Testképe minden ép tudatú embernek van. Látjuk magunkat, érzékeljük a határainkat, irányítjuk a mozgásunkat, észleljük térbeli helyzetünket. Az pedig, hogy milyen érzelmek kísérik e folyamatokat, lelkiállapotunkról, kedélyünkről, szorongásainkról, elfojtott traumáinkról árulkodik.
– A testi-lelki egészséget alapvetően befolyásolja, hogy harmonikus kapcsolatban élünk-e saját magunkkal. Hogy elfogadjuk-e önmagunkat hibákkal, erényekkel együtt (reális-e a testképünk), és tudunk-e szeretettel bánni magunkkal, nem pedig ellenséget látni a tükörben – magyarázza Fehér Pálma Virág klinikai szakpszichológus, szomatoterapeuta.
 |
| Fehér Pálma Virág klinikai szakpszichológus |
Tükröm-tükröm…
Ki ne ismerne olyan lányt, aki bár kifejezetten vonzó, karcsú és fiatal, örökké elégedetlen a külsejével. Az ellentéte sem ritka: kevéssé divatos alkatú, csinosnak nemigen mondott nő, aki jóban van önmagával, boldog tud lenni azzal, amivel a természet ajándékozta-verte (nézőpont és ízlés kérdése az egész). Nyilvánvaló, hogy nem csak a külsőnktől függ, jól érezzük-e magunkat a bőrünkben. Van olyan reggel, amikor az embert elkeseríti a látvány, amellyel a tükör szembesíti. Gond akkor van, ha már minden reggel ilyen. Ha sosem tudja mosolyogva szemlélni önmagát. Ha sosem mer egész alakos tükörbe nézni. Vagy ha folyton magát mustrálja, pontosabban azt az „iszonyú” részt vagy egészt, amelyet képtelen megszokni.
Dizmorfofóbiának nevezik azt a betegséget, amelynek lényege a rögeszmés elégedetlenség bizonyos testrészekkel. A dizmorfofóbiás ember rejtegeti teste szégyellt felületét. Súlyos esetben állandóan szorong, hogy mások mit gondolnak róla, társas kapcsolatai leépülnek. És mert folyton torznak vélt testével foglalkozik (amely általában nem is torz, vagy nem olyan mértékben, mint a tulajdonos hiszi), az élet egyéb területein is kevésbé sikeres, mint amennyire képességei érdemesítenék.
A bölcsőben dől el?
Igen! Legalábbis nagyrészt. Azokat az embereket, akik jóban vannak önmagukkal, magabiztosak, és viszonylag könnyen döntenek nehéz helyzetekben, jellemzően nagyon szerették gyerekkorukban, valós igényeiknek megfelelően gondoskodtak róluk, kívánságaikat figyelembe vették. A velük szemben támasztott elvárások reálisak voltak. Szüleik tudtak hitelesen (valódi teljesítményt) dicsérni, nem ajnároztak, és szívvel-ésszel-indokoltan korlátoztak is. Az ilyen családban a gyerekek érzelmi biztonságban vannak, és egészségesen fejlődhetnek.
Mindazonáltal túlzott egyszerűsítés lenne kizárólag a családot, a szeretethiányt, a rossz bánásmódot okolni a testképzavarokért.
Megfigyelhető, hogy egyre többen egyre kétségbeesettebben akarnak szebbek, fiatalabbak lenni, vagyis annak látszani.
– Régen különlegességnek számított, ha valaki szép volt. Ma az esztétikus külső követelményként is megjelenik – mondja szakértőnk. – Ma már nemcsak a gyógyítás és a betegségek megelőzése a mindennapi orvoslás feladata, hanem a társadalmi elvárásokhoz való sikeres alkalmazkodás segítése is – gondolok itt a szépészeti műtétekre.
A kor jelszava az eladhatóság. Nap mint nap szó szerint vásárra visszük a bőrünket. A munkaerőpiacon például. Ahol a jó külső azt jelenti: adok magamra, egészséges vagyok, fiatal(os), tehát rugalmas és erős, bírom a strapát.
Béküljünk ki!
Howard Gardner amerikai pszichológusprofesszor állította fel nagy hatású többszörös intelligenciaelméletét. Szerinte az intelligencia nem egységes értelmi képesség, hanem több egymástól független típusa van: például nyelvi, logikai-matematikai, térbeli, zenei, spirituális. Gardner beszélt először testi intelligenciáról, amely megmutatja többek közt, hogy valaki mennyire bánik ügyesen a tárgyakkal, mennyire tudja kontrollálni saját mozgását. De a fogalmat hétköznapibb értelemben szokás kiterjeszteni arra is, hogyan bánik valaki a testével.
Ha valakire azt mondjuk, intelligens, akkor az azt jelenti: stabil, helyes értékítéletű. Különbséget tud tenni jó és rossz közt, szét tudja választani a lényegeset a lényegtelentől, a hasznosat a haszontalantól. Képes rendszerben gondolkodni, átlátja az irányító folyamatokat, motivációkat és azok hatásait. A testével kapcsolatban is. Látja a hibáit, erényeit. Amin tud, változtat, hiszen az önelfogadás nem egyenlő a restséggel, ápolatlansággal, igénytelenséggel! Hanem épp azt jelenti, hogy a keretek felismerésével kibontakoztatom a lehetőségeimet. Amin viszont nem tud változtatni, azért megbocsát magának. Megadja, amire a testének szüksége van, de a gyeplő a kezében van, nem kényezteti halálra. Ismeri a kulcsszót, amely nem más, mint a mértékletesség, és képes eszerint élni.
Jó hír következik: a testi intelligencia fejleszthető. Ha megismered tested működését, könnyebb lesz irányítani. Ha képes vagy önmagadat is humorral szemlélni, nem érzed majd olyan tragikusnak, ha itt-ott kevéssé divatos formákkal rendelkezel. Ha sporttal, tánccal, jógával neveled-jutalmazod, harmonikusabb kapcsolatba kerültök. Ha békét kötsz vele (ehhez lehet, hogy külső segítségre, terápiára is szükség lesz), akkor talán másként, szelídebben bánsz vele, és lám, mégis könnyebben eléred a célt, ami lehet például egy formásabb, erősebb test, mint ha dühből, gyűlöletből kezdenél nagy átalakításba.
