nlc.hu
Életmód
A “falométer” a karcsúság titka?

A “falométer” a karcsúság titka?

Hasznosnak bizonyult a kis létszámú kipróbáláson egy elektronikus eszköz, amely figyelmeztette a falánk evésre használóit - közölték brit kutatók a British Medical Journal című orvosi szaklap szerdai számában.

A számítógéppel összekötött mérleget a svéd Karolinska Intézet munkatársai fejlesztették ki. Bristoli orvosok 18 hónapon át követtek nyomon 106 gyereket, hogy teszteljék a készüléket.
A csoportban 9 és 17 év közötti elhízott gyerekek voltak, akik testtömegindexe (BMI) meghaladta a 30-at. A berendezés mérlegrészét étkezéseknél az asztal lapjára, a tányér alá tették. Egy program segítségével nem csupán azt látta a tesztalany, hogy milyen sebességgel fogy tányérjáról az étel, de azt is, miként viszonyul ez az optimális evési tempóhoz. Jelentősebb eltérés esetén a készülék figyelmeztette az önkénteseket.
Egy év elteltével a készüléket használó csoport BMI értéke 2,1-el lett kisebb, ez a csökkenés mintegy háromszorosa volt annak, amit a kontrollcsoportban lévő, “falométer” nélkül fogyó gyerekeknél sikerült elérni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top