nlc.hu
Életmód
Tömegesen támadnak a szúnyogok!

Tömegesen támadnak a szúnyogok!

Hatalmas szúnyoginvázióval kell szembenéznünk az előttünk álló napokban. Tajti László, az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézetének biológusa szerint 1-2 hét múlva javulhat a helyzet.

A fővárosban és a Dunakanyarban már a múlt héten elkezdték az irtást, bár ennek hatását egyelőre nem érezhetjük. Bárhol járunk, úgy tűnhet, hogy teljesen elözönlöttek bennünket a szúnyogok.
A földi és légi biológiai védekezés mellett a kémiai „fegyvereket” is bevetették: repülőkről, helikopterekről finom ködpermettel borítják be a szúnyogok által uralt területeket. Ehhez napos, jó időre van szükség, mert esőben, szélben nem lehet elvégezni a feladatot.

Tömegesen támadnak a szúnyogok!

 

A minden szempontból legszerencsésebb lárvairtást több okból nem lehet alkalmazni. Bár a szakértők szerint ez a módszer a legkörnyezetkímélőbb, az eljárás az árvízzel sújtott területeken egyelőre nem alkalmazható, az irtószert ugyanis sem csónakkal, sem terepjáróval nem lehet szétszórni az árvíz miatt. Az észak és kelet-magyarországi területeken további várakozásra van szükség, itt ugyanis még nem tudták elkezdeni a szúnyogirtást: mivel a lápos felszín egyelőre teljesen megközelíthetetlen, várni kell a további apadásra. Addig azt tanácsolják a szakemberek, hogy mindenki egyénileg próbáljon védekezni a szúnyogok támadása ellen.

Tippek a szúnyoginvázió ellen:

  • Ülj citromfű közelébe, vagy finoman kend be magad a levéllel!
  • Jobban megúszhatod a csípéseket, ha friss petrezselyemmel dörzsölöd be a szabadon lévő testrészeidet. 
  • Az ultrahangos szúnyogriasztó készülékekre is sokan esküsznek. Ez a készülék zavaró környezetet teremt a vérszívók számára, mert olyan frekvenciát bocsát ki, amelyet ezek a rovarok nem tudnak elviselni.

Ha már megcsípett a kis vérszívó

  • Használj receptre kapható antihisztaminos krémet. Mivel ezt csak orvos írhatja föl, érdemes előre felkészülni a vásárlásra.
  • A hűsító gél nem csak akkor jön jól, ha kificamodott a bokád: csípések után is kitűnően csillapítja a viszkető érzést.
  • Már lehet olyan kisméretű és hordozható készüléket is kapni, amely hőkezeléssel közömbösíti a bőrben viszkető érzést okozó anyagokat.
  • Mivel a szúnyog méreganyaga lúgos, a savas kémhatású ecet is kitűnő megoldást nyújt.
  • Az Aloe vera leveléből kinyert friss és természetes kocsonyás gél is hűsíti a csípés pirosló, égő helyét. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top