Életmód

A csokidiétára esküszik a fiatal lány

A 23 éves brit fiatal, Gemma Green, csokoládédiétán él hosszabb ideje. Hogy mennyire káros ez? – egy szakembert kérdeztünk.
A csokidiétára esküszik a fiatal lány A legőrültebb celebdiéták

A 23 éves lány esete nem egyedi, de hogy mennyire egészséges a kúra, az már vitatható.

„Gimnáziumba jártam és gyakran azt éreztem, hogy nem vagyok szép, és ez az alakom miatt van. Hiába mondta mindenki, hogy pont jó úgy, ahogy van, én persze nem hittem és diétába fogtam. Már fogalmam sincs, honnan szedtem az ötletet, de semmi mást nem ettem, csak és kizárólag csokoládét” – meséli Andi, aki hónapokon keresztül folytatta az egyébként eredményes kúrát. „Viszonylag gyorsan fogytam, de pár hónap elteltével már jelentkeztek problémák: székletem napokon keresztül nem volt, és végül a kórházban kötöttem ki. Emlékszem, az orvosok elképedtek, amikor mondtam, hogy mivel táplálkozom hónapok óta. Azt mondták, hogy szerencsém van, hogy még időben bekerültem, ennek súlyosabb kimenetele is lehetett volna.”

A csokidiétára esküszik a fiatal lány– A csokidiéta egy bájos tévedés, nevezhető a divatdiéták egyikének, de semmi egyéb. A „klasszikus” csokidiéta alapvetően csokoládét IS tartalmazó fogyókúrás módszer, amely egész egyszerűen bekalkulálja az aznapi – és egyébként szűkített – energiabevitelbe a csoki által adott kalóriaértéket is – mondja dr. Galics Judit, belgyógyász-pszichoterapeuta. – Persze vannak ez esetben is kivételek; még inkább végletekben gondolkodók, akik képesek a csokoládé kizárólagos fogyasztására. Ami első hallásra vonzó lehet, de orvosilag határozottan elutasítandó és veszélyes. Mint minden egyoldalú táplálkozás, úgy ez is problémás, hiszen mit viszünk be ilyen módon? Nagy mennyiségű szénhidrátot, a kakaóvajnak köszönhetően zsírokat – ráadásul elsősorban telítetteket! Ugyanakkor gyakorlatilag kimaradnak a fehérjék és a nyomelemek, vitaminok is. A leghangsúlyosabb mégis a rostok hiánya, amely a bélpassage-t rontja le, pangást generál, ezáltal a bélflóra egyensúlyát eltolja és az immunrendszert is nagy kihívásnak teszi ki.

A szakember szerint ilyenkor jönnek az alkudozók! – Mi van, ha mogyorós-mazsolás a nyalánkság? Igen, jogos, akkor máris sikerült a további pluszkalóriák mellé némi kalciumot, magnéziumot és esszenciális zsírsavakat is becsempészni. Egy kicsit. Sajnos nem eleget… És ne felejtsük el a tényt, amely szerint csoki és csoki között irdatlan nagy különbségek húzódnak! A valódi keserű, magas kakaótartalmú csokoládék mérsékelt, akár napi fogyasztása áldásos is lehet, hiszen antioxidáns, emellett endorfinszerű anyagok révén jó hangulathoz is hozzásegít, és még a fogaknak is hasznos, mert a természetes kakaóvaj-tartalom bevonatot képez a fogzománcon, ezáltal védi azt – átmenetileg – a savas hatásoktól.
Ezzel szemben a főleg masszát és adalékokat, telített és transzzsírokat tartalmazó – kétségtelenül olcsó – csoki semmilyen mennyiségben nem hoz nekünk semmi hasznot!

A csokidiétára esküszik a fiatal lányKülönbség mindig van abban, hogy ki hogyan reagál a végletes táplálkozásra. Az irodalom ismer olyan amerikai férfit, aki 20 (!) éven át evett szinte kizárólag csokoládét, de még ő is emellett sok gyümölcslét és vitaminokat is fogyasztott, ennyiben volt tudatos. De ő a kivétel, aki a szabályerősítésben jeleskedik, semmiképpen ne kövessük! Jó tanácsként elegendő, ha a józan megérzésünkre hallgatunk, vagyis: aki fogyókúrát tart, az is fogyaszthat csokit, valóban be kell kalkulálni a napi energiabevitelbe. Ha egy standard tábla csoki, ami 100 g és 20 kocka, körülbelül 500 kcal energiatartalmú, akkor napi 1-2 kocka (20–50 kcal) beiktatása nem borítja fel a diétát! – javasolja a doktornő. – Jó, ha mindez reggel vagy délelőtt történik, és nem kell utána lelkiismeret-furdalást érezve kocogni kezdeni. Azt tegyük azért, mert egyébként is jó!
Minden fogyókúra kulcsa az anyagcsere állapotán áll vagy bukik, és az elhatározáson, lelki értelemben pedig a testképen, amely soha nem véletlenül olyan, amilyen. Igen, valóban igaz, fejben dől el a siker! De ez már egy másik – bár nem kevéssé izgalmas történet!
 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top