nlc.hu
Életmód
Hová tűnt a szemöldököm?

Hová tűnt a szemöldököm?

Talán a létéről sem tudunk, míg egyszer a kozmetikus kérdésére – "kiszedjem a szemöldököd?" – gyanútlanul igent mondunk. A bonyodalmak itt kezdődnek.

Kiszedni? Mintha útban lenne, és el kellene távolítani, mint – mondjuk – a lábunkról. Egész addig fel sem tűnt, mert az ember mással volt elfoglalva (például a pattanásaival, pár gyors évtized az egész). A „kiszedés” után aztán jó nagyot nézett a tükörbe: ki az ott? Mert a szemöldök nem néhány kósza szőrszál többé-kevésbé jó helyen, hanem az arc karakterét, a pillantásunkat befolyásoló arcvonás. Állítólag meghatározóbb az orr vonalánál is. Próbáld csak ki, vágd ki a túloldali két portrét, Marlene Dietrichét és Audrey Hepburnét, majd cseréld meg a szemöldöküket! Hová tűnt az állandó, hűvös csodálkozás a némafilmek sztárjáról, és mi lett az ártatlan őzike gyermekien természetes pillantásával? Szólások eszedbe jutnak róla? Aki összevonja a szemöldökét, az erősen koncentrál, aggódik, esetleg haragszik. Ha felszalad a szemöldöke, meglepődik, ha csak az egyik, akkor kíváncsian vár, figyel. A boszorkányokat és a képregények gonoszait összenőtt szemöldökkel ábrázolják, a szórakozott tudósé biztos rémes bozont. Túl sok mindent jelent ahhoz, hogy szabadon játsszunk vele, mint egy neonszínű rúzzsal vagy arany szemhéjpúderrel. Azokat egy mozdulattal letöröljük, de mi lesz
a soha vissza nem növő szálakkal?

Divat helyett arcforma

Ha balszerencséd olyan szakemberhez vezetett, aki a némafilmek pezsgőspohárral megrajzolt, leheletvékony ívét hagyja csak a szemed fölött, több dolgot is tehetsz. Ha szerencsés vagy, visszanő, amennyi volt, és felkeresed az eyebrowz.com oldalt, ahol mind a hatféle: ovális, hosszúkás, kerek, szögletes, szív vagy gyémánt alakú archoz megtalálod a legjobban illő szemöldökformát, és a szabályok szerint elkészíted.

Meghatározhatod a hosszát. Az orrnyereghez és a szem belső sarkához illesztett ceruza megadja a kezdőpontot, az orrnyereg és a szem külső sarkához illesztett vonal rajzolja ki a szemöldök végpontját. A vonalakon túlnyúló részt szemöldökcsipesszel távolítsd el. Ne hagyd magad a gyantázásra rábeszélni. Ha a bőrgyulladást meg is úszod, a korai ráncosodást biztos nem, hiszen a gyanta durván húzza a szem körül különösen vékony bőrt. Mindig a saját, természetes formát kell kiindulópontnak tekinteni, így nagyon valószínű, hogy a legvastagabb és legalacsonyabb pont az orrhoz legközelebb eső rész, a vonal vége pedig vékonyodik. Ezen belül viszont tényleg az arcforma a döntő, magukért beszélnek a példák a Cosmopolitan magazin októberi számának divatrovatában.

A természet az arc alakjához szabta a szemöldököt, tehát például a hosszúkás archoz egyenes vonalút rendel, bízz benne nyugodtan!

Jó hír: nincs jó vagy rossz arcforma, mindegyik lehet vonzó, ráadásul a természet az arc alakjához szabta a szemöldököt, tehát a hosszúkás archoz egyenes vonalút rendel, bízz benne nyugodtan! Ha a formát megtaláltad, csak az ív alatti szálakat kell szemöldökcsipesszel eltávolítani, a túlnövőket pedig körömollóval megkurtítani. Ha csak fél milliméter hiányzik a vastagságából, a jó sminkes megtaníthat a szemöldökecset vagy a szemöldökceruza használatára, nekünk ő vált be: horacsekagi.hu.
Ha a hajszín változik, a szemöldök sem maradhat a régi. Az évekkel veszíthet is a színéből, ezért érdemes a kozmetikusnál tartós szemöldökfestést kérni. Sötét hajúak a hajszínükkel megegyező vagy annál egy árnyalattal világosabb, világos hajúak a hajszínüknél egy-két árnyalattal sötétebb színt válasszanak. A szemöldökceruzával végzett átszínezés, hangsúlyozás a legegyszerűbb megoldás, rövid, rendezetlen vonalakkal lehet elérni a legtermészetesebb hatást.

Tetoválás

Hiányos, erőtlen, egyenetlen sűrűségű szemöldök esetén jó megoldást jelenthet. Mivel ez több évig viselt, tartós eredményt ad, nagyon fontos, hogy feltétlenül megfelelő gyakorlattal rendelkező szakemberhez fordulj. Köves Katalin okleveles sminktetováló, tréner tizenhét éve végez sminktetoválást, és számtalan kontármunkát javított már ki az évek során.

 NE legyen a szemöldököd:
  • a sminktetoválás mellett teljesen kiszedve,
  • összenőve,
  • egyenletes vastagságú, vékony vonallá szedve,
  • természetellenes színű, a hajszíntől elütő,
  • félkör alakú, csodálkozó,
  • aszimmetrikus,
  • hiányzó, halvány, észrevehetetlen.

– A szemöldöktetoválás még véletlenül sem a lilásfekete, csodálkozó ívű, teljesen kiszedett szemöldököt jelenti! Teljesen természetes összhatást lehet elérni akár a satírozással, akár a szálazós technikával. Csak azokat a szőrszálakat szedjük ki, amelyek a felrajzolt ívből kilógnak, így a természetes szálak és a festett részek összeolvadnak. Maga az eljárás egy órát vesz igénybe, a speciális érzéstelenítőknek köszönhetően egyáltalán nem fájdalmas, inkább csak egy picit kellemetlen. A tetovált terület varasodik, a bőrdarabkák lehámlanak. Az első hámlásig három-öt nap telik el, addig a szemöldök jóval erősebb színű, mint amilyen azután lesz majd, ettől nem szabad megijedni. Ezekben a napokban speciális krémmel kell kenegetni. A szemöldök tetoválása után egy hétig nem szabad napozni, szoláriumozni, uszodába, strandra és szaunába menni. Szigorúan tilos kaparni, vakarni a tetovált vonalat, illetve letépni a vardarabkákat. Egy hónap múlva meg kell ismételni az eljárást a tartós hatás érdekében, de ezután három-öt évig élvezhetjük az eredményt. Nem hullik ki tőle a szemöldök, semmilyen káros mellékhatása nincsen.

Ha valakinek teljesen hiányoznak a szőrszálai akár baleset, akár betegség következményeként, akkor is van megoldás. A hajbeültetési eljárás továbbfejlesztett változatával a teljes szemöldök kialakítható saját hajhagymák felhasználásával. A szemöldökbeültetés altatás és hegesedés nélküli, fájdalommentes módszer, amely tökéletes eredményt ad.

Árak
  • Tartós szemöldökfestés: 600 Ft alkalmanként.
  • Sminktetoválás: 28 000 Ft (a megerősítő satírozást is magában foglalja), www.tetovaltsmink.hu
  • Hajbeültetéssel pótolt szemöldök: 200 000–600 000 Ft, http://www.inthairin.hu/szemoldok-beultetes

 

Cikkünk a Nők Lapja Egészség októberi számában jelent meg.

A magazin tartalmából:

  • Étrend, hogy ne legyél beteg
  • Rák: ki dönt a kezelésről?
  • Moziterápia. Gyógyítanak a filmek, próbáld ki!
  • Jönnek-mennek a frontok, védd ki őket!

Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top