A Reebok a Cirque du Soleil nevű, akrobatikus elemekre építő, mindig telt házakat vonzó látványcirkusz szakértőivel közösen dolgozta ki az új mozgásformát, amelynek központi eleme a plafonra vagy egy speciális állványra erősített úgynevezett Fly Set. Ez tulajdonképpen nem más, mint két rugalmas heveder, középen pedig egy kétkilós neoprén borítású rúd, amely a „repülő” gyakorlatoknál trapézként, más gyakorlatoknál pedig súlyzóként funkcionál. A mennyezetre 360 fokban elfordítható szerkezettel erősítik fel az eszközt, így minden irányban szabadon lenghetsz, foroghatsz, pontosan úgy, mint a Cirque du Soleil trapézhercegnői.
A két cég szakemberei által összeállított mozgássor 60 perc alatt minden izmodat átmozgatja, és közben remekül szórakozol. A tengerentúlon és Nyugat-Európában már nagy sikert aratott mozgásforma második verziója, a látványos és dinamikus Jukari Fit to Flex idén tavasszal indul útjára Montrealban, a látványcirkusz otthonában, hogy aztán viharsebesen vegye be Észak- és Dél-Amerika, Ázsia és Európa fitnesztermeit. A Reebok természetesen új sportruha- és cipőkollekciót is tervezett az új edzéshez.
Amíg Magyarországra is elér az új őrület, itt láthatsz róla egy rövid videót.