nlc.hu
Életmód
Újdonság: A zilgrei-módszer

Újdonság: A zilgrei-módszer

Nem csupán gyógyszerekkel csillapíthatók az ízületi és izomfájdalmak! Itthon még kevesen használják az önsegítő zilgrei-technikát, pedig néhány gyakorlattal percek alatt elűzhető a fájdalom!

Az olasz nemzeti légitársaság és egy nagy autógyártó cég alkalmazottai naponta legalább egyszer felállnak a számítógép elől, hogy öt-tíz perces gyakorlatsorral átmozgassák testük minden porcikáját. A vezetőségnek nincs ellenvetése, hiszen így a dolgozók fittebbek és egészségesebbek. Ott mindenki tisztában van azzal, mit jelent a „kékbegy-”, a „jégmadár-” vagy a „kakukkpóz”, vagyis a zilgrei-módszer elemei.

Nemzeti sport lett
Dr. Hans Greissing háborús sebesülése miatt tolókocsihoz kötve élt, majd egy csontkovács kezeléseinek köszönhetően nyerte vissza lába mozgékonyságát. Később ez a gyógyulás késztette arra, hogy ő is csontkováccsá képezze magát. Az évek során észrevette, hogy azok a betegek, akik aktívan részt vettek a terápiában, hamarabb felépültek. Ismerőse, a jógaoktató Adriana Zillo közben arról számolt be, hogy tudatos légzéssel hamarabb enyhülnek hátfájdalmai. Az ő együttműködésükből született a szervezet öngyógyító folyamatait beindító módszer, mely alkalmas a munkahelyi vagy sporttevékenységek, sérülések, esetleg szülés hatására kialakult féloldali izomterhelés helyreállítására, a letapadások feloldására. A technika elnevezése a kettejük vezetéknevéből képzett mozaikszó, a zilgrei lett.

Fájdalommentesen gyógyulni

  • A módszer célja elsősorban a fájdalomcsillapítás. Azokat a mozgásokat részesíti előnyben, melyek nem okoznak fájdalmat. A technika segítségével az ízületben olyan „mikromozgást” hozunk létre, mely megmozgatja az ízületi végeket, ellazítja az izmokat, és javítja a keringést – magyarázza Váliné Fekete Szilvia gyógytornász.
  • A kezelés néhány perces mozgásvizsgálattal kezdődik. Ülve, állva és a földön fekve végig kell tornáztatni a nyakat, a vállat, a gerinc menti izmokat, a derekat és a lábat. Így kiderül, hogy a teljes mozgáspályán belül annak mely szakaszán milyen erősen jelentkezik a fájdalom.
  • A vizsgálat és a konkrét, vissza-visszatérő panaszok alapján a közel négyszáz gyakorlatból kiválasztjuk azt a néhányat, mely a leghatékonyabban csillapítja a fájdalmat. Jellemzően a gerincoszlop csavarásával járó alapgyakorlattal kezdünk, ehhez választunk további mozgásokat az egyéni panaszok szerint. Mindig a fájdalommentes szakaszon végezzük a tornát. Ha például kellemetlen a fej jobbra döntése, akkor a gyakorlatot balra végezzük. Ennek hatására idővel a korábban fájdalmas mozdulat is könnyebbé válik, mivel helyreáll az izomtónus, javul a vér- és nyirokkeringés.

Csak néhány perc

Sokan gondolják, hogy kizárólag gyógyszerrel csillapítható az akut fájdalom, pedig a néhány perces tornától is enyhülnek a panaszok! Ha mindkét irányban fájdalmas a mozgás, akkor a kevésbé elviselhetetlen érzéssel járó gyakorlatot választjuk. A rekeszlégzés szerves része a technikának: a kilégzés az erőkifejtéssel párhuzamosan történik, a belégzés előtt és után pedig három-öt másodperces szünetet kell tartani. A kitartott pozíciók egy-egy madár tartására emlékeztetnek, így a torna elemei madárneveket kaptak. Otthon mindennap háromszor érdemes elvégezni azt a néhány gyakorlatot, amit a gyógytornász összeállít. A cinege-, a gyöngytyúk-, a füstifecske- és a további madárpózok mindennapos gyakorlásával rövid időn belül csillapítható a fájdalom, javítható az aszimmetria, nő a mozgásterjedelem.

keretes:
Kinek jó?
A torna minden életkorban alkalmazható akut és krónikus mozgásszervi fájdalmak csillapítására. Várandós, illetve szoptató kismamák gerincpanaszainak enyhítésére is alkalmas, továbbá ha a gyógyszerszedést nem javasolják, vagy a betegség műtéttel nem orvosolható. Nem szükséges hozzá semmilyen eszköz, rövid idő alatt megtanulható.
Bővebb információ: www.gyogytornapraxis.hu

Kiemelés:
Mindig a fájdalommentes szakaszon végezzük a tornát. Ha például kellemetlen a fej jobbra döntése,akkor a gyakorlatot balra végezzük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top