nlc.hu
Életmód
Nem muszáj vetkőzni, jön a Varázstükör!

Nem muszáj vetkőzni, jön a Varázstükör!

Két-három hónap múlva olyan ketyerék lehetnek a londoni boltokban, amik segítségével a nők anélkül próbálhatnak ruhákat, hogy át kellene öltözniük - legalábbis az ígéretek szerint. Szerintünk lehet, hogy kicsit elhamarkodták ezt a kijelentést.
A Magic Mirror névre hallgató eszköz tulajdonképpen nem tükör, hanem egy óriási érintőképernyő, amin megnézegethetik a leendő vásárlók, hogyan állna rajtuk egy-egy ruha. A monitor tetejére és oldalaira erősített kamerák több szögből nézve rögzítik a vásárló képét, ez alapján pedig a számítógép megállapítja az illető nemét és méretét. Ezután máris válogathatunk a képernyőn, a listában megjelenő ruhák között. Amelyikre rábökünk, azt a gép “rávarázsolja” az alakunkra.
 
Forrás: Daily Mail
Forrás: Daily Mail
 
A Magic Mirror-rel egyébként nem csak ruhákat lehet próbálni, játékok is vannak rajta, ezeket az unatkozó férfiaknak szánják, akik a buzgón shoppingoló feleségükre várnak. Persze hirdetések is futhatnak rajta, és ezt akár célzottan is sugározhatják annak megfelelően, ki sétál el a kütyü előtt, hiszen a kamerák fel tudják ismerni, milyen nemű ember sétál el előtte. A Magic Mirrort a brit C-InStore cég fejlesztette, és két-három hónapon belül tárgyalásba kezdenek a nagyobb boltokkal, állítólag nagy az előzetes érdeklődés.

A ketyerét a Daily Mail újságírónője és kipróbálta, és alapvetően tetszett neki, de az volt vele a baja, hogy “túlságosan kétdimenziós”. Ezen a tervek szerint még javítani fog a cég, méghozzá úgy, hogy a plafonon is elhelyeznek egy kamerát, amivel sokkal inkább meg tudják közelíteni a 3D-s képet.

 
Forrás: Daily Mail
Forrás: Daily Mail
 
Az tény, hogy egyelőre úgy tűnik, mintha csak egy ruha beszkennelt képét tennék csak az ember képe elé. Mint a régi öltöztethető papírbabák. Ennyi erővel magát a ruhát is magunk elé tarthatjuk a tükör előtt. A Magic Mirror a jelenlegi formájában max arra jó, hogy “előszűrjük” vele a választékot, és megnézzük, mit érdemes ténylegesen felpróbálni. Az ugyanis nem derül ki ebből a látványból, valójában hogyan áll az emberen a ruha, milyen az esése, nem szorít-e valahol.

Pláne nem lehet belőle megtudni a választ a férfiak által rettegett, klasszikus kérdésre: “Nagynak látszik benne a fenekem?”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top