nlc.hu
Életmód
Megtiltják-e a szoláriumozást a magyar tiniknek?

Megtiltják-e a szoláriumozást a magyar tiniknek?

Évről évre egyre több fiatal kap bőrrákot, de a többség továbbra sem veszi komolyan a napozás és a szoláriumozás veszélyeit. Nemrég egy 12 éves tininél diagnosztizáltak melanomát, így nem csoda, hogy más uniós országok kategorikusan eltiltják a fiatalokat a mesterséges barnulástól. Utánajártunk, nálunk mi a helyzet.

Magyarországon még mindig nem dőlt el, hogy a közeljövőben – sok más uniós államhoz hasonlóan – megtiltják-e a tiniknek a szoláriumozást. Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság a Nők Lapja Café kérdésére azt közölte: fontosnak tartják, hogy a szépségápolásra, így a szoláriumozásra vonatkozó szolgáltatásokat úgy szabályozzák, hogy a mesterséges napozás ne jelentsen veszélyt az emberi egészségre. A tervek szerint az államtitkárság – miután felállt az új bőrgyógyászati szakmai kollégium – konzultálni fog a kérdésről, majd a szakértői vélemények begyűjtése után döntenek, hogyan rendezik a kérdést.

Megtiltják-e a szoláriumozást a magyar tiniknek?Az egészségügyi államtitkárságot azt követően kerestük meg, hogy nemrég rosszindulatú daganatot, annak is a legagresszívabb típusát diagnosztizálták egy 17 éves brit lánynál, aki 12 éves kora óta rendszeresen szoláriumozott. Susan Waterfield a kórházban azt is elmondta, hogy uzsonnapénzéből finanszírozta a barnulást. A kezelőorvosai szerint a tinédzser nem is érezte igazán a helyzet súlyát, amikor közölték vele, hogy rosszindulatú daganata van. Édesanyja annál inkább, ugyanakkor ő úgy tudta, hogy lánya még a strandon is mindig nagyon óvatos volt, nem is égett le soha.

A rákos szöveteket sikerült eltávolítani, a hírek szerint a beteg lány már jól van. A műtétet végző klinikán megnőtt a melanomás esetek száma, és a páciensek többsége fiatal kora óta rendszeresen járt szoláriumba. Így Susan esete végre mozgósította a brit törvényhozókat: jelenleg új szabályozást készítenek elő, amelyben a 18 éven aluliak számára betiltatnák a szolárium használatát. A szolárium üzemeltetőjére a tervek szerint 20 ezer fontig terjedő bírságot is kiszabhatnának, amennyiben kiskorú veszi igénybe szolgáltatásaikat.

A magyar fiatalok sem veszik komolyan a veszélyt

Dr. Asbót Júlia bőrgyógyász, a Nők Lapja Café szakértője is úgy látja, hogy az utóbbi időben megnőtt a melanomaesetek előfordulásának gyakorisága. Az is jellemző, hogy egyre fiatalabb korban diagnosztizálnak daganatos bőrbetegségeket. A szakember szerint ugyanakkor nem mondható ki, hogy a szolárium lenne a közvetlen okozója a melanoma, vagy bármilyen daganatos bőrelváltozás kialakulásának. Inkább abban látja a problémát, hogy az orvosi felvilágosítást az ultraibolya sugárzással kapcsolatban még mindig kevesen veszik komolyan. Ez pedig szerinte igaz a szoláriumot üzemeltetőkre és a szolgáltatást igénybe vevő emberekre egyaránt.

Megtiltják-e a szoláriumozást a magyar tiniknek?A bőrgyógyász szakember is támogatná azt a kezdeményezést, hogy a 18 éven aluliak számára tiltsák be a szoláriumozást, de úgy gondolja, hogy a szülői felelősségnek mindig nagyobb szerepe van, mint a tiltásnak. Az mindenesetre tény, hogy a fiatalok bőre érzékenyebb, és minél fiatalabb korban gyűjti be az ember a káros mennyiséget, annál hamarabb merül ki a bőr hibajavító, megújuló képessége. Ezért kifejezetten veszélyes a túlzásba vitt szoláriumozás a tinédzserekre nézve.

Fontos, hogy napozás, szolárium előtt a saját bőrtípusával mindenki tisztában legyen. Tudni kell, hogy milyen természetes védettséggel rendelkezünk az UV sugárzással szemben. Szeplős, sokféle anyajeggyel rendelkező személy számára nem javasolt a fénykabinok használata, a leégést mindig kerülni kell. Növekvő, szabálytalan alakú, viszkető, netán vérzékeny anyajegy esetén azonnal orvoshoz kell fordulni. Az UV sugárzás káros hatása években mérhető, a szövődményekre hosszú távon kell számítani, de ha odafigyelünk, a betegségek megfelelő időben még kezelhetőek.

És mit tesznek máshol?

Megszállott barnulók

Európa több országában, például Franciaországban, Spanyolországban, Svédországban évek óta tiltják a szoláriumozást a 18 éven aluliaknak. A szomszédos Ausztriában tavaly vezettek be hasonló korlátozást. Németországban 2009 nyara óta nem engedik a kiskorúaknak a barnító ágyak használatát. A németek egyébként Svédország és Dánia után a harmadik legtöbb melanomás esetet regisztráló nemzet Európában. A tiltó országok mindegyikében súlyos bírságokra számíthat az a szoláriumot üzemeltető vállalkozás, amely a törvény ellenére 18 éven aluliakat is kiszolgál.

Több országban jelentek meg az utóbbi időben olyan tanulmányok, amelyek szerint jóval több fiatalnál diagnosztizálnak bőrrákot, mint pár évtizeddel ezelőtt. A szakemberek egyértelműen az óvatlan napozást és a szoláriumok használatát okolják a tendencia miatt, és a sokkal biztonságosabb önbarnítók használatára buzdítanák a fiatalokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top