nlc.hu
Életmód
5 lépés a szerelem? – Csábító illatok

5 lépés a szerelem? – Csábító illatok

Ha tavasz, akkor szerelem... De mi kell a sikeres csábításhoz? Harmónia és nyitottság, vagy vágy és vonzerő? Nem árt, ha mindegyikből van. A növények ebben is segítenek, ezúttal illatukkal.

Illatok nélkül sivár lenne az élet. Amikor az amerikai űrhajósok először utaztak a világűrbe, kabinjukból hiányoztak az illatok, és ettől olyan „űr” keletkezett a lelkükben, hogy legkedvesebb tárgyuk az illatos papír zsebkendő lett. Az illatok tehát pozitívan hatnak lelkünkre, méghozzá az idegrendszeren keresztül: ingerlik a vidámság és az optimizmus érzelemközpontját, így amellett, hogy jókedvre derítenek, pozitív gondolkodásra is serkentenek. Az érzelemközpontok mellett található légzési centrumra is hatnak, ezért vágyunk arra, hogy egy nagyot szippantsunk a levegőből, amikor kellemes virágillatot érzünk. A mély lélegzet pedig oldja a feszültséget, és energiával tölt fel. Az aromás növények illóolajai nemcsak lelkünket harmonizálják, hanem testünket is. Az orr nyálkahártyáján vagy a bőr pórusain keresztül értékes hatóanyagaik a vérkeringésbe, a véráram útján pedig a megfelelő szervekhez jutnak, és kifejtik jótékony hatásukat. Ezt használja ki az aromaterápia, melyet tavasszal érdemes a szerelem szolgálatába állítani.

Csábító illatok

 

Öt lépés a szerelem

A szerelemért meg kell dolgozni. Sokan úgy érzik, lelkükben rend van, de valamiért mégsem elég nyitottak, ezért elszalasztják vagy észre sem veszik a szerelmet, hiába jön szembe velük. Mások nyitott szemmel járnak, de mélyen legbelül csaták dúlnak bennük, és mivel ezt sugározzák kifelé, elmenekülnek előlük. És vannak, akikben kevés a tűz vagy a vonzerő, ezért nem figyelnek fel rájuk. Bármi hiányzik is, próbáld meg felismerni. Egy kis önismerettel és néhány csepp illóolajjal nagyot léphetsz a boldogság felé.

 Egy lépés a nyitottságért…


A pozitív gondolkodásért:
Az optimizmust a bazsalikomolajjal fokozhatod.

A jó kommunikációért: Ha nehéz kifejezni az érzéseidet, vagy kimondani, amit gondolsz, esetleg izgalmadban összeszorul a torkod, akkor segíthet a borsmenta- és a levendulaolaj.

A szeretet áramoltatásáért: Sokszor az a probléma, hogy nem tudunk szeretet adni vagy másoktól elfogadni. Ez komoly akadálya lehet a szerelem bevonzásának vagy egy párkapcsolat jó működtetésének. Ilyenkor jól jöhet néhány csepp pemetefű- vagy rózsaolaj.

Csábító illatok
Egy lépés a kiegyensúlyozottságért…

A nyugalomért: A gyakori idegeskedés, feszültség gyengíti az idegrendszert, így nem tudunk teljes gőzzel a céljainkra koncentrálni. Ilyenkor segít a citromfű, a geránium, a narancs, az orbáncfű vagy az orvosi zsálya.

A szorongás leküzdéséért: Óriási energiákat emészt fel a stressz is. Ha szorongunk a jövő, a kudarc és a megsemmisülés miatt, félelmünkkel éppen ezeket teremtjük meg, és leblokkoljuk a szerelmet. A fekete bors, a citromfű, a borsmenta, a bergamott, a levendula és a vetiver segíthet a stressz oldásában, kezelésében.

Egy lépés a tűzért…

Az energikusságért: Aktivizáló illóolajok a rozmaring és a fekete bors. Auraerősítő illóolajok a mirtusz, a bazsalikom és a nőszirom.

Tipp:
Készíts reggeli frissítő fürdőt! Fürdővizedhez adj 3 csepp rozmaring-, 1 csepp levendula- és 2 csepp borókaolajat.

Lehangoltság ellen: Bergamott, ilang-ilang, vanília. Aromafürdő esetén 5, 3, illetve 2 cseppet adj a fürdővizedhez.

Kimerültség ellen: Rozmaring, fekete bors, bazsalikom, borsmenta, eukaliptusz, fahéj.

Egy lépés a vágyért és a vonzerőért..

Bizonyos növények illóolaját már az ókorban használták afrodiziákumként a nemi vágy felkeltésére, a libidó fokozására. Te is kihasználhatod ezeket az illatokat saját vágyad erősítésére, ha fürdővízbe, illatlámpába, párologtatóba cseppented otthonodban, de felkeltheted a vágyat a másik nemben is, ha egy-két cseppet zsebkendődre és a bőrödre csepegtetsz például egy buli előtt. Igazi afrodiziákum az ilang-ilang, a jázmin, a szantálfa, a pacsuli, a vanília, a narancsvirág, az ánizs, a fahéj és a kakukkfű, a szegfűszeg.

Egy lépés a felhőtlen testi szerelemért…

 

Csábító illatokAz ismerkedésben, a magabiztos fellépésben vagy később a felhőtlen randizásban akadályozhatnak bizonyos testi bajok vagy a miattuk kialakult szégyenérzet, komplexus. Érdemes a szerelmes percek megrontói ellen mielőbb fellépned.

Az izzadékonyság ellen: Testizzadásra a  ciprus, a  boróka, az orvosi zsálya és a citromfű hatásos. Lábizzadásra az  indiai citromfüvet ajánljuk. 

A csókgyilkosok ellen: Kitűnő megoldás aftára, ha 1 dl vízhez 10 csepp izsóp-, orbáncfű-, kamilla- vagy orvosizsálya-illóolajat cseppentesz, majd azzal öblögetsz.
Ínygyulladás esetén 18 gramm glicerinbe cseppents 10 csepp izsóp-, kamilla-, teafa- vagy orvosizsálya-olajat, keverd össze, és ezzel ecseteld a fogínyed.

Fejfájás ellen:
Ha migréned van, használ a  borsmenta, a levendula vagy a bazsalikom.
Amennyiben frontérzékenység hatására alakult ki a fejfájás, párologtass borsmenta-, citrom-, citromfű-, eukaliptusz-, kardamom-, kakukkfű-, rozmaring-, rózsa- vagy zsályaillóolajat. A fejed is átmasszírozhatod ezekkel, utána pedig tegyél hideg vizes borogatást a fájós területre.

A női bajok ellen

  • Menstruációs görcsök ellen illatlámpába, fürdővízbe cseppentve vagy az alhasadba masszírozva segíthet az ánizs, a bazsalikom, a boróka, a borsmenta, a ciprus, a citromfű, a geránium, a kakukkfű, a muskotályzsálya, a kamilla vagy a rózsa.
  • Ha túl erős a menstruáció, masszírozz az alhasadba vagy párologtass ciprusillóolajat.
  • Hüvelygomba vagy  fehérfolyás esetén 2 liter előzőleg felforralt tiszta vízhez cseppents 1-2 csepp illóolajat, rázd össze, és ezzel végezz hüvelyöblítést. Ha több olajat válogatsz össze, akkor se haladja meg a cseppek száma az 5-öt. Segíthet a levendula, a cickafarkfű, a kamilla, a mirha, a teafa, a zsálya és a rozmaring-illóolaj.

Hogyan alkalmazd az illóolajokat?

  • A legegyszerűbb, ha egyszerűen belélegzed az üvegcséből, vagy néhány cseppet a zsebkendődre cseppentesz. Ennek előnye, hogy úton-útfélen használhatod.
  • Illatlámpádat vagy párologtatódat töltsd fel vízzel, és cseppents bele 3-4 csepp illóolajat. Éjszaka, miközben alszol, ne párologtass, legfeljebb lefekvés előtt fél órával.
  • Készíthetsz aromafürdőt is. Ilyenkor arra ügyelj, hogy engedd tele a kádat, de a víz ne legyen forró, csak kézmeleg. Keverj össze 5-10 csepp illóolajat egy evőkanál tejszínnel, majd öntsd a vízbe. Ne egyél közvetlenül fürdőzés előtt, és ne tartózkodj a vízben 20 percnél tovább.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top