Életmód

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

Falusi Mariann még csak néhány hete kezdett bele a Nagy Zsírégetésbe, és máris több, mint 10 kilótól sikerült vidáman, könnyedén és mindig jóllakva megszabadulnia. Lang Györgyit, aki híresen válogatós és öntörvényű, legjobb barátnője képtelen volt meggyőzni, hogy egyszerre kezdjenek a nagy fogyókúrába, de Mariann sikerét látva - és az ő ételeit sorra kóstolgatva - egyszer csak hirtelen igent mondott!

A csípős nyelvű, és zseniális humorú kritikus hírében álló Györgyi minden dobozkába belekóstolt, amiből Mariann éppen a reggelijét, tízóraiját, ebédjét, uzsonnáját vagy éppen vacsoráját falatozta jóízűen.

 

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

 

Kénytelen volt beismerni, hogy bizony egyik étel finomabb, mint a másik. A végső „lökést” a boldogító „IGEN” felé egy málnás tápiókapuding adta meg, ahhoz képest, hogy Györgyi – a Mariann által igazolt – saját bevallása szerint is mindössze öt-hatféle ételt szeret, és iszonyú finnyás. Wollák Zsuzsa, az ABC Fogyókúra Rendszer étrendjeinek egyik „oszlopa és szülőanyja” első pillanattól kezdve úgy állítja össze Györgyi étrendjét, hogy az a lehető legközelebb járjon a színész-énekesnő felettébb kényes ízléséhez. Szerencsére fő kedvence, a pizza minden formában és mennyiségben a Zsírégető Klubban is gyakori szereplő az étlapon, mégpedig Zsírégető Lisztből készítve! Zsuzsa óriási kihívásnak tekinti Györgyi maradéktalan elégedettségét a számára összeállított, személyre szabott étrend kialakításában. Ha ez így megy tovább, hamarosan újabb étrenddel gazdagodhat a Zsírégető Klub amúgy sem szerény választékú étlapja…

 

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

 

Mariann már többször leszögezte, hogy nem esztétikai okokból szeretne közel félmázsányi túlsúlytól elbúcsúzni, hanem főként az egészsége megőrzése érdekében. Lang Györgyit sem szépészeti meggondolások vezérlik elsősorban: azt a kb. 25 kilónyi felesleget szeretné leadni, amelyet azóta szedett fel, hogy az Élet kerekesszékbe „ültette”. „Nem szeretném, ha olyan fölösleges fizikai terheket rónék a környezetemre, az engem szállító, emelgető mentősökre, és más segítőkre, amiről én is tehetek, és ellene is tudok tenni. Az, hogy az egészségem érdekében is fontos lenne, hogy fogyjak, azért nem motivál igazán, mert bármilyen meglepő, én nem érzem betegnek magam, csak ülőmunkás lettem.” – nyilatkozta a fergeteges hangulatú Zsírbúcsú-bulin a Pa-Dö-Dő egyik fele, Lang Györgyi.

 

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

 

A különleges eseményen a sajtó képviselőitől, újságíróktól, fotósoktól, operatőröktől szinte mozdulni is alig tudott az illusztris vendégsereg: Mariann édesanyjával és barátaival, köztük Csonka Andrással, Dombóvári Vandával, Horváth Évával, Peller Mariannal, Sebestyén Balázzsal és Terecskei Ritával ünnepelte új életének kezdetét, és eddigi életmódjának hizlaló, egészségtelen „tanúitól” való látványos megszabadulást.

Az csak a sziporkázóan ötletes kezdet volt, amikor Mariann fülig érő szájjal, és nevetésorkánba torkolló megjegyzésekkel fűszerezett, elszánt mozdulatokkal tempósan kukazsákba hajigálta az egészségre ártalmas, korábbi kedvenceit: malomkeréknyi friss, fehérlisztből sült veknit, oldal szalonnát, cukros-szénsavas üdítőket, és még sok más „bűnös” finomságot.

 

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

 

Ezt követően sorra bemutatta azokat az ételeket, amelyek néhány hét alatt több, mint 10 kilótól szabadították meg. Mindezt olyan étvágyterjesztően, és utánozhatatlan humorra tette, hogy a nevetéshullámokat időnként szinte elnyomta a hallgatóság korgó gyomrának koncertje. 

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

 

Györgyi ekkor egyszer csak váratlanul magához ragadta a szót, és bejelentette, hogy csatlakozik Mariann vidám „zenés” fogyásához és a Zsírégető Klubhoz – amit mindjárt néhány szuper hangulatú Pa-Dö-Dő slágerrel pecsételtek meg.

 

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

 

Ezután a február óta 53 kilót fogyott Kovács Tímea átnyújtotta Mariannak a Zsírégető Klub díszes tagsági igazolványát, és gratulált a kezdeti látványos sikerhez.

 

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

 

Peller Mariann és Csonka Pici egy-egy giga méretű, természetesen Zsírégető Liszttel készült tiramisu- és oroszkrém-tortával ajándékozta meg a két sztárt, hogy máris belekezdhessenek a büntetlen nassolásba. A vendégek nagy szerencséjére Mariann szíve inkább a Zsírégető csirkemell paprikás, és a Zsírégető milánói csirkemell irányába húzott erősebben, Györgyi pedig a Zsírégető négysajtos pizzát fogadta kegyeibe a sütik helyett.

 

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

 

Amikor Terecskei Rita egy mesés csomagolású ajándékot nyújtott át Mariannak, a kíváncsiskodó tömeg elcsendesedett, és lélegzetvisszafojtva várták, mit rejt a belseje. Előkerült egy több számmal kisebb, dögös fehér nadrág és egy igazi piszkafa plázacicákra való Hello Kittys póló – amikbe Mariannak néhány hónap múlva „kötelező” lesz beleférni. Györgyi csípős humora kísérte a jelenetet: „oké, lefogysz ötven kilót, rendben. De hogy fogsz nőni ötven centit ettől a zsírégető kajától?!”  

 

Lang Györgyi addig kóstolgatta Mariann étrendjét, amíg ő is kedve kapott

 

Mi csak annyi tehetünk hozzá mindehhez: hajrá, Pa-Dö-Dő! Hajrá Mariann, hajrá Györgyi! Növeszteni még nem tudunk, de fogyasztani már igen!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top