boldogságban? - Megoldás két lépésbenKezdd ott a feltárást, ahol valami zavar. Ha például nincs partnered, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy miért választottad (!) az egyedüllétet. Tudod, minden a saját döntésünk miatt olyan, amilyen. Lehet, hogy azt fogod válaszolni, hogy azért vagy egyedül, mert nem találtad még meg az igazit. De vajon miért nem találtad meg? Előfordulhat, hogy úgy gondolod (közeledünk a törvényhez), csak akkor találhat rád a nagy Ő, amikor méltó leszel rá. Azt gondolod, még le kell fogynod pár kilót, vagy anyagilag a saját lábadra kell állnod, esetleg a karrieredben szeretnél még sikereket elérni, stb. Nem is tudsz róla, de az önmagaddal szembeni állandó elvárások miatt te magad tologatod folyamatosan az igazi pároddal való találkozás időpontját. Mivel nem hiszed el, hogy úgy is beléd szerethet valaki, amilyen épp most vagy, ezért a te életedben ez az elv lép működésbe. Addig nem találsz magadnak megfelelő partnert, amíg nem tartod magad elég jónak. A magányod hátterében tehát sikerült tetten érni egy, a boldogságod útjában álló „alapelvet”, hiszen tudatos szinten hiába vágysz szerelemre, ha tudat alatt nem engeded meg magadnak. Megalkottál egy törvényt, amely minden körülmények között beteljesíti önmagát, és végérvényesen megkeserítheti az életedet.

Mit fogadsz el?

Azzal is meg tudsz pecsételni egy élethelyzetet, ha valamit elfogadhatónak tartasz. Például elégedetlen vagy ugyan a fizetéseddel, de ahogy körbenézel, felfedezed, hogy mások még rosszabbul élnek. Így a saját helyzetedet nem rossznak ítéled meg, hanem úgy veszed, mint valamit, ami normális, azaz elfogadható. A rossz helyzet ennek megfelelően „törvénybe lesz iktatva”, ezért elkerülhetetlenné és megoldhatatlanná válik. Saját magadat tiltod le attól, hogy álmaid eléréséért erőfeszítéseket tegyél, sőt még az is megeshet ilyenkor, hogy vakon elmész a lehetőségek mellett is.

 Második lépés

 
Most, hogy már tisztában vagy azzal, milyen gátló „alapelvek” szerint éltél idáig, szabadságodban áll megváltoztatni ezeket a rendelkezéseket. Hozz új törvényeket! Hogyan? Kétféle módon is megteheted. Néha már az is segíti a változást, ha sikerül felismerned a benned működő „alapelvet”, de hatékonyabb, ha az eredeti törvényt jelképesen hatályon kívül helyezed, és megfogalmazol helyette egy másikat. A fenti példából kiindulva az új alapelvet fogalmazd meg így: „A szerelem bármikor rám találhat, függetlenül attól, éppen milyen élethelyzetben vagyok.” A másik módszer pedig az, hogy keresel egy olyan eseményt az életedben, amikor épp az ellenkezője történt annak, amiben eddig hittél. Ha például eddig úgy vélekedtél a férfiakról, hogy mind megcsalja a párját, és ebbe bele is törődtél, akkor ez valósult meg a te világodban is. Emlékezz vissza, biztosan volt olyan szerelmed, aki nem tette ezt veled. Ha csak egy ilyen tapasztalatod is volt, akkor ez alapján felül tudod írni a törvényt, és elkezdhetsz hinni abban, hogy igenis léteznek hűséges egyedek is a férfiak között. A hitrendszered megváltoztatása természetesen nem fog egyik napról a másikra menni, lassú folyamat ez, de sokat segíthet az életben való boldogulásban.

Önmagadat gátolod a boldogságban? - Megoldás két lépésben

 

Összhangban önmagaddal

Ahhoz, hogy teljes képed legyen saját hitrendszeredről, természetesen a jól működő törvényeket is érdemes feltérképezni. Gondold végig most azt, hogyan értél el sikereket. Harcoltál, vagy kivártál? Kezdeményeztél, vagy a szerencsére bíztad magad? Ha például belső indíttatásból fakadóan úgy gondolod, hogy a szerelemben igenis elfogadható, ha egy nő kezdeményez, akkor tedd azt. Ne várj arra, hogy az, ami másoknál bevált, a te életedben is működni fog. Mindenki számára a saját „alapelve” a megoldás, amely az igazi lényéből fakad, és nem átvett viselkedés. Viszont fontos tudnod, hogy a te törvényeid csak a te világodat működtetik, nem szabad elvárnod másoktól, hogy ők is ugyanazon „alapelvek” szerint éljenek. Sok kapcsolatnak épp ez a bökkenője. Hány férj és feleség gondolja úgy, hogy a társa életét az ő törvényeinek kellene irányítania! Hány szülő gondolja, hogy gyermekének az ő elképzelése szerint kellene élnie! Az életben való boldogulás fontos tényezője, hogy megleld saját belső törvényeidet, de ne erőltesd rá azokat senki másra, mert mindenki másképp működik, más a genetikai kódja, másak a lehetőségei, és máshogy képes a boldogságra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top