“A bulvársajtó jól felfújta, de a jelet azért fogtam”

Hogy is volt valójában a te rosszulléted, amivel jól megijesztetted a téged szerető közönséget és a szeretteidet?

Nem volt ez annyira kemény dolog hálistennek. De tudom, hogy bizonyos jeleket észre kell venni, a „figyelmeztetés” fölött nem szabad átsiklani. Vidéken volt egy Pa-Dö-Dő koncertünk, ahol természetesen mindig van kihelyezett mentő, és megmérettem a vérnyomásomat, anélkül, hogy erre különösebb okom lett volna. Hacsak annyi nem, hogy valószínűleg az is kortünet lehet így ötven magasságában, ha az ember érzékenyebb az időjárási frontokra is, és kicsit éreztem a hirtelen vihar közeledését… Szóval nem éreztem, hogy nagy gond lenne, csak azért tettem, mert egyébként magas a vérnyomásom egy ideje, amit abszolút kezelnek, nincs elhanyagolva, szedek rá megfelelő gyógyszert – egyszerűen csak ellenőrzésképpen  ha már úgyis ott volt a lehetőség. Lement a koncert, csak éppen a két órányi éneklés, ugrálás után, ami nem kicsi fizikai teljesítmény, bementem a sátorba, és éreztem, hogy „rám ül” a vihar szele, kezd sötétedni a világ, nehezen kapok levegőt. Nekem ilyenem még soha nem volt, mert szerencsére makkegészséges vagyok, teherbíró is, úgyhogy mindenkire ráhoztam a frászt. Nem tartott soká, megráztam magam, és már rendben is volt minden, de a többiek nem hagyták annyiban.

És te sem hagytad annyiban, ugye?

Nem hát, már csak a környezetem és a saját megnyugtatásomra sem. De nem voltam kórházban, nem voltam válságos állapotban, nem omlott össze a szervezetem, nem volt infarktusom, ahogy pillanatok alatt feldagasztották ilyenekkel az apró hírt. Az ember tényleg megdöbben néha, hogy miket olvas saját magáról, amiről ő maga nem tud… Azt gondolom, ha van egy hír, ami már az igazságalapját tekintve is annak számít, arra nem kell rápakolni még hat lapáttal, elég lenne a korrekt tájékoztatás. Az olvasó bizalma pedig megmaradna legközelebbre is.  Szóval Nógrádgárdonyban, egy 21. századi szanatóriumban azért alaposan kivizsgáltak. És azzal együtt, hogy én szívesen bagatellizálom egy kicsit az egészet, mert meglehet, hogy mégsem volt olyan kis „apróság”, most már nyugodtam mondhatom, minden rendben.

A „jel” mire figyelmeztetett?

Jelek mindig, mindenre vannak, nincsenek véletlenek, csak fogékonnyá kell rá válni, és nem szabad elveszíteni a képességet, hogy rájuk találj. Az élet mindig hozza magával a jeleket, a megoldásokat. Változtatnom kell az életmódomon. Figyelmetlenül eszem, az a baj. A rendszertelen életmód-kifejezés a csapból is folyik, de kérdem én, mi az, hogy rendszertelen? Nekem például a „rendszertelen élet” a rendszerem. Ha be kéne ülnöm egy nyolctól ötig-íróasztal mögé, reggel bemenni egy munkahelyre, este meg haza, belehalnék. Én egyik nap örült rohangálásban vagyok, másnap egész nap semmi dolgom. Ez is rendszer, csak például az étkezések ritmusát, milyenségét nehéz benne korlátok közé idomítani. Imádok enni, boldogan eszem bárhol és bármit. Különösen, ha azt egy erre hivatott ember zseniálisan elkészíti nekem, bár tudok és szeretek is főzni. Szóval hálás közönség vagyok minden kajára. A Zsírégető Klub megkeresése és felajánlott segítsége nagyon összecseng ezzel. Nekem tényleg annyi a dolgom, hogy megegyem, amit kitalálnak nekem, lehetőleg három-négyóránként. A dobozkák mindenhová velem jöhetnek, fegyelmezetlen és szétszórt nem vagyok, tehát ez nem dolgozik az ügy ellen – mit veszíthetek? Remélem, úgy negyven kilót, amire adtam magamnak elég időt, nem gondolnám, holnap reggel karcsún kellene ébrednem…

 További információk