nlc.hu
Életmód
Chip mutatja ki a vérben keringő ráksejteket

Chip mutatja ki a vérben keringő ráksejteket

A vérben keringő, a rák áttétképzését okozó tumorsejtek kimutatására dolgoztak ki tesztet a Harvard Egyetem kutatói, akik úgy vélik, hogy módszerükkel megjósolható lesz, melyik daganat újul ki.

Az amerikai kutatók újonnan kifejlesztett tesztjüket húsz prosztatarákos férfi vérmintáin próbálták ki. A vérben keringő tumorsejteket találtak olyan pácienseknél, akiknek áttét nélküli daganata volt, és olyanoknál is, akiknek dülmirigyeit három hónappal korábban eltávolították. Mint Sunitha Nagrath kutatásvezető hangsúlyozta, e betegcsoportoknál általában nem számítanak vérben keringő, ezáltal áttétképzésre alkalmas tumorsejtek jelenlétére, tehát ha mégis felbukkannak, az igen fontos információ a páciensek kockázatát illetően.

Az Amerikai Rákkutatási Szövetség találkozóján elmondta, csoportja követi a páciensek állapotát, hogy megállapítsák, visszatér-e a daganat azoknál, akiknek vérében az új teszttel tumorsejteket találtak. Felhívta a figyelmet arra, hogy tesztjük igen érzékeny, egy rákos betegtől vett teáskanálnyi vérből 200 keringő sejtet képes kimutatni.

A prosztatarák általában lassan növekszik, ám a daganat egyes típusai agresszívabbak, ezért az orvosok nem biztosak benne, hogy az adott páciensnél mekkora kockázatot jelent, ha nem műtik meg azonnal a diagnózist követően.

A vizsgálat során a prosztataműtét után egy és kilenc nap elteltével vettek vérmintát, majd három hónap után megismételték azt. A páciensek 42 százalékánál találtak a vérben tumorsejteket, közülük 64 százaléknak előrehaladott prosztatarákja volt.

A kutató szerint egy egyszerű vérteszttel akár minden nap ellenőrizni lehetne, miként változik a daganat genotípusa, megjelennek-e bizonyos genetikai mutációk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top