Először is: már jó ideje megtapasztaltam, hogy valóban működik a „kérjetek, és megadatik” igazsága. És én szinte folyamatosan kérek… (Persze meg is köszönöm…) Szó szerint fűtől-fától… földtől, égtől, levegőtől, tűztől, naptól, holdtól, Vénusztól. És a legkedvesebb energiakérő-relaxáló módszerem a „lifetáció”, ami azt jelenti: lifegés, lebegés és meditáció egyben.
Azaz: a tűző napon feküdni a gumimatracon a vízen… Mmm… Mennyei mámor. Minden túlzás nélkül mondhatom: ennek a műfajnak az egyik legnagyobb hazai mestere vagyok. Hosszú évek óta művelem, finomítom a tudásom, és viszem egyre magasabb szintre. A balatoni erőhelyünkön közel tíz lifetációs eszközöm van. Ugyanis mindegyik más ízt, élményt, hangulatot, komfortot ad. Egy duplaszéles gumimatracon lifetálni egészen más érzés, mint egy szimplán. Fotelosba ülni, fej- és kartámlásba megint más feeling. Kerek gumira rádobni magunkat, vagy gumicsónakban ringani – megint egészen más utakat nyit meg. A szimpla matracok közül is totálisan más élmény egy egészen keskeny (amikor a vízzel folyamatos érintkezésben van az ember), mint egy szélesebb. Megint más, ha teljesen egyenes a matrac, vagy van fejtámlás része.
Ha tűz a nap (pránanadis tisztítószimbólumokkal levédem magam a nap káros sugárzása ellen, nyilván van, aki ezen nevet, vagy legyint, ők utazzanak a kemikáliákban, vagy maradjanak ki az élményből), ha meleg a víz, a vékony matrac közvetlenebb élményt ad a vízzel. Viszont ha hűvösebb az idő vagy a víz, akkor egyértelműen a dupla matrac van előnyben. Bár a dupla matracnak annyi előnye van, hogy az szinte minden körülmény között (már a lifetációra egyáltalán optimális időjárásról beszélünk) nagyszerű élményt ad. Szóval: nálunk a célra megfelelő kiválasztott eszköz (én a strandon kompresszorral felfújatom, majd kabinban tárolom), és megyünk be a vízbe. Azonnal felmérjük a hullámzás erejét, és azt, hogy hova érdemes kikötözni magunkat. Merthogy igazi, elmélyült lifetáció csak úgy jöhet létre, ha valamihez rögzítjük magunkat. Én szeretek elvonulni, így a strand területén levő bója nekem túl közeli a zajhoz, az emberekhez. Így általában kb. húsz-harminc percet hajlandó vagyok elevickélni egy távolabbi leszúrt faághoz, amelyhez a pecások szokták kikötni a csónakjaikat. Ebben is van választásom, hogy szimpla vagy dupla ágban utazom. A duplák általában másfél-két méter távolságban vannak egymástól, ami arra is lehetőséget ad, hogy akár a kettő közé feszítsem ki magam.
A kikötözőeszközök többnyire (már csak a strandtól való távolság és az egyenletes barnulás miatt) a rólam lekerült fürdőruhadarabok, de viszek be erre a célra külön kijelölt fürdőbugyit is magammal. Ugyanis a teljes ellazuláshoz fontos, hogy még a kapaszkodásba se kelljen energiát rakni. Csak felköti az ember a csuklójára a bugyit, áthurkolja a boton, belövi a lifetáció irányát, és kész… Elindulhat az önmagunk elemeknek való teljes átadása. Végigmegyek a korona- (fejtető-) energiaközponttól (csakrától) le a gyökérig minden csakrámon, ott gondolatban lehatolok a vízen át a földbe, abból is szippantok egy jó adagot, azt is végigküldöm a gerincemen, minden energiaközpontomon, és elindul a tiszta jelenlét, a puszta „vanás”, amikor elkezdem minden sejtemet feltáplálni azzal a végtelen sok erővel, ami körbevesz.
Hol a nekem legmegfelelőbb energiát kérem, hol konkrét pránanadi energiát, hol a négy elem (tűz, víz, föld, levegő) energiájára hangolódom rá. Megérzem, mikor melyik kell, és azt is, hogy meddig. Az egy szuszra való lifetálásom eddigi csúcsa öt és fél óra (akkor már én vagyok a két lábon járó akkumulátor, szeretet és béke), az alap a két óra. Ezalatt ki se nagyon jövök a vízből. Ilyenkor ugyanis a téli–tavaszi adagot is be kell gyűjteni, hiszen ahhoz képest, hogy mennyire jó lifetálni, az év folyamán aránytalanul keveset lehet. Szorgosan kell gyűjtögetni, mint a hangyának… Bár ősztől ott a mező, a föld, a folyamat, ahogy a növények beőrlődnek a földbe, a tél, amikor megérezhetjük a mozdulatlanság erejét, a tavasz, az ébredésé, áhhh… feldolgozhatatlanul sok szépség és energiaforrás. Aki nem hiszi, járjon utána!
