A lírai példák helyett jóval kézzelfoghatóbb összefoglaló mutat rá a barátság szerepére. A nők és férfiak egészsége ma Magyarországon címmel készített tanulmányt Kopp Mária, mely a Magyar lelkiállapot 2008 című kötetben jelent meg. A tanulmány többek közt azt taglalja, hogy melyek azok a tényezők, amelyek segítenek az egészség megőrzésében, és ezek miként változnak férfiak és nők esetében.
Régi állítást erősít meg a kutatás, mégpedig azt, hogy „minden sikeres férfi mögött egy nő áll”. Ez számszerűsítve úgy hangzik, hogy azok a férfiak, akik a feleségükkel éltek 2002-ben, 2,2-szer kisebb valószínűséggel haltak meg 2006-ig, mint akik nem, akik pedig nagyon számíthattak házastársuk segítségére, 2,74-szor kisebb valószínűséggel. A nők között azonban nem ilyen jelentős a házastársi kapcsolat egészségmegőrző hatása, náluk sokkal inkább a személyes kapcsolatokkal való elégedetlenség bizonyult a korai halálozás jelentős előrejelzőjének. Az viszont biztató, hogy még a rossz házasságot is képes ellensúlyozni egy jól működő másik kapcsolat, a barátság.
Mit mond a tudomány?
Az agy egy bizonyos része, a limbikus agy felelős az érzelmi életünkért. Mások társaságában, érzékelvén a hangulatot, a limbikus rendszer munkába lendül, s ennek hatására változik a hangulatunk. A nők sokkal jobban értenek ahhoz, miként tartsák mozgásban agyuk limbikus részét: ők azok, akik összefogják a családot, és képesek évtizedeken keresztül ápolni egy-egy barátságot. Egy kaliforniai kutatás szerint – amelyben négyezer férfit és nőt vizsgáltak meg – egyértelmű a kapcsolat a baráti kör és az élet hosszúsága között. Azok a nők, akiknek kevesebb mint hat barátjuk van, hajlamosabbak a betegségekre, gyakrabban lesznek túlsúlyosak, cukorbetegek és depressziósak, mint akik kiterjedt ismeretségi körrel rendelkeznek. Már egyetlen jó barát harmadával csökkenti az idő előtti elhalálozás veszélyét – állítja a kutatás. Az emberi kapcsolatok gyógyító hatása a kórházakban nyilvánul meg a leglátványosabban: sokkal gyorsabban gyógyulnak azok a betegek, akiket gyakran látogatnak meg a családtagjaik és a barátaik, mint azok, akiket magukra hagynak. De hasonló eredmények születtek, amikor drogos fiatalok gyógyulását vizsgálták: baráti körben (valamint időseknél) gyorsabban értek el jó eredményeket. Az időskori depresszió ugyanis elkerülhető, ha vannak barátok, akikkel beszélgetni, találkozni lehet.
A Kaliforniai Egyetem kutatása szerint a nők közötti barátság nemcsak nagyszerű program, hanem a stresszt is csökkenti. A nők szervezetében ugyanaz a hormon kezd el termelődni, amikor a barátnőikkel beszélgetnek, mint amelyik segít nekik megnyugodni a stresszes helyzetekben – írja Laura Cousino Klein, a kutatás egyik vezetője. Szerinte ez a hormon készteti a nőket arra, hogy kapcsolatba kerüljenek más nőkkel, és együtt próbálják megoldani a felmerülő problémákat. A barátságok ráadásul nemcsak megnyugtatnak, hanem csökkentik a vérnyomást, szabályozzák a szívritmust és a koleszterinszintet – tehát segítenek tovább élni. Ha valakinek nincsenek barátai, az pontosan ugyanolyan káros az egészségére, mintha dohányozna, vagy jelentős túlsúlya lenne.
Fonóban vagy kávéházban?
Különös hangsúllyal említik, hogy manapság kevés a barátság, hogy kiüresedtek az emberi kapcsolatok. De miért csak most lett ez ennyire fontos, mi volt a helyzet régen?
– Annak idején ez magától értetődő volt, és nem kellett külön ürügyet keresni, hogy a nők beszélgetni tudjanak egymással – világít rá a lényegre Szvetelszky Zsuzsanna, az ELTE szociológus kutatója. A nők eleve mindig együtt voltak, a fonóban, a kútnál, a mezőn, és beszélgettek. Nem volt külön megcímkézve az együttlét – most barátnőzünk –, mégis sokkal természetesebben alakultak a folyamatok. A közösségben mindenki valakinek a valakije volt. Azt is fontos megemlíteni, hogy régen a nagycsalád is hasonlóan működött, hiszen már a család is bizonyos közösség volt. Napjainkban – amikor már alig jut idő valamire a munkán, a napi feladatokon túl – a házastárstól várnánk, hogy egy személyben barátnő, társ, szerető legyen… de persze ez teljesíthetetlen. Ilyenkor van szükség a barátokra, lazább és szorosabb kapcsolatokra. Egy szívbélire, akivel mindig mindent és azonnal meg lehet beszélni, egy másikra, akivel csak úgy csevegni lehet, egy munkatársra, edzőpartnerre, kórustagra.
A pszichológusok arra is felhívják a figyelmet, hogy a baráti kapcsolatot fenntartó nők sokkal védettebbek stresszhelyzetben, mint a barátnő nélküli nők vagy a férfiak. A barátnő ugyanis mindig jelen van, valóban jóban-rosszban számíthatunk rá. Nehéz élethelyzetben vagy a változásokkal járó életszakaszokban biztosan ott van a háttérben, elfogadja a másikat a hibáival együtt is, de észhez térít, ha éppen erre van szükség. A mindennapi életedben is jelen van, nemcsak meghallgat, hanem gyakorlati segítséget ad: vigyáz a gyerekre, segít orvost találni, ha baj van, kölcsönadja a hiányzó könyvet, segít takarítani, és ezért cserébe nem kér semmit. Talán éppen azért, mert ha szükség van a viszonzásra, bizton számíthat a másikra. Hogy mi lehet a háttérben? A női szolidaritás, ami abból az egyszerű tényből ered, hogy ő is nő. Hasonlóan nevelték, hasonló élményei vannak, hasonló az érdeklődési köre, hiszen a nők legtöbbjét az emberi kapcsolatok foglalkoztatják. Hatalmas lehetőség ez mindkét fél számára, hogy a női értékeket valóban értéknek tekinthetik egymás társaságában, hiszen a társadalom (benne maguk a nők is) a nők idealizálása és lebecsülése között ingadozik folyamatosan. Megtapasztalhatják, hogy a nők is képesek fantasztikus dolgokat véghezvinni, és hibázni, és nem utolsósorban azt, milyen sokféleképp lehet nőnek lenni.
| Már egyetlen jó barát is harmadával csökkenti az idő előtti elhalálozás veszélyét. |
Miben különbözik a férfibarátság?
A barátság genetikai hátterét kutatva Szendi Gábor pszichológus említi A nő felemelkedése és tündöklése című kötetében, hogy a barátok genetikailag sokkal inkább rokonai egymásnak, mint két véletlenszerűen kiválasztott ember. (Ugyanez igaz a házasságokra is, nem véletlen, hogy a jó házasságok és barátságok valamiféle lelki összhangra épülnek.) Mindezt Philippe Rusthon vizsgálta, és megállapította, hogy a génrokonok rejtett mechanizmusok révén – ilyen például a szaglás – felismerik, támogatják egymást. Szendi szerint általában igaz az a megállapítás, hogy a férfiaknak sokkal több barátjuk van, baráti körük kiterjedtebb. Ennek részben az az oka, hogy génjeikben hordozzák a brancsba tartozás vágyát, másrészt a férfiak többet vannak távol az otthontól, tradicionális okokból több a szabadidejük, társadalmilag elfogadottabb, hogy együtt sportolnak, grasszálnak, isznak.
A férfibarátságok lényege többnyire a hűség, a lojalitás, miközben a férfiak kapcsolatai főként az „együtt csinálásban” merülnek ki. Ezért is nevezi a pszichológus ezeket „programkapcsolatoknak”. A férfibarátságok jellemzője viszont, hogy nem öntik ki egymásnak a szívüket, találó a kifejezés, hogy a férfiak szociálisak, de nem intimek. A nők barátsága tartalmában egészen más jellegű, a lényeg nem az „együtt csinálás”, hanem az „együtt levés”, és a főtéma a lélek rejtelmeinek kutatása, az önfeltárás, az érzelmek, a kapcsolati problémák kitárgyalása. A nők mélyen elköteleződnek kapcsolataikban, hűségesebbek és kitartóbbak barátságukban. Szendi arról is beszél, hogy miért tartják a férfiak a női találkozókat pletyizésnek, miért értékelik le a férfibarátságokhoz képest. A pszichológus szerint ez nyilván abból fakad, hogy a férfi mindig leértékelte a nőt, és nem értette meg a női barátság lényegét, amely számára ijesztő. „A férfiak nagy óvatosan arról szoktak beszélgetni, hogy mi történt, a nők arról, hogy mit éreznek” – írja. Pedig a különbség a férfi- és női barátságok között csupán abból fakad, hogy a két nem másmilyen. A női lélek sajátosságaiból fakad a barátságuk típusa is, hiszen a nők sokkal emocionálisabbak, empatikusabbak, vágynak az intimitásra, a közelségre. Éppen ezért ilyenek a kapcsolataik is.
| Klára elegáns, ötvenes éveiben járó nő. Senki nem gondolná, hogy olyan dolgok estek meg vele, amilyeneket most elmesél. – A történteket talán megmagyarázza, hogy teljesen egyedül élek a fővárosban. Nem mentem férjhez, így gyerekem sem született, de sosem voltam magányos. Kiterjedt baráti köröm van, köztük igazi barátnők, akikkel bármit meg lehet beszélni. Rosszabb napjaimon mégis eszembe jutott, ha nagy bajba kerülnék, vajon volna-e, aki segítene rajtam. Ahogy számba vettem a lehetőségeket, mindig egyvalakinél álltam meg: Jutka! Ő talán nem hagyna magamra a bajban sem. Az élet igazolta, hogy jó emberismerő vagyok. A történethez hozzátartozik, hogy életem során többször is meggyűlt a bajom az alkohollal. Ennél az utolsó esetnél azonban nem sikerült megbirkóznom a rám törő depresszió miatti alkoholfüggőséggel. Már hetek óta csendesen iszogattam odahaza. Ilyenkor üzenetrögzítőre kapcsolom a telefont, kerülöm az embereket, a napi munícióért pedig kora reggel megyek le a boltba, nehogy ismerőssel találkozzam. Jutkát azonban nem lehet átejteni. Egyik nap ebéd után ott állt az ajtómban. Még javában dolgoznia kellett volna, de érezte, hogy nagy a baj, rám kell néznie. Egyetlen szempillantás elég volt, hogy felmérje a helyzetet. Nem kérdezett, csak cselekedett. Pár gyors telefont intézett, bedobálta a legszükségesebbeket egy táskába, amit nem talált, például tiszta fehérneműt, azt másnap a sajátjából pótolta. Csak arra eszméltem, hogy az autójában ülök, és száguldunk, mint egy mentőautóban. A pszichiátrián szó nélkül aláírtam, hogy hozzájárulok a kezeléshez. Akkor már megváltás volt számomra, hogy végre vége lesz az ivászatnak. Jutka három héten át mindennap meglátogatott. Ellátott étellel-itallal, rendbe hozta a lakásomat, kimosta a felgyülemlett szennyest, hogy amikor először visz haza hétvégére, kellemes otthon fogadjon. A betegtársaim egyszer megkérdezték: ki az a hölgy, aki mindennap látogatja, talán a testvére? Nem, csak a barátnőm, válaszoltam. És nagyon büszke voltam magunkra. |
| „Együtt biztosan erősebbek vagyunk. Azzá tesznek az emlékeink, amelyeket egymásról őrzünk, és amelyekbe kapaszkodni lehet, ha baj van.” |
Balázs Piri Krisztina, lapunk állandó szerzője meséli:
– Azt mondják: a házasságok az égben köttetnek. A barátságok azonban biztosan itt a földön. Ha szívemnek oly kedves barátnőimet egy sorba állítanánk, alighanem kirajzolódna az egész életem: hová jártam óvodába, hol dolgoztam, melyik fodrászt látogatom évek óta. Hozott új kapcsolatokat magával a férjem is, de van barátnőm a szülőszobából, a srácok játszóteréről és a nagy utazásaimból egyaránt. Mégis, van valaki, aki a legközelebb áll hozzám: valaki, aki olyan titkokat tud rólam, mint senki más, és aki mellett én is titkok őrzőjévé váltam, lassan hosszú évtizedek óta. Igen, ő az: legjobb barátnőm a gimnáziumból. A véletlen ültetett egy padba vele, de már az első nagy, közös viháncolásnál sejteni lehetett: a sors most kivételesen jól döntött. Pedig sok dologban különböztünk, de talán ezért lettünk egymás hű rajongói. (Majd később – immár felnőtt fejjel – egymás hű támaszai.) Ő – karcsú, szexis lány – már tizenhárom évesen csókolódzott; ez manapság nyilván nem látszik akkora teljesítménynek, mindenesetre mi, kevésbé fejlett osztálytársak felnéztünk rá, és borzasztóan irigyeltük érte. De a legjobb barátnőm az osztályból nemcsak fiúügyekben volt kiváló tanácsadó, hanem sok minden másban is: tetszett nekem az igazságérzete, a vagánysága, amivel egyszer még az igazgatónőnek is megmondta az őszintét – lett is belőle oltári balhé a haladó, demokratikus nevelési elvek jegyében. Én idealistább voltam, a költészetért rajongtam, ő két lábbal állt a földön. Én bölcsészkart végeztem, ő jogász lett. A magánéletünk azonban egyformán alakult: egy évben mentünk férjhez, és a gyerekeink is szinte azonos évjáratúak. Ahogy múltak az évek, közös szertartásaink is kialakultak: például minden évben együtt töltjük a szilveszteréjszakát. Igaz, az is előfordul, hogy néha hónapokig nem tudunk egymásról, de ha összejövünk, mindig képesek vagyunk ugyanott folytatni – nem számít a találkozások gyakorisága vagy a távolság. És ha jó vagy rossz történik, biztosan megcsörren a telefon… Mint azon a bizonyos februári délutánon, amikor váratlanul felhívott. Mint mindig, most is imponálóan nyugodt és higgadt volt a hangja. „Mellrákom van” – mondta tárgyilagosan. Nem ő, hanem én sírtam el magam. Legjobb barátnőm hihetetlen akaraterővel mindent megtett a gyógyulásért. Ma – sok-sok fájdalmas procedúra után – újra egészséges, dolgozik, vidám és kiegyensúlyozott. E pár nehéz hónap alatt, ha lehet, még közelebb kerültünk egymáshoz. Bebizonyosodott az, amit már régen sejtünk: együtt biztosan erősebbek vagyunk. Azzá tesznek az emlékeink, amelyeket egymásról őrzünk, és amelyekbe kapaszkodni lehet, ha baj van.
A cikkünk a Nők Lapja Egészség szeptemberi számában jelent meg.
A magazin tartalmából:
- Mitől alszunk jobban?
- Zsírok – barát vagy ellenség?
- Stroke: három órán múlik
- Tízórai, uzsonna – 12 egészséges tipp
Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!
