Életmód

Krízishelyzet? Kezeld tudatosan!

Tisztán emlékszem rá, amikor a legjobb barátnőmmel – aki osztálytársam is volt – érettségi előtt sétáltunk a Duna-parton, és arról beszélgettünk, hogyan képzeljük el a felnőtt életünket. Akkor még a fősuli is távolinak tűnt, nemhogy az, hamarosan eljön az idő, amikor mi is kirepülünk a családi fészekből.

Olyan gyorsan teltek a hónapok és évek, hogy megállni sem volt időm. Ilyen gyorsan tört rám a felismerés is, hogy fiatal és gondtalan éveimnek vége. Hirtelen úrrá lett rajtam a pánik, hiszen tudtam, hogy felnőtt életem első szakaszába érkezem. Mostantól én felelek a saját életemért, és innentől kezdve jó vagy rossz döntéseimért is csakis én vagyok a felelős.

Az első nagy harcom diplomázás után azonnal el is kezdődött, mivel én is beálltam a sorba, és az iskolapadot felváltotta a munkakeresés. Tapasztalatlan voltam és rémült. Kevés önbizalommal vártam, hogy a szétküldött önéletrajzom alapján behívjanak interjúkra leendő kenyéradóim. Mindennap görcsben állt a gyomrom, mikor elbeszélgetésre készülődtem, hiszen tudtam, néhány perc alatt kell bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok a feladatra, és én vagyok az, akit keresnek. Ez az időszak sok idegeskedéssel telt, de végül sikerrel jártam és elkezdtem építgetni a karrieremet. A ranglétrán egyre feljebb és feljebb kerültem, így viszonylag rövid időn belül kerültem olyan pozícióba, hogy meg tudtam teremteni magamnak egy kényelmes életet. Nem éltem luxuskörülmények közt, de megvolt mindenem, amire vágytam, illetve majdnem mindenem…

A szakmai sikerek mellett igyekeztem elegendő időt szakítani a magánéletemre is. Hittem, hogy a karrier megférhet a gyermekneveléssel, csak szervezés kérdése minden. Ez nagyon sok energiát igényelt, de ha a lányomra nézek, akkor azt hiszem jó „munkát” végeztem. Jó ember lett belőle, és igen önálló, ami már azt jelentette, hogy nem kell fogni a kezét, így kicsit úgy éreztem, hogy céljaim elfogytak. Helyzetemet bizonytalannak éreztem, hiszen úgy bolyongtam, mint egy tinilány, csak éppen már közelebb voltam a nyugdíjhoz…

Már 16 évesen sem vártam, hogy betöltsem a 30-at, de most még inkább bepánikoltam az öregedéstől. Gyorsan tört rám a most vagy soha érzés! És mi volt a megoldásom? Új célokat állítottam magam elé, és lépésről lépésre bebizonyítottam be magamnak is, még erőm teljében vagyok. Persze ez nagyon sok belső feszültséggel járt, ami hatással volt az egészségemre is, hiszen gyakran görcsölt és fájt a hasam, így gyors megoldásra volt szükségem.

Krízishelyzet? Kezeld tudatosan!

 

A Buscopan® tabletta gyors, hatásos és célzott megoldást nyújthat a hasi szervek simaizomgörcseiben, ezzel csökkentve a fájdalmat és a diszkomfortérzést.

Hatása kifejezetten a fájdalom kiváltó okára irányul: magára a görcsre. A görcsös izmok lazítása révén a Duboisia növényből előállított Buscopan® hatásosan enyhíti a hasi görcsöket, és ezáltal mérsékli a kísérő fájdalmat. Hatékonyan oldja a gyomor-, bélrendszeri, epe-, vesegörcsöt, valamint menstruációs görcsök esetén is megoldást nyújt.  Kétféle hatáserősségben elérhető, így a görcs erősségének megfelelően nyújt megoldást!

Tudj meg többet a Buscopanról!

 

A Buscopan 10 mg bevont tabletta és a Buscopan Forte 20 mg filmtabletta vény nélkül kapható hioszcin-butilbromid hatóanyagú gyógyszerek.

Krízishelyzet? Kezeld tudatosan!
 

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót

 

 

vagy kérdezze meg kezelőorvosát,

 

 

gyógyszerészét!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top