nlc.hu
Életmód
Betegség, amely alattomosan támadja a nőket

Betegség, amely alattomosan támadja a nőket

A szívbetegség olyan alattomos módon törhet rá a nőkre, melyet a standard tesztek ki se mutatnak. Egészen mások a tüneteik is, és nagyobb valószínűséggel halnak meg az első infarktust követő egy éven belül.
Még több olvasnivaló a női test és lélek egészségéről a Nők Lapja Psziché oldalán! 

A nők 40 százaléka nem tudja, hogy köreikben is az első számú gyilkos a szívbetegség. 2007-ben harminc nőből egy halt meg mellrákban, míg minden harmadikkal keringési betegség végzett az Amerikai Szív Szövetség adatai szerint.

Egy új jelentés szerint túl keveset haladt előre a szívbetegségek elleni küzdelem, a nemi különbségek figyelembevételével. „A nők egészségét leginkább a szív betegségei veszélyeztetik, és minden nőket kezelő orvosnak ezzel tisztában kell lennie” – mondta el az Emory Egyetem kardiológusa, dr. Nanette Wenger, a jelentés társszerzője.

Betegség, amely alattomosan támadja a nőketTermészetesen ettől még a férfiak körében ugyanúgy ez a betegség követeli a legtöbb életet. Gyakrabban fordul elő közöttük, ráadásul egy évtizeddel korábban tölti be végzetüket. Aki a tévé előtt tesped és gyorsételekkel tömi magát, ugyanolyan rosszat tesz a szívével, akár férfi, akár nő az illető. A magas koleszterinszint miatt ugyanúgy záródnak el az erek, a magas vérnyomás pedig agyvérzéshez vezet. Van azonban egy kis gond. Annak ellenére, hogy a főbb artériák vizsgálatával esetleg nem mutatható ki elzáródás, a kockázatnak kitett nők mégis súlyos problémákkal nézhetnek szembe: a mikrovaszkuláris koronáriabetegséggel, ami férfiaknál ritkábban fordul elő. A szívet tápláló kisebb erek károsodnak esetükben. Abban az esetben, ha a szakorvos erre gyanakszik, az ereket ellazító és keringésjavító gyógyszereket ír fel, miközben intenzíven kezelik a többi kockázati tényezőt is. Wenger szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez a legjobb módszer.

A nemi különbségek problematikáját azért nem értik rendesen, mert a tanulmányok még mindig nem fordítanak elegendő figyelmet a nőre, különösen a kisebbségekből származókra. Csak a tudományos munkák harmada szolgáltat információt a nemek eltérésével kapcsolatban. A másik gond, hogy néha egész fiatal nőknél is jelentkezik az infarktus, és egyre több jel utal arra, hogy a kockázatuk növekszik. Némileg emelkedett a 45 éves koruk előtt elhalálozott nők száma. A terhesség alatt jelentkező magas vérnyomás és cukorbaj pedig sajnos nemcsak átmeneti veszélyt jelent, de növeli az anyák kockázatát a szívbetegség későbbi kialakulására. Sajnos ezzel csak kevés orvos van tisztában.

Azt is nehéz megmondani, ki tartozik a kockázatnak kitett populációba. A hirtelen szívhalálban elhunyt nők közel kétharmada semmilyen tünetet nem tapasztalt előzőleg. Szívinfarktus esetén a férfiaknál a mellkasi fájdalom a vezető panasz, míg a nőknél inkább légszomj, hányinger és hát- vagy állkapocsfájdalom jelentkezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top