Egy egészséges emberi szervezetben körülbelül 20–30 gramm található a magnézium (Mg) nevű ásványi anyagból. Ez a mennyiség egyenletesen oszlik meg a csontokban és a sejtekben. Az ideális szint könnyen lecsökkenhet testi-lelki változások hatására, például akkor, amikor stressz éri az embert vagy megbetegszik, illetve akkor is, ha gyógyszeres kezelés alatt áll. A magnézium nagyon fontos az ember számára, hiszen egyik legjelentősebb feladata, hogy védelmet nyújt az idegrendszernek.
Nőknél a leggyakoribb hiánybetegség a magnéziumhiány
A magnéziumnak fontos feladatai vannak a szervezet számos területén. Annak érdekében, hogy összes feladatát el tudja látni, a szervezet valamennyi szövetében jelen kell lennie. A magnéziumnak komoly szerepe van a fehérjék, nukleinsavak, zsírok és szénhidrátok anyagcseréjében, valamint elősegíti a hatékony enzimtermelést, és hozzájárul a csontok, a fogak és a fogíny épségének megőrzéséhez. Ez az ásványi anyag elengedhetetlen az izmok működéséhez, ezért sportsérülések esetén is komoly feladata van. A menstruáció ideje alatt érdemes plusz magnéziummennyiséget juttatni a szervezetbe, hogy segítsen a nehéz napok tüneteinek enyhítésében. A változókor bekövetkeztével pedig a csontritkulás késleltetésében van kiemelt szerepe, mert növeli a csontok sűrűségét. A magnéziumhiány az egyik leggyakoribb hiánybetegség, főleg a nők esetében. A közelmúltban végzett kutatások alapján már enyhe magnéziumhiány esetén is kialakulhatnak kisebb szívproblémák, illetve megnő a cukorbetegség kialakulásának kockázata. Ezen ásványi anyag nagyfokú hiánya pedig szívritmuszavart, fáradtságot, izomgörcsöt, ingerlékenységet, idegességet és zavartságot válthat ki. A magnéziumbevitel kapcsán fontos tudnunk, hogy vannak olyan tényezők, amelyek gátolják a felszívódását, így az egyszerre nagy mennyiségben bevitt kalcium, a vizelethajtók huzamosabb alkalmazása, valamint a túlzott alkoholfogyasztás. Ugyanakkor a fehérjedús ételek fogyasztása és a rendszeres, megfelelő mennyiségű kalciumbevitel segíti a magnézium felszívódását.
Étkezés közben vedd be!
Egy felnőtt ember napi Mg-szükséglete körülbelül 320-500 mg. A magnézium természetes forrása a sötétzöld levélzöldségek, a hüvelyesek, a különböző gabonafélék (főleg azok héja), a teljes kiőrlésű lisztfélék, az olajos magvak, a tejtermékek és a halfélék. Jelentős mennyiségű magnéziumot vihetünk be a szervezetünkbe, ha sok tökmagot, korpát, csonthéjas magvat, kakaóport vagy búzapelyhet fogyasztunk. A különféle magnéziumforrások kiaknázása mellett nagyon fontos, hogy elegendő kalciumot is juttassunk a szervezetünkbe, mert a két ásványi anyag megfelelő aránya segíti jótékony hatásuk kifejtését, míg a kibillent arány csökkenti azt. A magnézium táplálékkiegészítő formában is bejuttatható a szervezetbe, és akkor szívódik fel a legjobban, ha étkezés közben vesszük magunkhoz.