nlc.hu
Életmód
Csősz Andrea sikersztori

Csősz Andrea sikersztori

Fogyókúrá(i)m kezdete nagyjából 16 éves koromig nyúlik vissza, kis túlzással állíthatom, mióta az eszemet tudom, egyik fogyókúrából a másikba estem, köszönhetően meglehetősen hízékony alkatomnak. Bár pontosan tudtam, nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit eszek és mennyit, alig 8 évvel ezelőtt, első várandósságom kezdetén ez a figyelem teljesen alábbhagyott. Úgy gondoltam, itt az alkalom, most aztán mindent lehet.

Előtte
Előtte

A végeredmény 30 kg plusz lett, ez leírva sem szép, hát még tükörbe nézve. Bár koplalással sikerült megszabadulnom a súlyfelesleg tekintélyes részétől, a siker a következő babavárásig tartott csupán. Majd a következőig. Majd ismét a következőig.

 

Így aztán, immáron közel a negyvenhez, négy szülés után a végül rajtam maradt tizensok kiló plusszal már minduntalan ezt hallgathattam: „Végül is mit akarsz? Ahhoz képest, hogy négy gyereket szültél, egész jól nézel ki…”

Pedig dehogy akartam én „ahhoz képest” lenni! Próbálkoztam persze mindennel, néhány kiló le, majd ismét vissza, mintha ragaszkodnának hozzám. A húgom ekkoriban már igen szépen fogyott, a Gastroyal 1. tesztcsoportjában.

 

Utána
Utána

Ő javasolta a Best of diétát, sikerült is bekerülnöm a 3. tesztcsoportba.
A cél 10 kg mínusz volt.

Nem hittem a szememnek, amikor a mérleg kijelzője az első hét végén 3,5 kg mínuszt mutatott.

Ezután szépen, egyenletesen olvadtak a kilók.

A 8. hét végére, a mérlegelésnél végül kiderült: 10,4 kg-tól szabadultam meg. A kilókkal együtt pedig a 42-es méretű nadrágoknak és a bő pulóvereknek is búcsút intettem: soha viszont nem látásra!

 

 További információk >>>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top