Életmód

A tökmag és a szex – Prosztatavédő ételek

A férfiak jelentős részének tudomása van a prosztatája létezéséről, ugyanis számtalan kellemetlen tünet okozója lehet ez a szerv. Amíg jól működik, jelenléte teljesen észrevétlen marad. Fontos tehát, hogy megóvjuk egészségét intimtornával és táplálkozással. Íme a legfontosabb prosztatavédő élelmiszerek.

Kicsi, de jelentős szerv

A tökmag és a szex - Prosztatavédő ételekA prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye nagyságú és alakú, tokkal körülvett mirigy, amelynek váladéka adja a sperma folyékony részének jelentős hányadát. A szerv a tömörsége miatt kitapintható a végbélen keresztül, és duzzanata következtében nagy nyomást tud gyakorolni a rajta áthaladó húgycsőre. Ezt tapasztalhatják a prosztatamegnagyobbodással küzdő férfiak a vizelési nehézségeik során.

A méretbeli növekedésen kívül a prosztata jellemző betegsége lehet a gyulladás és akár a rák is. A megnagyobbodás olyan gyakori jelenség, hogy az 50 év feletti férfiak 50 százalékát érinti, hiszen a jóindulatú elváltozás hátterében az öregedés folyamatában lejátszódó hormonális változások is állnak. Jellegzetes tünetei a vizeletürítési problémák, illetve az utócsepegés. A sűrű vizelési inger, a vizelési képtelenség, a fájdalom, a hidegrázás, a láz akut prosztatagyulladást jelezhet, amely orvosi kezelést igényel. A krónikus gyulladás tünetei nem ilyen feltűnőek, hiszen ott nincs láz, jelentős fájdalom, de a problémák állandóan jelen vannak. Mindenképpen kivizsgálást igénylő állapotról van szó, hiszen akár daganatos elváltozásnak is alapja lehet.
A jó hír, hogy a prosztata rendszeres kiürítése pozitív hatással van a szervre, így az aktív nemi élet terápiás hatású. (Érdekes megfigyelés, hogy a többnejűséget engedélyező országokban jóval alacsonyabb a prosztatabántalmak aránya.)

Védőhatású élelmiszerek

A Torontói Egyetemen jó ideje vizsgálják az élelmiszerek és a tápanyagok egészségre gyakorolt hatását. A prosztatarák megelőzésének céljából is tesztelték már számos élelmiszer védőhatását, hogy még teljesebbé tehessék a betegség terápiáját. Különös figyelmet fordítottak az E-vitamin, a szelén, a D-vitamin, a zöld tea, a szója és a likopin emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatására. Érdemes tehát odafigyelni a bizonyítottan jótékony hatású élelmiszerek fogyasztására.

A tökmag és a szex - Prosztatavédő ételek

 

Tökmag és kisvirágú füzike

A prosztata megnagyobbodása lassan kialakuló tünetekkel járó folyamat, amelynek megelőzésében és kezelésében a rendszeres nemi életen kívül az intimtorna is jó módszer lehet (ennek már férfiak számára kidolgozott változata is van). Kerülni kell továbbá a szűk alsóneműk, nadrágok viselését. És van néhány olyan természetes anyag, amelyek gyógyhatásai bizonyítottan jó hatással vannak a prosztatára:

Tökmag, tökmagolaj és az ezt tartalmazó szerek.
Mogyoró, dió és telítetlen zsírsavakat tartalmazó olajok (például olíva, szezám).
Keresztesvirágúak (brokkoli, kelbimbó, kelkáposzta).
Tengeri alga, tengeri halolaj – magas jód- és szeléntartalmuk miatt.
Kisvirágú füzike: a gyógynövényből lehet teát főzni (1/4 liter forró vízhez 1 púpozott teáskanál füzike, amiből egy csészét éhgyomorra, egy csészét vacsora előtt fogyasszunk), de kapható tabletta formájában is.

A csalán kivonata gyulladáscsökkentő hatóanyagot tartalmaz
A csalán kivonata gyulladáscsökkentő
hatóanyagot tartalmaz

• A paradicsom a magas likopintartalma miatt védőhatású. A Harvard Orvosi Egyetemen kimutatták, hogy azoknál a férfiaknál, akik paradicsomalapú élelmiszereket fogyasztottak heti két alkalommal vagy többször, 34%-kal csökkent a prosztatarák kockázata, azokhoz képest, akiknek ez nem szerepelt az étrendjében.
• A szója a növényiösztrogén-tartalma miatt jelentős szerepű a védelemben. Egyes kutatók szerint a magas szójafogyasztásnak köszönhető, hogy Japánban 100 000 férfiból mindössze 4 hal meg prosztatarákban. A nyugati országokban ez az arány 17 a 100 000-ből.
• A törpepálma a legtöbbet kutatott, prosztatamegnagyobbodás kezelésére alkalmas gyógynövény. Termései 1,5%-ban a tesztoszteron metabolizmusába bekapcsolódó zsírsavakat és szterolt tartalmaznak, gátolják a prosztatamegnagyobbodásért is felelős dihidrotesztoszteron képződését. A gyógynövény 50 százalékkal csökkentette az éjszakai vizelések számát, és 42 százalékkal mérsékelte a hólyagban maradó vizelet mennyiségét is.
• A csalán kivonata gyulladáscsökkentő hatóanyagokat tartalmaz, amelyek csökkenteni képesek a prosztatasejtek anyagcseréjét és növekedését, s ezzel a gyulladások és a megnagyobbodás rizikóját is. A törpepálmával kombinálva hatása megsokszorozódik.
• Kitűnő fertőtlenítő hatású és vizelethajtó a medveszőlő. Ezzel óvatosan kell bánni, mert nagyobb mennyiségben májkárosító hatású, ezért teáját egy hétnél tovább ne fogyasszuk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top