Életmód

Élénkítés másképpen

Ha az élénkítés a cél, ma már nem csak a kávéra hagyatkozhatunk. Sőt! Sokkal egészségesebb módszerekkel is ébren maradhatunk!

Kávé vagy valami más…

Az ember és a tűz kapcsolata meghatározó az étkezési szokások kialakulásában és annak fokozatos változásában. A tűz segítségével tudunk főzni, sütni, füstölni, pörkölni. A tűzzel végzett tevékenységek egy részének azonban megvan a hátulütője. Régóta tudjuk, hogy az emésztőrendszeri daganatok kialakulásában meghatározó szerepe van az égett ételnek, de ugyanezt elmondhatjuk a füstölésről és a pörkölésről is. Az utóbbi évtizedben, amióta a vidéki falvakba is beköltöztek a mélyhűtő ládák, és a füstölés helyett ma már fagyasztással tartósítanak, radikálisan csökkent az ilyen jellegű megbetegedések száma is. Tény tehát, hogy egyre kevesebben füstölnek, viszont a pörkölés a mai napig gyakori: magokat, kávészemeket, amelyek jellegzetes aromáját ezzel a technikával csalogatják elő. Az ízélmény érdekében azonban a nyers kávészemekben rejlő rengeteg növényi antioxidánst elégetik. A pörkölt feketekávé pedig már semmilyen pozitív tulajdonsággal nem rendelkezik, sőt olyan káros anyagokat tartalmaz, amelyek gyengítik a szervezet bizonyos védekezőterületeit, így a fogyasztásnak például közvetett szerepe van a húgyhólyagrák kialakulásában. Mivel a magas hőfokon történő pörkölés növeli szervezetünkben a szabad gyökök számát, így nemcsak a daganatos betegségek, de a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának növekedésében is meghatározó szerepe van. Nemrégiben végzett kutatásokból még az is kiderült, hogy a kávé jelentősen csökkenti – a kor előrehaladtával amúgy is csökkenő – őssejtszámunkat, ezzel gyengítve a szervezet immunrendszerét.

Miért iszunk mégis?

Élénkítés másképpenMiért isznak az emberek mégis feketekávét? Egyrészt azért, mert úgy érzik, szükségük van a koffein élénkítő hatására, másrészt az íze miatt. Nos, az élénkítő hatás számos más módon is elérhető úgy, hogy közben nem csupán kiküszöböljük az ártalmas hatásokat, de kifejezetten támogatjuk is egészségünket. Ezen az úton haladva pedig olyan ízeket ismerhetünk meg, amelyek közül valamelyiknek biztosan sikerül kiütni a kávét a nyeregből.

Mivel helyettesíthetjük?

Ihatunk például zöld teát, amelynek élénkítő hatása egyenletesebb és hosszan tartóbb, egészségre gyakorolt kedvező hatása pedig régóta köztudott. Kevésbé ismert az Amazonas partján termő guarana nevű növény, amely erősen élénkít, és hosszan tartó a hatása, viszont nagy mennyiségben hányingert, remegést, idegességet és gyomorfájást okozhat. A dél-amerikai maté, amely egy teafajta, hasonlóképpen élénkít, mint egy bögre kávé, csak arra ügyeljünk, hogy készítés közben ne forrázzunk le, mert azzal romboljuk a benne lévő hatóanyagokat. Túl sokat ebből a növénykivonatból sem szabad fogyasztani. De nem kell ilyen messzire mennünk, ha finom, egészséges és mellékhatásoktól mentes megoldást keresünk a kávé pótlására.

Ez pedig nem más, mint a vörös gyümölcsök szárított mag-héj őrleményéből készült illatos, zamatos főzet, melyet a hangulat kedvéért kávéfőzőben készíthetünk el. Ennek a főzetnek egyszerre élvezhetjük az ízét és az áldásos hatását is. Valódi anyagokból valódi tartalmat nyerhetünk. Egyedülállósága többek közt abban rejlik, hogy nemcsak a vízben oldódó anyagok kerülnek bele az elkészült gőzölgő vörös italba, de a főzés során – ahogy a kávéfőzőben a nyomás és a hőmérséklet keresztülpréseli az anyagot – a magvakban lévő olajok is. Az ilyen eljárással készült gyümölcsfőzetekben többszörösen telítetlen zsírsavak találhatók (ómega-3, ómega-6 és ómega-9), amelyekről a kutatók – számos egyéb jótékony tulajdonságuk mellett – azt is megállapították, hogy az agy szürkeállományának táplálékai, ami az elfogyasztást követő 2-4 órán belül jelentkező élénkítő hatásban is megmutatkozik.

 

Forrás: A 2testőr bemutatja – Sztárok titkai – A szakértő tippjei
További 50 gyógynövény jótékony tulajdonsága és 50 ismert ember életmódtippjei a könyvben.

Így védd a szervezeted a káros hatásoktól!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése