Mindannyian kisbefektetők vagyunk, egyetlen tőkénk a nyamvadt kis életünk, amit szeretnénk jól megforgatni, hogy a végén úgy érezzük, kihoztuk belőle a maximumot. De mint a tőzsdén, az életben sem tudni, melyik a nyerő stratégia: feltenni mindent egy részvényre, vagy sokféle kispapírba fektetni a tőkét?
Kicsit cinikusan, csak befektetési stratégia kérdése, egyesek miért hűtlenkednek, mások meg miért fonódnak össze még a sírjukon is két szép rozmaringszálként. Talán nekem is részem volt a Nőről írott könyvemmel abban, hogy egyre több hűtlenkedő gondolja úgy, ő csak az evolúció parancsát követi, amikor mással bújik ágyba. Oké, lehet erre hivatkozni, de akkor tudomásul kell venni, hogy ha egy nap mérget kap a kávéjába, az is az evolúció nevében történt. Szóval attól még az nem feltétlen erkölcsi jó, amit az evolúció rugója hajt. A hűség és a hűtlenség, a biztonságvágy és a kalandéhség, a monogámia és a poligámia ugyanannak az evolúciónak az eredményei. Ezek befektetési – azaz szaporodási – stratégiák, amik aztán vagy visszaigazolják alkalmazásukat, vagy bukás lesz a végük. Az emberek persze szeretnék boldogságkeresésüket erkölcsileg is igazolni, hogy elnémítsák a „lelkiismeret hangjának” becézett, fejükbe kódolt erkölcsi érzéket. Ez azért nem megy simán, az elhagyott partner rokonai, barátai előszeretettel emlékeztetik a hűtlen felet, mit is várna el tőle a jó erkölcs.
Ám ahogy lazul a közösség kohéziója, az embereket egyre kevésbé érdekli, mit szólnak viselkedésükhöz mások. Ez nem jó vagy rossz, hanem ez van. Ez a növekvő szabadság és gátlástalanság világa. Ez is az evolúció. Ahogy a sok hangya látszólag fejetlenül szaladgál, aztán lesz belőlük egy jól működő hangyaboly, úgy alakul az emberi társadalom is. Mindenki teszi, ahogy jónak látja, aztán elolvassuk egy cikkben, hogy csökken az elköteleződési kedv. Ha nem tetszik, tessék panaszt tenni. Az ősember sorozatos monogámiákban élt, vagyis folytonosan párok alakultak és mentek szét. Úgy tűnik, kis inkvizíciós középkori kitérővel ismét ide tartunk.
A kapcsolatok tőzsdéje
John Thibaut és Harold Kelley az ötvenes évek végén alkották meg a kapcsolatok csereelméletét, miszerint az emberek kapcsolataikban mindig a befektetés-nyereség arányát mérlegelik. Addig maradnak benne, amíg jobban megéri nekik, mint menni. A választások persze ritkán racionálisak, de sosem ésszerűtlenek! Csak egy példa: választásainkban fontos szerepet játszik a másik illata, de senki nem azzal udvarol, hogy „azt hiszem, immunológiailag jól kijövünk majd egymással”. Amikor valaki ellenállhatatlanul belebolondul egy harmadikba, mindig felmerül, hogy valami rejtett preferencia szempontjából az új partner sokkal megfelelőbb. Az életben azért nehéz eligazodni, mert még saját preferenciáinkkal sem vagyunk tisztában, hát még a másikéival. Viszonyainkban ismerjük meg magunkat, de hogy a másikban mi rejlik, az gyakran csak szakításkor derül ki. Aki úgy érzi, elég nyereséges számára a kapcsolata, vagyis kielégülnek benne vágyai, az egy kalandért nem fogja kockáztatni többévi befektetését. Ám az emberek mindig lehetőségeiket és cserearányaikat mérlegelik, s egy kapcsolat sosem a létező legjobb, csak a kínálatból választható legjobb. És ahogy változik a kínálat, a partner gyorsan leértékelődhet. A nagy életmódváltások (egyetem, munkába állás, munkahelyváltás, külföldi ösztöndíj), a karrier emelkedése, a hirtelen vagyonosodás felülírhatja a korábban érvényes csereértékeket. A stabil kapcsolat nem feltétlenül boldog. Sok ember abbéli félelmében él egy kapcsolatban, hogy ha kilépne, rosszabbul járna, például örök magány várna rá. A társfüggésben élők általában úgy ítélik meg, hogy ők senkinek sem kellenének, ezért hűségesen szolgálják titkon gyűlölt partnerüket. Ha aztán a függésben élő szeméről lehull a hályog, vége a viszonynak. Más kapcsolatokat pedig egyszerűen gazdasági kényszerek tartanak össze.
 |
| Szendi Gábor pszichológus |
A befektető kockázata
A kapcsolatok sorsát meghatározza a partnerek személyiségének, szexualitásának, karrierjének az alakulása is. Tőzsdei hasonlattal: az ember vesz egy ígéretes részvényt, amely aztán az évek során folyamatosan csak veszít az értékéből. Az érdekes emberből unalmas, megkeseredett fráter, a szexuálisan őrjítő bombázóból elhízott, fásult háziasszony, a nagy tehetségnek induló férjből kisstílű, akaratgyenge pojáca lesz. Ez bizony a befektető kockázata. Vagy a „reklám” volt nagyon megtévesztő, vagy a „befektetőnek” voltak hamis illúziói. Természetesen a részvények értéke növekedhet is, az emberek belenőnek szerepeikbe, sikeressé válnak pályájukon, a párok összecsiszolódnak. Na de ha nem?
Akkor jön a félrelépés. A hűtlenkedések logikája mindig a kapcsolati rossz cserearány javítása. A házasságon vagy kapcsolaton kívüli kalandozások az érzelmi és/vagy szexuális deficitet próbálják pótolni. Ha osztályozni akarjuk a „hűtleneket”, akkor vannak a „már minden mindegy”-ek, az „úgyis megtehetem”-ek és a „következménnyel nem számoló”-k. Az első típus már annyira veszteségesnek tartja kapcsolatát, hogy azt sem bánja, ha lebukás esetén vége lesz. Önként esetleg nem szakít, mert kényelmes vagy kivár, de ha sarokba szorítják, boldogan csomagol. A második típus fölényben van partnerével szemben, például övé a vagyon, s tudja, hogy a másik úgysem meri vagy tudja majd elhagyni. A harmadik típus gyakran kaotikus személyiség, aki általában megfontolatlanul, impulzívan cselekszik, a következményekkel nem számol.
Persze a hűségeseket is osztályozhatjuk. Vannak az „elégedettek”, a „gyávák” és a „beszabályozottak”. Ebből talán csak a harmadik szorul magyarázatra. A „beszabályozott” embernek elvei, értékei vannak, s ha ezek közt szerepel a hűség, akkor frusztrációja ellenére is ragaszkodni fog hozzá, mert neki fontos kielégülési forrás a vállalások teljesítése. A hűtlenség megítélése sokféle lehet. Minél közelebb áll valaki a megcsalt személyhez, annál hajlamosabb a félrelépést vaskalaposan megítélni. Az evolúciós pszichológia nézőpontjából azonban nincs félrelépés, csak boldogulási stratégia van. Mindannyian kisbefektetők vagyunk, egyetlen tőkénk a nyamvadt kis életünk. És mindenki nem járhat jól. Ez az evolúció.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché tavaszi számában található.
A legfrissebb, nyári szám már kapható, melyben többek között olvashatsz 30 éves kor fölötti újrakezdésről, munkanélküli családfőkről, családállításról és arról is, hogy a férfiak miért nem beszélnek az érzelmeikről. Keresd az újságárusoknál!
